Beauty and the Monster - 12. fejezet - Hódolók kereszttüzében

Hódolók kereszttüzében

Cím: Beauty and the Monster

Alcím: Hódolók kereszttüzében

Rész: 12

Párosítás: Jin & Rap Monster

Szemszög: Jin

Korhatár: 12

Warning: Helyenként trágár beszéd előfordulhat.

Összefoglaló: Jin miért is pihenne a „szabadtsága” utolsó napján, ha pöröghet is, mint egy búgócsiga? Sokkal izgalmasabb össze-vissza pakolászni és főzni a többieknek ahelyett, hogy pihenne. Arról nem is beszélve, hogy miután Suga visszaér, ezért még le is tolja. De ha ez nem lenne elég, még egy bizonyos levél is van a kezében. Mi az, és hogy kerülhetett hozzá? Még is kitől szrmazhat?

Megjegyzés: Elnézést, nem tudok verset írni…x”D

               Mit csinál egy átlagos diák akkor, ha van egy szabadnapja? Pihen, alszik, fetreng, hülyeségeket néz az interneten, lustul, kajál, idióta macskás videókat néz, esetleg olvas, nassol, talán messziről rá néz a tankönyvekre, de csak avégett, hogy nem-e hagyta véletlenül rajta a mobilját, amit a Wc-ről az imént hozott be, csak letette, mert felhúzta a redőnyt így délután kettőkor…
               Mit csinál egy átlagos Jin akkor, ha van egy szabadnapja? Hétkor kel a többiekkel, pörög, rohan, takarít, összeszedi a srácok mocskos gönceit, mos, önszorgalomból a többi srác szobáját is rendesen kitakarítja, leviszi a szemetet, próbál tanulni, de megunja a cosinus függvény ábrázolását ezért ledől az ágyára, ott marad két percig majd felkel, elmegy enni, de rájön, hogy na, akkor már főz a többet is, mert mire a kis csipet-csapat visszaér, mindenki éhendöglik majd, tehát kotyvaszt is, és cseppet sem pihen. Huh, mind ezt egy szuszra.

               Szóval igen, ez vagyok én. Aki kedden, az utolsó kis édes orvos által igazolt napján sem képes lenyugodni, csak pattog ide-oda és próbálja hasznossá tenni magát, ha már a halom cosinus függvény nem teszi meg azt a matek füzetében. A cosinus, mint a hangulatom. Egyszer fent, aztán lent. Jelenleg baromi jó kedvem van, pontosan addig, amíg Suga ki nem vágja az ajtót, meg nem látja, hogy rend van, és el nem küld a csodálatosan lágy szava járásával melegebb éghajlatra, miszerint már megint hozzányúltam a cuccaihoz, és mi ez. Suga nem, múltkor sem találtam meg a cigidet abszolút, de még csak nem is mondtam, hogy ráleltem, tehát nem is tudhatsz róla, oké? Ki is akadhattam volna, hogy tüdőrákos leszel két percen belül. Ch. Főleg, hogy ez ilyen tiltott cucc a koliban. Az más kérdés, hogy ki ellenőrzi ezt.

               Sugának – ha már így szóba hoztam – szóltam, hogy hozza be a sulis kis zárható szekrényemből a magyar könyvem, mert rohadtul semmit nem tudok, és mivel most nem vagyok túl jóban Namjoonal, ha mással nem, a tudásommal tudnék kérkedni. Igen, azóta nem beszéltem vele, ami valószínűleg elég gyerekes, de Ő nem írt rám, vagy hívott fel. Na jó, ez nem igaz. Egyszer próbált felhívni, de egyből kinyomtam a telefont és az a bizonyos hívás óta nem próbálkozott. De miért is tenné, csak a tanárom. Majd ha akar valamit, akkor elmondja órán. Gondolom mától amúgy is csak ott fogom látni. Kissé lelomboz, de mindegy. Jelenleg a „leszarom” üzemmódban vagyok, így nem érdekel semmi sem. Csak annyi, hogy éhes vagyok és ez a keksz milyen rohadt finom. Ezek a britek tudnak valamit. Vajas keksz. Nyami.
               A keksz zabbantása közben, a laptopomon szórakoztam. Megnyitottam az e-mailjeimet is, amiket egyébként szökőévente szoktam csak – rossz szokás, te ne csináld ezt – és végig néztem, hogy miket is kaptam pontosan. Viszont egynél megállt bennem a minden. Notice Me randioldal küldött egy üzenetet. Na mi van itt megint, Namjoon újra elkezdett ott írogatni?       
Megnyitottam a mailt, majd a következő szöveg fogadott:

„Notice Me randioldal – Hogy vegye észre önt a szerelem!

Kedves Beauty (Pink Princess)!

Már egy ideje nem jártál az oldalunkon. Ma (04.25) egy üzeneted érkezett!
Adam üzenetet küldött neked.
Adam üzenetét a Notice Me oldal használatával ide kattintva, vagy pedig a hivatalos alkalmazást letöltve, a Notice Me app segítségével el tudod olvasni, illetve válaszolni tudsz rá, ha szeretnél.
A Notice Me oldal lehetőséget kínál arra, hogy videóhívásokat folytass azzal, akivel szimpatizálsz. Próbáld hát ki a videókamera lehetőséget, melyet kis kamera ikonnal jeleztünk neked, az oldal jobb felső sarkában!

Kellemes csábítást!
A Notice Me csapata”

               Aha. Szóval Adam. Milyen Adam? Most már kíváncsi vagyok. Mi ez, ki ez, honnan, miért, ne. Ne akarjon engem felszedni senki, nem vágyok senkire, maximum a kutyámra és egy plüss cicára. Ennyi az összes. Na jó, a keksz is jöhet, ez finom. Vajas, nyami.    
Ha már az e-mail ilyen kis édes-kedves, hogy felkínálja, hogy „oda” kattintva megkuksizhatom, hogy mit is írt ez a jó ember, meg is tettem azt, amire a mail lehetőséget adott és bele néztem. Az üzenet tegnap délelőtt lett küldve.

               „Szépséges jó reggelt, a Szépségnek!     

               Gyanútlanul böngésztem az oldalt remény vesztve, amikor is egy kedves szőke ifjúba botlottam. Ki nem volt más, mint jómagad. Elvarázsoltál. Ha van kedved hozzá, esetleg beszélhetnénk. Már amennyiben fened a fogad egy magamfajta titkos hódolóra, kedves Szépség… ;)       

Adam”

Igen csak szűkszavú üzenet, de annál izgalmasabb. Az érdeklődésem oly módon nem keltette fel ugyan, hogy válaszoljak is, de mindenképpen annyira igen, hogy megnézzem az adatlapját. Ezt meg is tettem. Bár nem az került szemeim elé, amire számítottam is…

Az összes adat, ami elérhető volt róla, az az volt, hogy férfi, és a neve. A neve, mint keresztnév. Adam. Mi az, hogy Adam? Még csak nem is koreai? Ez valami amerikai név. Vagy… Fene se tudja, hogy milyen. Adam Sandler, ez az egyetlen, amivel jelenleg tudom azonosítani. Még kép sincs róla. Az oldal által használt fantomképet lehet látni, amit akkor mutat Mr. Notice Me, ha az illető nem töltött fel képet. Nem értem. Most…          

- KIM SEOK JIN! – hallottam meg vérfagyasztó üvöltésként a nevemet, mire remegve kaptam fel a fejem. Egy ideges Suga állt velem szemben. Mikor nyitotta ki az ajtót, mikor jött be? Még csak nem is hallottam. Látni meg aztán végképp nem. 
            - I…gen…? – pislogtam rá félve. Csoda, hogy ennyi hang kijött a torkomból.
            - Nem hiszem el! Már megint össze-vissza pakoltad a cuccaimat, amikor megkértelek rá, hogy ne turkálj! A ruháim is megint hol vannak? Elegem van, egyszer költözzek ki innen, ohh istenem… Megint nem fogok megtalálni semmit…           
           - Sajnálom, de csak kimostam a dolgaid, mert az ágyad már úgy nézett ki, mint egy hatalmas halmaz mosatlan ruha és random dolog. Mondhatnám azt is, hogy mint a második világháború. Nem is értem, hogy tudtál ott aludni ennyi cucc között...   
            - RENDEZETT KÁOSZ. Erről még nem hallottál? Ahh elegem van… Amúgy meg miért nem köszöntél vissza? Ne legyél már bunkó. Éppen én vagyok mérges rád!   
           - Bocsánat, de én tényleg csak rendet akartam rakni… - sóhajtottam. Alapból ezért nem kérnék bocsánatot, de Suga más tészta. Suga olyan… fura ilyen esetben. Nála az ilyenek borzalmas nagy vétségek, de Ő is tudja, ha én nem, akkor Ő biztosan nem fogja soha összeszedni a szennyest, vagy épp kitakarítani.
        - Mindegy, már megszoktam. Egyébként miért nézel ki úgy, mint egy hulla? Olyan sápadt vagy…
         - Hát tudod, nem tudok vigyorogni ahhoz, hogy úgy jöttél be, mint egy tank, rám ordítva. Eléggé megijedtem. – pislogtam lányos zavaromban. Persze ebbe az is benne volt, hogy egy adatokkal nem rendelkező, random férfi kezdett el írogatni nekem egy randioldalon. Szerintem ez elég ijesztő. Egyáltalán miért is nem töröltem még magamat?             
        - Oh… Bocs. Amúgy itt van a magyar könyved. Bár a szekrényedben nem az volt a legérdekesebb, meg kell, hogy mondjam. – adta oda nekem a könyvemet, miközben én azon gondolkodtam el, hogy most gondolom mindent jól átnézett, vagy átnéztek. Na szép. Meg kell változtatnom a számzáram kódját… Így is eléggé merész volt, hogy leírtam Suganak kakaotalkon.
               - Hát? – kérdeztem vissza. Nem, nincsenek pornóújságok a szekrényemben…     
               - Ez – láttam, hogy dobta volna le az ölembe, de még sem tette meg. Még is csak a Hyungja vagyok, az előbb pedig már kellően elküldött a fenébe, ettől függetlenül. Csak sóhajtott, végül pedig a kezembe adta a kis régies kinézetű és tapintású papírt, ami össze volt hajtva. – Nem olvastam el. De elég egyértelmű, hogy mi ez. Tehát most már kíváncsi vagyok. – dobta le a hátsó felét az ágyamra, majd a vállamra helyezte az állát. – Nyisd ki! Eddig kibírtam, most már nem megy!        

Nem értettem, hogy Suga ezzel mire akar utalni. Mi olyan egyértelmű ezen? Úgy néz ki, mint egy szép… darab szemét, nagyjából. Ahogy forgattam a kezemben a kis összehajtott papírt, észrevettem, hogy rá van írva a tetejére, hogy „To: Beauty” egy szép kézírással. Mi? Beauty? Mi? Már megint ez a retek randioldalas név? Istenem. A srácokon kívül senki sem hív így, soha. Most már kellően összevontam a szemöldökömet. Ekkor pedig már kifejezetten érdekelt, hogy mi lesz benne, de össze is szorult a gyomrom.  
               A levélkében egy vers volt található.      

„Kedves Beauty!             

           Titok, hogy ki lennék,    
               De lelked a gyengém.    
               Gyönyörű sajátosság,   
               Összegyűlt a bátorság.  

Szerelemnek tüze lobban,          
               ahogy az eső csendben koppan.              
               Epekedve nézek feléd, csendben,            
               Még sem bírok teljesen maradni; rendben.         

Szívem dörgő zakatolása,           
               Oka, eme levél alkotása.             
               Írom e sorokat, zavarodottan,   
               Éjszaka rólad álmodoztam.         

Ajkaid résnyire nyílása, 
               Lelkemnek irányítása.   
               Magad árnyékába vettél,            
               Még sem tettél megvetetté.

Kérlek téged, ne hagyj sor nélkül,            
               Lelkem emésztene fel végül.      
               416-os szekrény számmal,          
               Dobd be válaszod, ne félj, csak bátran!  

Maradjon titok kilétem,
               Félek, de megléptem.    
               Szíved most talán megrémült, de            
               A mámortól az én testem is megszédült.

B.”

Idézve a versből „ajkaim résnyire nyílása”, most is megtörtént. Ahogy elolvastam, immár az a bizonyos hang, tényleg nem jött ki többé a torkomból. Teljesen elaléltam és nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom, vagy mondanom most.       
               - Baszki… - pislogott Suga mellettem percek múltán - Ki az a „B.”? Ismersz B betűs ember a suliban? De baszki… Milyen kreatív, jézusom! Szerelmes verset írt neked… Ááá, Jin, felnősz itt még a végén! Jaaaaj, romantikus hangulatba kerültem… - nyúlt el hirtelen mögöttem, mint egy béka.    
             Meg se bírtam szólalni, csak fogtam a barnás papírra írt verset és… És próbáltam feldolgozni azt, amit látok. Nem értem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Valaki írt nekem egy szerelmes levelet, amit Ő olyannyira eltalált, hogy az arcom olyan rák vörös, mint soha jobban. Percekig ültem némán újra-újra olvasva azokat a bizonyos sorokat. Mintha szoborrá dermedtem volna.

- Jin, szívrohamot kaptál? – pislogott Suga, ahogy lassan felült az ágyon ott mögöttem – Na ne ijedezz már, ez tökre romantikus… Várj az mi? –nézett a laptopom monitorára, ami idő közben kikerült az ölemből, de nem csuktam le, mert nem éreztem szükségét.  
       Suga önhatalmúlag fogta magát és az ölébe vette a gépet és a „titkos” profilt kezdte tanulmányozni, majd pedig egy egyszerű vissza gombnyomással meg is tekintette, hogy hogyan jutottam el ide, azaz, hogy milyen kis üzenetet írt nekem ez a jóember (is).        
               - Azta… - pislogott fel, ahogy felnézett a laptopból. – Két hódolód is van Jin! Basszus, ez tök jó!- kapta a kezeit az enyém után, amiben én még mindig tartogattam a kis lapot. – Basszus. Úr isten, rohadt izgatott lettem. Jin vissza kell írnod nekik!         
               - Mi? Biztos, hogy nem! Mennyire ijesztő már, ennek az embernek még képe sincs, Ő pedig még a nevét se írja le… - utaltam először a randioldalas férfira, másodszor pedig a titkos kis versemre.
               - És? Ki tudja. Mit írt, 416? Ezek szerint azt várja, hogy levelezzetek, amolyan szekrénybe dobálgatás szintjén. Lehet, ki tudom neked deríteni, hogy ki vagy a 416-os szekrényben, hát nem is örülsz, Kim Seok Jin? Már két ember is epekedik utánad…       
               - De Suga, nem érted. Hát én egyik után sem epekedem! Ez sokkal inkább rossz érzés! Mintha figyelnének… És…           
              - Hajh. Az a valaki jól ismerhet, te hülye. Le is írta, hogy valószínűleg, most épp összeszarod magad, csak kicsit óvatosabb szava járással, és költőibben. Nem egy tök idegen…   
               - Ez még ijesztőbb! Lehet, hogy már full rég óta figyel és minden nap követ és… és…      
               - Mi van, ha csak a bandából valaki? Mi elég jól ismerünk… - erre elfintorodtam.              
            - Jézusom, hát még csak az kéne. Mellesleg egymás mellett vannak a szekrényeink, nem a fenében, a 416-os.     
               - Jó ez igaz. Akkor… Huh, ez nehezebb, mint gondoltam. De biztos, hogy nem követ. Ne gondolj hülyeségeket. Írj vissza neki. Gyerünk, segítek neked!

Hát… így is lett. Suga nagy nehezen rávett, hogy írjak vissza mind a két félnek. Először versekkel próbálkoztunk, legalább is a 416-os B.-nek (mától azt hiszem így fogom hívni… A B.416-os ügynök), de aztán mindketten rájöttünk, hogy ha én verset akarok írni, akkor azt igazából Suga fogja megírnie, annak pedig nem sok értelme van, így hát prózai szöveggel válaszoltam, egy sima fehér A4-es lapon. Leírtam neki, amit Suga tanácsolt. Hogy aranyosnak találom a verset, nagyon kedves és romantikus, blablabla. Aztán pedig megpróbáltam rákérdezni, hogy ki is Ő, nem-e árulja el a kilétét, vagy, hogy miért nem írt névvel. Nyilván ezekre nem fogok egy könnyen választ kapni, valahogy nem tudom elképzelni, hogy „Baekhyun vagyok, a 11.C-ből, bocs, csak épp kifogyott a tollam, nem bírtam leírni a teljes nevemet” féle választ kapnék.              
               Ami pedig a randioldalas embert illeti… Neki sokkal óvatosabban válaszoltunk. Egy köszönés után megkérdeztem, hogy hogy talált rám, hogy miért fogtam meg, hogy miért nincs kitöltve az adatlapja, és hogy még is miért nem tudhatok meg róla én semmit, ennek ellenére ez szerinte miért igazságos, hogy Ő pedig mindent tud rólam. Vele sokkal óvatosabb voltam. Valahogy tartok tőle. Erősen tartok.      

               Sosem hittem volna, hogy egyik napról a másikra kerülök amolyan „hódolok kereszttüzébe”. Bár még nem is igazán fogtam fel. Sokkal inkább hiszem ezt egy gyerekes játéknak most, hogy valaki, vagy valakik szórakoznak velem. Ennek ellenére Suga minden áron próbálja belém verni azt, hogy nem, basszus valaki szórakozásból nem ír verset a másiknak, hiszen ebben munka van. A randioldalas csávó még simán lehet kamu, de a leveles nem. Meg kell, hogy mondjam, ez a bizonyos versíró, felkeltette az érdeklődésemet. Nem, nem is azért, mert, hogy, hú de nagyon szimpatikus lett, vagy, hogy egy teljesen ismeretlenbe egy írás alapján fülig szerelmes lettem, erről szó sincs. Annyi az egész, hogy… Valóban aranyosnak találtam. És ha már abba valaki tényleg energiát fektetett, hogy írjon nekem… félve – mint kiderült a versből – akkor az már talán tényleg jelent valamit. Nem, de?