Háttal az igazságnak [ Őrületbe kergetsz - 27. fejezet ]

Háttal az igazságnak
[ Őrületbe kergetsz - 27. fejezet ]

     Egy szó nélkül sétáltunk egymás mellett a folyosón, amíg el nem értünk a bejárati ajtóig. A kilincsre tettem a kezem, de képtelen voltam lenyomni azt. Csak az ajtónak támasztottam egy pillanatra a homlokom.
     - Nem fognak Rád szállni – tette a vállamra a kezét Jimin, aki percek, de talán órák óta most szólalt meg először - Ismered a srácokat.

     De én nem is ettől féltem igazából.
Így hát csak bólintottam egyet felé, majd végül lenyomtam a kilincset és benyitottam a dorm ajtaján. A tv zaja és Jungkook óbégatása csapta meg a fülem. Túl nagy a zaj. Valószínűleg mindenki itt van.
Remek.

     Jiminnel egymásnak hátat fordítva rúgtuk le magunkról a cipőinket (oké, én lerúgtam, Ő pedig szépen levette, ahogy azt szokta), majd személy szerint én már az utazótáskámmal a vállamon indultam is be a Jinnel közös szobámba. Nem akartam, hogy Jiminnel egymás mellett maradjunk most. Tisztában voltam vele, hogy Ő legalább annyira ideges, mint én, ha nem jobban és ezt csak tetőzné, ha ott állnék mellette, amikor találkozik a többiekkel.
Vagyis... én így gondoltam.
Mondjuk tény, hogy esetleg megkérdezhettem volna inkább ahelyett, hogy dolgokat feltételezek...

     Annak ellenére, hogy annyira lételemem a „Kommunikáció a kulcsa mindennek." mondat, hogy kb. még reggelire is ezt a mondatot fogyasztom, még sem voltunk képesek egy kurva szót sem beszélni arról az egész repülőút alatt, hogy mit fogunk mondani. Vagy csak úgy szimplán, hogy mi a terv, ha visszaérünk. Mondjuk gondolom azért, mert mind a kettőnknek azon járt az esze, hogy valahogy képesek legyünk túlélni ezt az egészet. Valahogy... bárhogy.

     Belépve a szobába, megnyugodva konstatáltam, hogy az üres. Legalább kaptam még néhány csendes másodpercet a feketeleves előtt. Végigtekintettem a helyiségen, de nem igazán lepett meg, amit láttam. Minden milliméterre pontosan úgy állt, ahogy én azt hagytam – Jin szokás szerint nem nyúlt semmihez. Mindig nagyon tiszteletben tartja a személyes teremet, ahogy én is az övét. Ezt hosszú évek óta igazán becsüljük és kedveljük egymásban.

     Ledobtam az ágyam mellé az utazótáskámat, majd pedig már fordultam is meg, hogy kisétáljak. Egy rövid ideig még futólag átnéztem Jin asztalán, ami most különös módon tele volt papírokkal és a laptopjával, amin épp a képernyővédő kusza mintái futottak ide-oda. Mintha valamibe nagyon belemélyedt volna nem olyan régen. Talán tanulni kezdett valamit? Legutoljára akkor láttam ekkora káoszt az asztalán, amikor még egyetemre járt.

     Kilépve a szoba ajtaján, Jiminnel találtam szembe magam, aki kétségbeesetten állt leszobrozva továbbra is a papucsa nélkül a kis előtér, a hyeon gwan területén, ahol korábban én a cipőm vettem le. Ahogy ott állt, tudtam, hogy nem fog működni az a terv, ami az én fejemben megszületett. Hogy majd külön sétálunk be és így kevésbé lesz kínos. Legalábbis ahhoz képest, mintha együtt tennénk ezt meg. De láttam rajta, hogy ez Neki nem fog menni. Képtelen lenne rá és mintha most, az ajtón való belépéskor szakadt volna minden a nyakába és jött volna rá arra, hogy mi a nagy büdös semmit nem beszéltünk meg a történtekkel kapcsolatban azóta, mióta szembesültünk az internetre kikerült teóriákkal.

     Kifújtam egy nagyobb levegőmennyiséget a tüdőmből, ahogy behúztam magam mögött a Jinnel közös szobánk ajtaját, majd odaléptem Hozzá. Hallottam, hogy a többiek még mindig a nappaliban randalíroznak, így nagy eséllyel azt sem hallották, hogy visszajöttünk. Szóval nyugodt voltam ezzel kapcsolatban - egyelőre.

      Felemeltem az egyik kezem és a felkarjára kulcsoltam az ujjaim óvatosan, majd egy kicsit felé hajoltam, hogy ösztönözzem arra, hogy felnézzen. Ő a dermedt bambulásából - amivel a padlót jutalmazta eddig – kiszakadva kicsit felemelte a fejét. Én pedig csak akkor szólaltam meg, amikor a tekintete végre összeütközött az enyémmel.
     - Csak mondd azt, hogy már így néztem ki, amikor találkoztunk - utaltam a nyakamon lévő foltokra.
     - De-... - kezdett volna szabadkozni, de nem hagytam Neki.
     - Csak mondd azt – eresztettem el a karját óvatosan, ahogy elhúzva Tőle a kezem lágyan végig is simítottam rajta. Ez mondjuk nem volt tudatos, de... valamiért mégis így történt.

     Eltávolodtam Tőle, ahogy egy újabb bíztató pillantást vetettem rá, sugallva, hogy minden rendben lesz. Kétlem, hogy bármelyikük is elhiszi a pletykák azon részét, amik kettőnkről szólnak a kileakelt képek miatt. Ha azt adjuk be Nekik, hogy már akkor így néztem ki, amikor Ő Franciaországba érkezett, akkor nem kell aggódnia egy pillanatig sem. A szállodában készült fotón egyébként is csak a bal oldalam látszik, szóval abból senki sem tud kiindulni.

     Ugyan eltávolodtam Tőle, de most nem hagytam magára. Biztos voltam benne, hogy rosszul mértem fel az előbb a helyzetet, mert ha Neki úgy jobb lenne, hogy egyedül vonul be a többiek elé, már megtette volna. Még sem tudott. Szóval most nem is hagyom Neki. Majd szépen bemegyünk együtt.

     Írtó lassan, de végül belebújt a papucsába és a bőröndjét kicsit felemelve (hogy ne húzza annak a kerekeit a padlón) vitte be azt a Hobival közös szobájukba. Én itt is megvártam, lustán a falnak dőlve karba tett kézzel, az ajtó mellett. Amint kijött onnan, megint olyan arcot vágott, mint aki mindjárt elájul.
     - Hé. Csak képzeld el, hogy ez is egy forgatás. Oké? – suttogtam, hogy a többiek ne hallják – És csak az első pár perc lesz kellemetlen. Téged utána békén fognak hagyni. – beszéltem, ahogy lassan ellöktem magam a faltól.
     - Nem akarom ezt – válaszolt, ahogy idegességében a kezeit maga mellett lógatva kezdte kiropogtatni ujjait egyesével.
     - Csak hagyd rám, most az egyszer. Rendben? – fogalmaztam meg így, mert tudtam, hogy valójában ez a baja. Nem akarta, hogy én vigyem el a balhét, mert úgy érezte, hogy az egész az Ő hibája. Viszont nem igen volt más lehetőségünk. Mi mást mondhattunk volna? Nekem semmi más logikus megoldás nem jutott eszembe.
     - Minden oké lesz – vetettem Rá egy utolsó bíztató pillantást, majd leengedtem a kezeim a mellkasom elől és fáradtan elkezdtem besétálni a nappaliba.

     Hát akkor rajta.

     Valójában nem az volt a célom, hogy majd kitárt karokkal megállok a nappali közepén, mint egyfajta céltábla, hogy dobálják nekem a kérdéseiket, de nem is akartam a szobában maradni, mert túl akartam esni a találkozáson. Ha már mindenki itt van, akkor így az egyszerűbb, egyszerre. Úgy döntöttem, hogy annak ellenére, hogy konkrétan semmi étvágyam, mégis a legcélszerűbb, ha pótcselekvés gyanánt elkezdek valami szendvicset összeharácsolni magamnak, a nappali amúgy is egybenyílik a konyhával. Jó taktikának tűnt.

     Így hát belépve a boltíven szembe találtam magamat a kanapén ülő, épp valamilyen tésztát evő Jinnel, és egy Taéval, aki a telefonját nyomkodta, a lehető legkisebb gombóccá összehúzva magát, ahogy csak tudta – valamiért. Nem tudom miért, de Őt ennyi év után már megtanultam, hogy nem is kell mindig megfejtsem. Mert szimplán csak... nem lehet. De nincs ezzel semmi baj. Van valami szép abban, hogy Ő ilyen furcsán különleges.

     Köszöntem, majd már haladtam is volna tovább, de a maknae utamat állta az újabb boltívnél, ahol a konyhába tudtam volna belépni, hisz annak dőlve bámulta a tv képernyőt.
Legalábbis eddig. Aztán miután megjelentem, már engem.

     De ez engem akkor megint totál nem érdekelt. Valami olyan páncélt építettem fel most magamra ideiglenesen, amiről tisztában voltam, hogy minden le fog pörögni. Legalábbis látszólag biztos. Semmi másra nem voltam hajlandó koncentrálni csak arra, hogy Jimin mögöttem kibírja ezt az egészet. Semmi sem érdekelt csak az, hogy az elkövetkezendő pár percben elég jól alakítsunk ahhoz, hogy mindenki csak velem foglalkozzon és Őt hagyják békén.

     Jin és Tae is felemelték rám a tekintetüket, mégis a maknae köszönt először.
     - Szia Hyung – köszönt a legfiatalabb, ahogy eléggé megdermedve állta el az utam, bár látszólag ez utóbbi tény nem igazán tűnt fel Neki.
     - Szia Yoongi-yah, Jimin-ah – köszönt Jin is, miután lenyelte az épp a szájában lévő falatot.
Tae csak kukán ült.
     - Ah, Jimin-aaah – szólalt meg újra Jungkook, mert eddig Őt nem vette észre, annyira elbújt mögöttem.

     Jimin is nagy nehezen megszólalt egy köszönés erejéig, és egyébként meglepően nyugodtnak tűnt a hangja. Tudtam, hogy Ő maga egyáltalán nem volt az, de úgy tűnt talán sikerült a fejében elindítania a „most akkor színészkedek" programot.
     - Milyen volt az út? – kérdezte Jin, igyekezve megkímélni minket a kínos csendtől.
     - Hosszú. Rohadt hosszú. – sóhajtottam, ahogy még egy ásítás is kiszakadt belőlem. Ez tény volt. Több, mint 12 órát jöttünk. És nem igazán aludt egyikünk sem (azt hiszem érthető módon a jelen körülmények miatt).

     Jungkook mögött felsejlett egy újabb alak, aki kicsit meg is böködte annak hátát, hogy menjen arrébb, mert a terpeszkedésétől nemigen tud kijönni.
     - Ah, bocsi Hyung – húzódott arrébb, hogy Hobi kiférjen mögötte.
     - Köszi – mosolyodott el, majd amint meglátott minket, felragyogott az arca – Sráááácok! – sietett oda hozzánk, majd valahogy képes volt egyszerre megölelni mind a kettőnket. Nem tudom hogyan csinálta amúgy, mert még csak nem is egymás mellett álltunk... – Basszus, de hiányoztatok már – mondta, ahogy szorosan ölelt engem az egyik, Jimint pedig a másik karjával.

     Jimin jókedvűen elnevette magát. Mintha ez most tényleg őszinte lett volna. Azt hiszem Hobi energiájára volt most Neki szüksége.
     - Nekem is hiányoztál Hyung – ölelte vissza az idősebbet és én is megütögettem elismerően a hátát egy kicsit.
     - Igen, igen – helyeseltem.
     - Na, ez az igazi Yoongi-hoz méltó reakció egy ölelésre, így is van – nevetett tovább J-hope, ahogy lassan elengedett minket. Hoseok mindig minden helyzetet meg tud menteni. Ha most Ő nem jött volna ki, lehet percekig bámultunk volna egymásra kínosan, de Ő csak jött és bearanyozta az egészet. Hogy csinálja mindig ezt? Fogalmam sincs, de állítom, hogy néha borzasztó megterhelő lehet Neki ezt a szerepet képviselnie.

     Miután eleresztett minket, valamit vidáman Jiminnek kezdett el karattyolni, ami engem kifejezetten nagy örömmel és nyugalommal töltött el. Hála égnek. Csak szakítsa ki ebből a katasztrofális helyzetből és mindsetből. Kicsit le is gördült a kő a szívemről, ami az Ő részét illeti. Nem nyugodtam meg teljesen, de legalább úgy éreztem, hogy a kínos megérkezésen Hobi segítségével talán Neki így hamar sikerül majd túllendülnie.

     Így hát én folytattam a tervezett utamat, ami a konyhába vezetett. Elhaladtam a maknae mellett, aki még mindig kicsit elhűlve nézett engem, de nem szólt semmit. Nem akart, gondolom. Már csak tiszteletből sem, ha jól sejtem.
Viszont éreztem én is, hogy ez a helyzet még túl nyugodt. És ez így is volt. Hamar rá is jöttem, hogy mi hiányzik, amikor is Namjoon-nal találtam szembe magam, aki épp a mosogatógépet pakolta be.

     Neki is köszöntem, Ő pedig szintén. Viszont a leader nem volt épp olyan kedvében, mint az imént Hobi.
Nagyon nem.
Kinyitottam a hűtőt és elkezdtem keresni magamnak valami ehetőt – akár szendvics alapanyagot, akár csak... bármi mást, amivel lefoglalhatom magam. Mert a fő célom most nem az evés volt, hanem csak, hogy csináljak valamit.
     - Nem hívtál vissza – közölte néhány csendben töltött másodperc után.
     - Összetörtem a telefonom – reagáltam hasonló hangulatban, ahogy azt Ő tette.
     - Sejin-nel mégis tudtál beszélni – egyenesedett fel a pakolásból.
     - Kénytelen voltam – válaszoltam ismét.

     A leader kicsit megdermedve bámult rám, ahogy én dobáltam ki a pultra azt a néhány dolgot, amire szükségem volt. Lábbal behajtottam a hűtő ajtaját, majd elsétáltam a fiókig, ahol a vajazókéseket is tartjuk. Csak egy gond volt, hogy Namjoon épp előtte állt, a mosogatógép bepakolása miatt.
     - Arrébb mennél egy pillanatra, kérlek? – mondtam, ahogy a fiók fogantyújára tettem a kezem a dereka mellett.

     De Ő nem mozdult.

     Megvárta, amíg felemeltem rá a tekintettem, de az vagy viccen kívül fél perc volt, mert semmi kedvem nem volt hozzá.
     - Hyung, nem véletlenül kértelek meg, hogy hívj fel - szólalt meg, amikor találkozott a tekintetünk.
     - Tisztában vagyok vele. De elhiheted, hogy nem Te voltál az egyetlen, aki ezt kérte tőlem elmúlt 24 órában – beszéltem, továbbra is fogva a fiók fogantyúját, várva, hogy menjen arrébb. A tekintetem is újra oda vezettem le a mondatom befejeztével.

     De még mindig nem mozdult semerre.
     - Nem kért volna erre senki, ha nem adsz rá okot – fogalmazta meg egész szigorú hangon a véleményét, mire bennem egy pillanatra igencsak felment a pumpa. Ha valamit nem bírok elviselni, az ez a passzívagresszív stílus. De ennek kívülről nem sok jelét adtam azontúl, hogy szimplán a szikrákat szóró tekintetemmel néztem fel a szemeibe most újra. Jóval magasabb, mint én, de ez egyáltalán nem zavart akkor, nyugodtan emeltem fel a fejem annyira, hogy a tekintetemmel kényelmesen tudjon találkozni.
     - Szerintem nem Neked kellene erről kiselőadást tarts - emeltem meg az egyik szemöldököm.

     Erre határozottan nem számított, hirtelen pedig képtelen is volt rá mit mondani. Igen, mióta Namjoonnak kiszúrták az egyik livejában azt, hogy ki volt szívva a nyaka, előszeretettel elfelejti ezt az incidenst – meg azt is, hogy a crossfitre hivatkozott akkor, amikor a kommentszekció az élője alatt semmi másról nem szólt, csak erről. Borzasztó felelőtlennek tartottam ezért, mert nem értettem miért hitte, hogy nem fogják észrevenni rajta, vagy egyáltalán mi a fenéért ült le így kamera elé.

     Na nem mintha én annyira felelősségteljes lennék, nem akarok úgy tenni, mintha nem hibáztam volna. De legalább próbálkoztam. Meg hát... nem is direkt került a nyakamra ez a műalkotás. Abszolút nem volt tudatos – semelyikünk részéről.
Namjoon incidense után – miután lecsengett mindenhol és már tudtunk rajta nevetni – poénból néha ezzel cukkoltuk, de ez most a részemről nem ebbe a kategóriába tartozott. Ez nem volt vicc. Amiatt, ami Vele történt, egyáltalán nem éreztem jogosnak, hogy így felemelje rám a hangját. Mellesleg, még mindig én vagyok az idősebb – bár egyáltalán nem szeretek erre hivatkozni, mint erény.

     Szemeimet nem vettem le Róla ezután egy pillanatra sem, éreztetve azt, hogy szerintem jelenleg nagyon nincs rendben az, amit csinál. De legnagyobb meglepetésemre ezzel Ő is így volt. Állta a tekintetem és meg se moccant. Kevésbé volt már erős és szigorú, mint az előbb, mert megrendítette, amit mondtam – de még mindig frusztrált volt és nem hagyta Magát. Nem fordult ki a helyzetből és meg sem próbálta nyugodtan megoldani. Elöntötték az indulatai.

     Aminek nem tudom pontosan mihez volt köze, hisz alapvetően Ő is a nyugodt megoldások híve; leaderként csúnya is lenne, ha az agresszív típusba tartozna. De általában nem az. Viszont most valami miatt nagyon túlfűtötte a helyzet. És talán pont a személyes érintettsége, mert tudta, hogy mi volt akkor, amikor az Ő foltját szúrták ki. Nekem pedig nem egy foltom van, hanem vagy ezer. Ami ez a kb. két nap alatt alig halványodott valamit és most is vidáman vigyorog bőrömön. (Vagy legalábbis részben, mert le van sminkelve. De a több, mint fél napos utazás alatt azért már valószínűleg átsejlik azon újra.)

     Nem tudom meddig maradtunk volna így, bámulva a másik szemeibe, egymásra szikrákat szórva egy árva hang nélkül, de ez szerencsére nem is derült ki.
     - Hé – csúszott mind a kettőnk vállára egy-egy határozott, de gyengéd kéz – Mi lenne, ha bejönnétek a nappaliba és beszélgetnénk egyet – vette át a konfliktusmegoldó szerepét Jin, ahogy határozottan el is tolt minket egymástól, de még mindig gyengéd volt.

     Én hátrébb léptem az óvatos lökésének hatására, de még néhány másodpercig Namjoon szemeibe bámultam, ugyanúgy. Végül elengedtem a tekintetét, én voltam a kevésbé makacs. Ő nagyon nem akart elszakadni az enyémtől.

     Nem tudom miért húzott most fel ennyire. Nem szoktam felkapni csak így a vizet, de talán... megint ahhoz lehet köze, hogy féltettem valakit. És az a valaki nem én voltam. Az utóbbi időben akárhányszor komolyabban felhúztam magam, mindig valaki máshoz volt köthető – de ez nem is annyira meglepő. Ez rám egyébként is jellemző. Az sosem érdekel, ha engem csesztetnek – de ha valaki olyat, aki fontos nekem, azt nem vagyok hajlandó elviselni.

     És azt hiszem most is erről lehet szó. Jiminnel kapcsolatban mindig is különösen protektív voltam, most pedig pláne féltem, hogy ez az egész Rajta csattan majd valamiért. És én egy percig sem akartam, hogy Őt bárki akár csak megemlítse, nem, hogy belekeverje ebbe. Mármint persze, a valóságban nyakig benne van. De ezt senkinek sem kell tudnia.
Senkinek.

     Miután Jin nagy nehezen kiszakított minket a helyzetből, mind a kettőnket leültetett a kanapéra a nappaliban, ahol a többiek is voltak. Mind, egytől egyig. Hobi és Jungkook ácsorgott csak, egyébként mindenki kényelembe helyezte magát a kanapé különböző pontjain, ahogy azt olyankor szoktuk, amikor valamiről beszélnünk kell.

     Hobi a telefonját bújta, majd amint mind elhelyezkedtünk, a zsebébe süllyesztette azt. Jin leült az L alakú kanapé azon részére, ami velünk merőlegesen volt, hogy nagyjából mindenkire rálásson, mert tudta, hogy ezt most Neki kell levezényelnie, mert a leader túlságosan érintett érzelmileg.
De egyelőre nem tudtam átszellemülni én semmivel kapcsolatban, mert a szemeim titkon Jimint keresték. Végül sikerült megtaláljam, Jin mellett foglalt helyet, a kanapé belső felén. De emiatt nem igazán láttam rá, hisz egy síkban ült velem.
Bár a helyzetre való tekintettel talán jobb is volt ez így akkor.

     - Rendben, szerintem essünk túl rajta. Reméltem, hogy meg fogjuk tudni várni a holnapot és nem ilyen fáradtan kell sokkoljalak Titeket, de úgy tűnik ez nem fog menni. – utalt arra, hogy Namjoon és én már így is majdnem egymásnak estünk.
Én összefontam a mellkasom előtt a karjaim, ahogy általában is ülni szoktam, majd fáradtan bámultam el magam elé.
     - Nyilván nem érdekel mi történt, ez a Te magánügyed Yoongi-yah – folytatta Jin, ahogy rám nézett, miközben kezeit a keresztbe tett lábaira helyezte – Csak azt kell megbeszéljük, ami minket is érint.

     Nem igazán reagáltam egyelőre, szimplán csak csendben egyetértettem. Örültem, hogy ilyen éretten állunk a dologhoz.
     - Szóval; mit beszéltetek Sejin-nel? Mi a kommunikáció a dologgal kapcsolatban?
     - Az, hogy a kép szerkesztett – válaszoltam magam előtt a falat bámulva – Nincs több kép, csak az az egy. Ha lenne más szögből is, már biztosan kikerült volna. Így ennyi az egész. Azt kommunikáljuk, hogy nem igazi. Hogy Photoshop.
     - De valójában igazi, nem? – szólalt meg Tae, most először. Mióta visszaértünk nem is hallottam a hangját.

     Félig felvont szemöldökkel ránéztem, ahogy kíváncsi tekintettel bámult rám, mellettem ülve. Nem tudok már kiakadni a legtöbbször a furcsa és néha túl nyers kérdésein, de azért erre nem számítottam így hirtelen.
     - Ez most egyáltalán nem számít – válaszolt Jin helyettem, annak ellenére is, hogy totálisan egyértelmű volt mindenkinek, hogy a hírek igazak, hisz most is látszott a kissé kopott smink alatt.
     - Nem mindegy – csattant fel Namjoon – Holnapra nem fog csak úgy eltűnni, ott lesz még egy darabig. Innentől mindannyiunknak figyelnie kell Rád, hogy ne látszódjon, mert ha kikerül még egy kép, kiderül, hogy valódi és a sajtó nem fog leszakadni erről, amíg ki nem deríti mi történt pontosan és kivel.
     - Nektek semmire sem kell figyelnetek – reagáltam újra – Nekem kell egyedül.
     - Hát látszik mennyire jól ment eddig is... - szólalt meg a leader újra, mire megint felment bennem a pumpa. Belülről az ajkamra haraptam, ahogy felemeltem a falról a tekintetem a mellettem ülő Tae takarásában lévő RM-re.

     - Ezt hagyd abba – szólt rá szigorúan Jin – Namjoon, nem tudom mi van Veled, de egyáltalán nem viselkedsz professzionálisan. Tedd félre ezt, legalább erre a pár percre, utána az edzőteremben kipuffoghatod Magad.
     - Hogy tehetném félre? – állt fel lassan, gondolom tervezve, hogy kivonul a helyzetből hamarosan - Az egész internet azzal van tele, hogy Yoongi és Jimin melegek és egymásnak estek a hotelben. Értem én, hogy a kpop iparában megszokott a shippelés, de rohadtul nem kellene táptalajt is adni neki. Csak be kellene vállald mi történt valójában. – köpte oda nekem végül.

     A szemeim nagyra nyíltak és annyira meglepődtem a viselkedésén, hogy hirtelen megszólalni sem tudtam. Életemben nem hallottam még így beszélni Őt senkivel.
     - Hé, hé, hé... - lépett közelebb Hobi a faltól Namjoonhoz, mert szerintem félt, hogy mindjárt fizikailag is nekem fog esni, bármennyire is nem jellemző rá. De már ez a beszédstílus sem volt, így én már bármire fel voltam készülve.
     - Nem fogom végignézni, ahogy szétesünk. Nem vagyok hajlandó arra, hogy a sajtó a BTS-t ezzel a botránnyal kösse össze és minden, amit eddig csináltunk semmivé legyen – folytatta továbbra is engem nézve.
     - Mégis hogy lenne semmivé, ettől? Semmi értelme annak, amit mondasz. – szólalt meg továbbra is nyugodtan Jin – És messze nem csak Jiminnel mossák össze a hírek, hallottad mit mondott Sejin. Halsey-vel is, és még vagy ezer másik teória elindult. Ennek pedig inkább örülnünk kellene... Mindannyiunknak. Neked is. – hunyta be a szemeit a legidősebb, ahogy nyugodtan kifújta az orrán a levegőt – Az pedig, hogy Yoonginak „be kellene vallania" mi történt, egyszerűen csak nem igaz. Szerinted abból mi lenne, ha nyilatkozatot tenne? Teljesen függetlenül attól, hogy az mit tartalmazna. Abból lenne csak igazán nagy botrány. Így a sajtó meg fogja unni, mert minden csoda három napig tart. Ha még nyilatkozna is, csak ráerősítene a visszhangra. Egyszerű marketing... – rázta meg a fejét.
     - Mi lenne... ha lemennénk cigizni? – kérdezte Hobi óvatosan, miután Jin befejezte a mondandóját, ahogy lágyan hozzáért Namjoon vállaihoz hátulról, majd hasonlóan finom mozdulatokkal kiforgatta a helyzetből és kivezette Őt a nappaliból.

     Vég nélkül rágcsáltam az ajkaim belülről, ahogy végighallgattam Namjoon és Hobi lépteit az előszobán át, majd, hogy felvették a kabátjaikat, végül pedig amint távoztak az ajtón. Hobi már megint megmentette a helyzetet – valószínűleg az a cigi tényleg jót fog most tenni Namjoon-nak. Ha nem is az, akkor talán a hűvös, esti, friss levegő. Vagy a kettő kombinációja.

     Pár másodpercre behunytam a szemeim, ameddig csak a légzésemre és a szívverésemre koncentráltam, hogy lenyugtassam magam. Namjoon csak félt minket. Érthető. Nem jól reagál és nem jogos, mert túl radikális gondolatai vannak, de valahol meg tudom érteni. Rengeteget küzdöttünk, hogy komolyan vegyenek minket és ezt félti Ő, hogy most el fogjuk bukni egy ilyen „apró" figyelmetlenség miatt. Nem akarja, hogy botrányhősökké váljunk, mert eddig minden ilyesmit messziről el tudtunk kerülni.

     - Ez egy baromság – hallottam meg a beszélgetés kezdete óta most először Jimin hangját, ami miatt azonnal kinyíltak a szemeim. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy meg fog szólalni, hisz eddig teljesen néma volt, amit a saját szempontjából úgy érzem, hogy jelenleg jól is tett. Szerettem volna, ha elkerüljük azt, hogy bárki is figyeljen rá a történettel kapcsolatban, ezért ezt én egy jó dolognak gondoltam. Most viszont mégis megszólalt.
     - Mire gondolsz? – kérdezett vissza Jin a mellette ülőre nézve.
     - Amit Namjoon hadovál – sóhajtotta Jimin – Mégis miért dőlne össze bármi ettől. Ne csináljunk úgy, mintha nem az egész k-média arról szólna állandóan, hogy melyik idollal mi van és kinek milyen nem létező, vagy létező kapcsolatai vannak és kikkel...
     - Pont ezt akarja elkerülni – bólintott Jin – De nem mondom, hogy ezt jó módszerrel szeretné elérni.
     - De ennek semmi értelme! Ha ad valaki okot rá, ha nem, mindenképp ilyeneken rágódik az egész internet, mert mindenki összeesküvéselméleteket gyárt... – csapta kezeit a térdeire frusztráltan.
     - Csak félt minket Jimin – szólaltam meg most én nyugodt hangon, ahogy az irányába fordítottam a fejem kissé előrehajolva, hogy rálássak Tae takarásából.

     Jimin felém pillantott és egy kicsit döbbenten figyelt a szemeimbe, mintha egyáltalán nem is értené, hogy miért védem Namjoon-t, amikor Ő volt az, aki a torkomnak ugrott. De nem erről volt szó, nem védtem én, sőt, egyáltalán nem értettem azzal egyet, ahogy reagált a helyzetre. Csak szimplán mögé láttam most már, hogy miért is viseli meg ennyire.
     - Nem, én ezt képtelen vagyok felfogni – állt fel lassan a kanapéról – Mi mindig előremutatóan működtünk. Rengeteg mindent először csináltunk az egész kpop iparágában. A kommunikációnk alapvető elve arról szól, hogy fogadjuk el magunkat és egymást. Hogy mindenki érezze magát biztonságban, legyen szabad, élje meg az érzelmeit, szeressen szabadon, akárkit csak akar. – Lépett néhányat a boltív felé, egy ideig emiatt azt hittem, hogy ki is fog sétálni a nappaliból. Aztán hirtelen megfordult és felénk nézett újra - Erre most mit csinálunk? – tárta szét a karjait – Amint felreppen a hír, hogy valamelyikünk mer szeretni valakit, Namjoon idegösszeomlást kap, Te – nézett itt Jin-re – és Hobi erejét megfeszítve próbáljátok megoldani a helyzetet, Tae és Kook pedig megkukul.
     - Jimin, ez nem ilyen egyszerű. Ez szerződésszegés is. – sóhajtotta Jin, bár éreztem, hogy nem igazán akarta eddig erre felhívni a figyelmet, mert nem szeretett volna bántani engem.
     - Hát épp ez a baj! – eresztette le Jimin az oldala mellé a kezeit – Hogy a fenébe kommunikáljuk azt, hogy mindenki szeressen szabadon, ha mi nem tehetjük meg? – bámult rá a legidősebbre és üvöltött a szemeiből a csalódottság. Ideges volt. Frusztrált, mérges és láttam rajta, hogy egy hajszál választja el attól, hogy idegességében elsírja magát.

     Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, vagy tegyek. Annyira meglepett az, hogy kikelt magából méghozzá így, hogy egy pillanatig semmit sem tudtam reagálni. És nem csak az igen mélyre szántó szavai miatt. Hanem amiatt is, mert volt egy olyan érzésem, hogy Ő most nem csak az iparágról beszél. Egyszerűen csak... túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy csak ennyiről legyen szó.
De végülis érthető, azt hiszem. Hiszen érintett ebben Ő is azért, mert összemosták Őt is a helyzettel a hírek. Mi másért zaklatná fel ennyire ez az egész?

     Jimin szemében az elkeseredés nem szűnt, de csak akkor éreztem meg igazán, amikor Jinről egy pillanatra rám vezette a tekintetét. Csalódott volt és mintha haragudna rám azért, amiért nem védtem meg jobban a saját érdekeim. De nem tudom mit várt tőlem, hogy nekimegyek Namjoonnak? Nem vagyok ez a típus. De talán nem is erről van szó. De akkor meg mi másról? Akkor képtelen voltam ezt megfejteni.

     Nem is maradt így végül sokáig, hamar elengedett engem a tekintetével. Csak pont addig bámult rám a maga fájdalmával a szemeiben, amíg a szívembe nem mart az érzés és át nem ragadt rám az a fájdalom, ami az arcáról sütött le. Tényleg indokolatlannak tűnt ez a kiakadás, talán még túlreagálásnak is látszódhatott kívülről. De én mégsem éreztem annak. Már csak azért sem, mert én tudtam mi az igazság és nem abban az illúzióban voltam, mint a többiek.
Hogy Jiminnek semmihez semmi köze.

     Az említett ekkor megfordult, majd elsétált a folyosón és a fürdőszobába ment be. Ha lehet, még az eddiginél is nagyobb fájdalom mart a szívembe, mert nem akartam tudni, hogy mit akar csinálni bent. De nem mehetek mindig utána. Jelenleg pedig egyébként sem tűnt úgy, mint aki szívesen látna.

     Pár percig még ott ültünk viszonylag csendben. Néhány mondat elhagyta Jin, Tae és Jungkook száját, de semmi, ami a témával kapcsolatos lenne. A legfiatalabb megkérdezte tőlem, hogy eszek-e, vagy visszapakoljon a hűtőbe, mire megköszöntem a segítségét. Amúgy is csak időhúzás lett volna. Most meg már annyi étvágyam sem maradt, mint amennyi eddig volt.

     Hosszú percekig voltunk így, amíg végül ki nem nyílt a bejárati ajtó újra és csendesen be nem lépkedett rajta Hobi és a leader. Enyhe füstszag járta körül Őket, mégis tudtam, hogy Hobi nem dohányzott. Őt ismerve valószínűleg csak túlontúl közel ácsorgott Namjoon-hoz, amíg Ő igen.
Az utóbbi egyébként rám sem nézett, ahogy besétált – de én már ezt is eredménynek könyveltem el. Nyugodtabbnak tűnt, vagy legalábbis már nem akart megölni a szemeivel.
Az előző helyzettől azért már ez is jobb volt.
     - Hol van Jimin? – kérdezte Hobi, mire Jin közölte vele, hogy kiment a mosdóba.

     Megvártuk, amíg az említett is visszajött, aki ugyan kicsivel megkönnyebbültebb arcot vágott, de egyértelműen nem azért, mert annyira megnyugodott volna. A szemeit tekintve inkább csak gyorsan kisírta magát, de nagyon erősen próbálta ezt leplezni. Hogy mást csinált-e... azt nem tudtam megállapítani.

     - Szóval... - szólalt meg Jin újra, kissé ugyan elkeseredve, de próbálva továbbra is a nyugodt magabiztosságával összefogni a csapatot – Amit még akartam, hogy gondolom láttátok, hogy holnap délután lesz egy meetingünk emiatt Sejin-nel és Bang Si-Hyuk-kal.
Én bólintottam. Mindannyian kaptunk értesítést róla.

     - Így van. Szerencsére nem hiszem, hogy bármitől is tartanunk kellene ezzel kapcsolatban. Volt már hasonló, ha emlékeztek. Csak a szánkba rágják újra a szabályokat, nagy eséllyel. – folytatta Namjoon, meglepően nyugodt hangon. Hobi határozottan jó hatással volt Rá az imént, úgy tűnik.
     - Ez elég valószínű – bólintott Jin, kicsit látszólag megkönnyebbülve, hogy a leader képes volt egy nyugodt mondatot kierőszakolni magából és nem is lett úrrá rajta a spontán öngyulladás. - Egy valamit viszont még célszerű lenne megbeszélnünk. Bár ez nem is inkább kérdés, hanem állítás a részemről. Véleményem szerint a legjobb lenne, ha ezt az egészet Yoongira hagynánk és ha kérdeznek minket, akkor sem másznánk bele. – folytatta Jin.
     - Mármint mire gondolsz? Mondjuk, hogy nem tudunk semmit? – kérdezte Jungkook.
     - Miért, tudunk? – folytatta értetlenül Tae, mire megint beállt a csend.

     Felemeltem a fejem, mert egy ideje már megint csak a padlószegélyt bámultam. Én ültem a kanapé legszélén, így tökéletesen ráláttam mindenki másra, legalábbis, ha egy kicsit előrehajoltam. Kérdő tekintettel bámultam végig a többieken. Tae és Jimin arcáról az összezavarodottságot olvastam le, viszont a többiek csak erőteljesen próbáltak úgy tenni, mintha nem gondolnának épp valamire.
      - Hát most már ez engem is érdekelne... - húztam fel érdeklődve az egyik szemöldököm.

     Erre úgy tűnt Namjoon-ban újra eltört valami.
     - Kérlek, csak ne csináljunk már úgy, mintha tök hülyék lennénk – szólt kollektíven mindenkihez.
     - Hallgatlak – néztem rá félig felvont szemöldökkel. Bár kezdett úgy istenesen begörcsölni a gyomrom.

     Mi más futott volna át az agyamon, ha nem az, hogy átlátnak rajtunk. Egy ilyen helyzetben kinek ne ez jutna először eszébe. Túl egyértelmű: hittek a képeknek. Ha eddig még azt is feltételezték talán, hogy a fotók szerkesztettek, megjelentem a szívásokkal a nyakamon és egyértelművé vált, hogy nem. Ezek valódiak. Ott volt a Jimines kép, Ők is tudták, hogy egy hotelben szálltunk meg. Együtt voltunk, együtt utaztunk vissza, az előbb pedig a védelmemre kelt.
Egyértelmű.

      Szinte éreztem, ahogy lever a víz és elönt a hidegség, mert megijedtem. Mit mondjak? Mit mondjak, ha szembeállítanak azzal, hogy tudják mi történt, mert túl egyértelmű? Mondjuk, hogy ja, hát nem történt semmi, csak részegek voltunk és Jimin viccesnek találta, hogy végigszívja a nyakam? Aha, tööök hihető.

     Arról nem is beszélve, hogy erre nekem mennyire rohadtul nincs szükségem. Tekintve, hogy milyen ismeretlen érzelmek merültek fel bennem az elmúlt időben, amiket még egyelőre egyáltalán nem voltam képes megfejteni, mert gondolni is képtelen vagyok rájuk. Ha megteszem, akkor sem érzek mást, csak bűntudatot és kínszenvedést. Arról pedig nem is beszélve, hogy ha most ezzel szembesítenek, akkor esélytelen lesz, hogy meg tudjam védeni Jimint ettől az egész balhétól.

     Egy pillanatra újra Rá is vezettem a tekintetem az ijedtségem miatt, Ő pedig megint elég kétségbeesett arcot vágott. De nem mertem sokáig tanulmányozni, visszatértem Namjoon-hoz.
     - Yoongi, én nem értem miért csinálod ezt. Őszintén nem. – támasztotta meg egy kis ideig a homlokát a kezével, ahogy az egyik térdére könyökölt. Végül leengedte azt és újra rám nézett. Most nem volt támadó, csak elkeseredett. Nyugodtan beszélt.
     - Mit csinálok? – kérdeztem értetlenül.
Egy ideig a többiekre pillantott, de senki sem szólalt meg helyette. Ő lemondóan sóhajtott, majd folytatta.
     - Tisztában vagyunk vele, hogy Halsey-vel forgattál kint. Nem túl nehéz összerakni a képet...

     Frusztráltan sóhajtottam egyet, ahogy lehunytam a szemeim. Egyszerre nyugodtam meg, hogy nem Jiminnel kapcsolták össze a történetet és húztam fel magam még az eddiginél is jobban. Édes istenem, mi a szarért olyan nehéz elhinnie mindenkinek, hogy lehetnek egy embernek ellenkező nemű barátai, akiket nem akar ágyba vinni lépten-nyomon...
     - Semmi közöm Halsey-hez. Már ezerszer elmondtam. És ez most sem változott...
     - Oké. Értjük. Teljesen mindegy, semmi közünk hozzá. Egyáltalán nem várom el és nem várja el senki más sem, hogy bevallj bármit, vagy kimondj egy nevet. Nem érdekel, tényleg. De legalább ne hagynád, hogy emiatt az egész botrány Jimin-en csapódjon le. – nézett a szemeimbe.

     Bumm.
Hát eddig csak a gyomrom volt görcsben, de ettől a mondattól pedig most mintha kést szúrtak volna a szívembe. Lassan az összes belső szervem meg fog semmisülni, ha így haladunk...
Hirtelen annyira fájt, amit mondott, hogy már nem is tudtam tovább nézni Rá. Újra előre fordultam, majd nekidöntöttem a hátam a kanapé támlájának.

     Hát persze.
Az egész helyzet úgy tűnik, mintha engem nem érdekelne, hogy Jimin-t ártatlanul belekeverik ebbe az egészbe, hiszen szerintük Halsey-vel voltam. Pedig valójában... ebben rajtam kívül tényleg Jimin van nyakig benne. És én épp, hogy csak megvédem Őt azzal, hogy magamra vállalom az egészet. De mégis; a többiek szemében most csak egy gyáva szemétláda vagyok, aki nem hajlandó kinyögni mi történt és mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül keveri bele egy ilyen botrányba a már-már testvérét, akivel 10 éve együtt dolgozik.

     Mindenem sajogni kezdett és egy tompa zúgás lett úrrá a gondolataim helyett a fejemben. Sarokba szorítva érzem magam. Én ebből nem tudok kijönni. A valóságot nem mondhatom el, de nem fogom azt hazudni, hogy igazat feltételeznek. Már csak azért sem, mert... annak ellenére, hogy tudnám mi lenne a következménye annak, ha kiderülne az igazság én... én egyszerűen csak nem szégyellem, ami történt. Egy hangyányi rossz érzés sincs bennem az az éjszaka miatt. Talán azon túl, hogy bűntudatom van, hogy miért tetszett nekem annyira, ami akkor történt. De ezentúl engem egy pillanatig sem tud zavarni.

     - Na jó, nekem ebből elegem van! – csattant fel Jimin, remegő hanggal. De nem attól remegett, hogy újra sírhatnéka volt. A düh beszélt most belőle.
Felemeltem a tekintetem arra, ahogy az előzőekhez hasonlóan most újra állásba pattant.
     - Én ezt nem hallgatom tovább! Semmibe sem kever bele engem senki! Hagyjátok meg nekem, hogy így érezzem magamat majd akkor, ha erről lesz szó! – szorította ökölbe a kezeit, ahogy újra ujjait kezdte tördelni és kiropogtatni, ahogy azt rendszeresen csinálja, ha ideges - Nem értem miért kell így Yoongi-nak esni, mintha nem pont ugyanezt csináltad volna pár hónapja Te is! – szólt a leaderhez idegesen a crossfit-es esetére utalva, miközben feszültségében még a Hyung-ot is lehagyta a nevem után (amiben megállapodtunk, hogy a többiek előtt ugyanúgy használni fogja a korábbi kérésem ellenére) – Ne csináljunk már úgy, mintha itt mindenki szent lenne! Az elmúlt 10 évben bőven történtek itt cifra dolgok, csak a legtöbb nem került nyilvánosságra. Amikor pedig véletlenül igen, akkor egymásnak esünk? Komolyan ez a megoldás egy ilyen helyzetre?! – lépett egyet előre, majd újra velünk szembefordult. A keze idegesen reszketett, de nem csak az. Egész testében remegett.

     Jin reményvesztve hunyta le a szemeit. Teljesen elengedte azt ezen a ponton, hogy a helyzetet képes legyen tovább kontrollálni. Ettől az egésztől Ő is csak ideges lett.
     - Nagyon jól mondod. Pontosan erről van szó Jimin.- emelte Rá a tekintetét Namjoon – Történtek már itt dolgok a 10 év alatt, de sosem kerekedett belőle ilyen visszhang a sajtóban. Azért, mert figyeltünk. Amit most Yoongi nem tett meg.
     - Mert mintha nem bármelyikünkkel történhetett volna meg, teljesen ugyanez! – meredt szigorúan a leaderre.
     - Nem, mert nem mindannyian szegjük meg a szerződést – válaszolt az frusztráltan.
     - Oh istenem, kérlek ne felejtsd már el 2 percenként, hogy mi történt pár hete, amikor kiszívott nyakkal ültél le live-olni! – lépett egy lépéssel közelebb Namjoon-hoz, de ekkor ezt már nem bírtam tovább nézni.

     Felkeltem a kanapéról és odaléptem hozzá. Annyira remegett már az egész teste, hogy egyrészt féltem, hogy összeesik, másrészt elég intő jel volt nekem, hogy közelebb lépett Namjoon-hoz. Tudtam, hogy senki sem fog megütni senkit, pláne nem Jimin, aki egy légynek se tudna ártani (szó szerint - még a bogarakat sem öli meg), de kezdett nagyon elborulni az agya és nem akartam, hogy valami olyasmi szaladjon ki a száján, amit később meg fog bánni. Ezért ki akartam zökkenteni.

     Odaléptem elé, ezzel kitakarva előle a leader-t és a vállára tettem az egyik kezem, hátha ettől majd kicsit kizökken.
     - Jimin, nem ér ennyit – ráztam meg a fejem, ahogy próbáltam felkeresni a tekintetét, de Őt egyáltalán nem érdekelte most a jelenlétem. Túlságosan sértett volt és még nem fejezte be a saját mondandóját sem.
     - Srácok... mindannyian fáradtak vagyunk. Folytassuk holnap, lenyugodva, kitisztult fejjel. – próbálkozott meg a lehetetlennel Hobi is, de teljesen esélytelen volt.

      Jimin-ből még nagyon ki akart bukni valami és én ezt pontosan láttam a szemein.
Ő valószínűleg nem akart arrébb taszigálni engem, így egyszerűen csak egy kicsit arrébb mozdulva átnézett a vállam felett.
     - Arra lennék kíváncsi, hogy vajon ugyanennyire zavarna-e, ha egy nővel mosták volna össze a történteket... - folytatta a monológját.
     - Tessék? – képedt el Namjoon – Hát Halsey mi? Nem egy nő?
Jimin frusztráltan sóhajtott egyet és egy pillanatra hátra döntötte a fejét.
     - Neked nem azzal van bajod. – emelte újra Namjoon-ra a tekintetét - Hanem azzal, hogy velem hozta össze a média a történteket.

     Most már én is képtelen voltam kontrollálni a szituációt, annyira megdöbbentem és ez már nem az első volt ez a beszélgetés alatt. Jimin... mégis mi a fenét csinálsz?
A kezem lassan lecsúszott a válláról és csak döbbentem figyeltem az arcára.
     - Mégis miről beszélsz? – értetlenkedett tovább Namjoon.
     - Hogy lehetsz ennyire képmutató? Fele ennyire sem lennél fennakadva ezen, ha Yoongi-t csak egy random nővel hozták volna össze a hírek. De amint megjelent az a képben, hogy lehet, hogy egy férfi van a dologban...
Namjoon teljesen ledöbbent.
     - Jimin, ne beszélj már baromságokat, Te is tudod hogy semmi bajom az ilyesmivel... - reagált összezavarodva. Igazat is beszélt. Tényleg sosem volt baja semmilyen irányultsággal. Sőt.
     - Hát a mellékelt ábra nem épp ezt mutatja... - folytatta Jimin frusztráltan mégis.
     - Na jó, ebből elég! – ragadta a szót újra magához Jin – Senkinek sincs semmi baja semmivel, ne adjunk a másik szájába szavakat – nézett itt Jiminre, majd folytatta – Elég. Sehová sem fogunk jutni ezzel. Komolyan, mintha mind óvodások lennénk. Most mindenki szépen fogja magát és lenyugszik, nekem tök mindegy hogyan, de egy hangot se halljak. Holnap folytatjuk. Ennek így most semmi értelme. – sétált el mellettünk, a konyha irányába – Komolyan mondtam. Egy szót se halljak ma már a „Jó éjszakát"-on kívül. – folytatta, ahogy dinamikus léptekkel végül eltűnt a konyhában.

     Én csak döbbenten álltam a két vitatkozó között, mint egy igazi szerencsétlen. Jimin még megjutalmazta néhány megvető pillantással a leader-t, majd egy pillanatra újra rám nézett – szeméből csak a hitetlenkedést tudtam kiolvasni. Elege volt mindenből és mindenkiből. Látszólag belőlem is.
Hamar eleresztett emiatt a tekintete és ezzel a lendülettel most újra megfordult és besétált a szobájába.

     Végighallgattam a lépteit, egyedül az tartott még a helyemen, hisz csak ennek figyelésével tudtam még ideiglenesen lefoglalni az agyam. De az ajtajának csukódása után ez megszűnt. Rám pedig úgy zuhant minden gondolat, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör vízzel.

     Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy Namjoon nem azért akadt fent a pletykákon, mert nem tetszik neki, hogy egy férfivel mosnak össze a hírek és ezzel van baja. Nem hiszem, hogy úgy gondolná, hogy specifikusan ez rombolná le a banda imidzsét. Őt soha nem érdekelte különösebben, kinek milyen a szexuális irányultsága, Namjoon egy végtelen szupportív ember. Nem csak a média felé közvetíti azt a gondolatot, hogy mindenki csak legyen boldog és szeressen, akit szeretni akar, tényleg így gondolja. Őt ez rohadtul nem zavarja. Itt arról volt szó, hogy nem akar botrányba keveredni és fél, hogy a BTS nevet beszennyezi valami bulvármaszlag, ami miatt minden egyes interjúban innentől kezdve újra és újra felmerülnek kérdések ezzel az üggyel kapcsolatban és senki sem a pozitív eredményeinkre fog emlékezni, hanem erre az egész botrányra.
Ami... még nem is igazán egy botrány. Ezért nem is jogos, amit Namjoon gondol. Hisz semmi bizonyíték nincs senkinek a kezében semmire. De Ő mégis ettől fél és valahol még ezt értem is.

     Ellenben azzal, hogy Jimin miért tekerte ki ezt az egészet egy teljesen másik irányba. Hogy mi a fenéért hozta párhuzamba a melegség kérdését és Namjoon frusztrációját. Nem értem. Általában nem esik nehezemre megfejteni azt, hogy mit miért csinál és mit miért mond. De most erre képtelen vagyok. Nem megy. Egyszerűen nem.

     Még ki sem tudtam mozdulni a helyzetből, csak továbbra is ott álltam mozdulatlanul, amikor Hobi és Jimin szobájának ajtaja újra kinyílt és meghallottam a lépteit. Matatott valamit, majd a következő, ami megütötte a fülem a bejárati ajtó nyílása, majd csukódása.
Elment a dormból.

     Mindannyian csak álltunk, vagy épp ültünk ebben a feszült csendben, amit néhány másodperc múlva Hobi tört meg.
     - Szerintem utána kellen-
De nem kellett befejeznie.

     Indultam én magamtól is.

Folytatás következik...

Bármi gondolatod van a fejezettel kapcsolatban, írd meg bátran itt megjegyzésben, vagy Instagramon! ♥
Lulusfictions - https://www.instagram.com/lulusfictions

Ha pedig a bandával kapcsolatos rajzaimra vagy kíváncsi, akkor csekkold bátran a rajzos oldalam. ♥
Lulusfanarts - https://www.instagram.com/lulusfanarts