Beauty and the Monster - 3. fejezet - Lírai ihletettség

Cím: Beauty and the Monster

Alcím: Lírai ihletettség

Rész: 3

Párosítás: Jin & Rap Monster

Szemszög: Jin

Korhatár: 12

Warning: Helyenként trágár beszéd előfordulhat.

Összefoglaló: Magyarórára az osztály fontos feladatot kap: írniuk kell egy verset, osztályzatra. Namjoon szeretné ezzel is kissé jobban megismerni a diákok lelkületét illetve tehetségét a líraisággal kapcsolatban. Az eredmények nem igazán a vártak lettek…

Lírai ihletettség

- Suga, Suga!- szólongattam az álmos cukrot, aki mögöttem fetrengett az ágyamon. Megfordultam, majd oda hasaltam hozzá.

- Heh?- emelte fel a fejét a telefonjából az immár mellettem fetrengő.

- Mi rímel a narancsra?

- Ez most komoly?! – lepődött meg, ahogy megforgatta a szemeit.- Hogy tudtál egy olyan szót találni, amire még a büdös életben nem rímelt semmi?

- Kellett bele valami egzotikus…- válaszoltam össze húzva magam, ahogy a számat is oldalra húztam.

- És nem volt jó mondjuk a mondat közepén, vagy ha már ennyire a végére akarod, akkor narancs helyett, nem elég egzotikus az, hogy banán, mangó, ananász…

- H…hát…

- Na muti, mit alkottál, most már kíváncsi vagyok.- vette ki a kezemből a füzetem, majd megnézte a kis lapot majd elkezdte olvasni.

Iggeenn, egy átlagos nap, átlagos második óra után, átlagos fogalmazást fogdos egy átlagos vonalas papíron egy átlagos Jin nevű srác, aki átlagos tanuló, és az átlagtól jobban fél a tanára véleményétől.

Várjunk csak, fogalmazást mondtam? Ahh istenem, már azt sem tudom, mi volt a feladat. Verset kellett írni, kötetlen témában, csak a jelenlegi tananyaghoz hűen, sok jelzős szerkezettel. Nem sok kikötés és nem nehéz feladat, de nekem így is három egész délután volt, mire képes voltam valami aránylag értelmese összehozni… És végül a felét Suga írta meg. Jó nem, az enyémet dolgozta át, mert a vers egy negyedében rosszul rímeltek a sorok. Na meg rossz volt a szótag-szám… Szeretem az irodalmat… De sajnos ez még sem megy nekem annyira.

Hmm, pedig milyen szép, mesebeli klisés helyzet alakulna ki… A tanár észreveszi a diák tehetségét, így felfigyel rá, belé szeret, majd együtt ellovagolnak a naplementében.

Erre pedig én most itt vagyok, remegő kezekkel bámulom a kis versemet, aminek még címet is alig tudtam adni, a tanárra várok, akivel már majdnem egy hete chatelek egy randioldalon, szinte egész nap (suli után nyilván), az órákon pedig mintha észre sem venne. Avagy de… csak épp hogy annyira, mint átlagos diákot.

A tanári ajtaja előtt toporgok immár a második óra után és kissé reszketek. Valójában nem kicsit félek. Nem Namjoontól, hanem ettől a tanáriba kopogástól ráz a hideg. Már kopogtam egy ideje és nem nyit ajtót senki. Újra megteszem. Kopogok, várok. Hátha csak valami isteni szikrára várnak. Hátha csak nem hallották, mert odabent épp mindenki yaoi mangát olvas mindenki. Hátha odabent épp orgiát tartanak…

Jin én úgy érzem, hogy az utóbbi két verzió nem a legédesebb és visszafogottabb dolog, arról nem is beszélve, hogy nem is a legvalószínűbb, ami történhetne, tehát nem tudom, miért fantáziálsz erről. Na arról nem is beszélve, hogy nem egy tanár van ebben a tanáriban, 55 év felett. Szőrös… gusztustalan… ősz… öreg… bácsik. Hah, te jó ég.

Khm, mindenkit sajnálok, ha elképzelte ezt a jelenetet.

A borzalmas gondolataimból hirtelen valaki kirántott, aki hátulról megfogja a vállam.

Annyira megijedek, hogy megugrok, és majdnem ráesve a mögöttem állóra, pillantok ijedten hátra. Namjoon az, aki ott áll mögöttem.

- A-ah Tanár úr, épp Önt keresem… -dadogtam ki zavaromban és kissé szembe fordulva meghátráltam, hiszen basszus, majdnem neki mentem…- Elnézést…

- Engem?- lepődött meg, ahogy úgy láttam nem igazán fogta fel, hogy majdnem belé tolattam.- Na, mondd csak.

- C-csak elhoztam… a foga… a versem.- nyújtottam oda neki a kezébe, kissé meghajolva előtte. Istenem, már megint fogalmazást írok? Képtelen vagyok normálisan beszélni is már. Na meg összeszedni a gondolataim. Zilált vagyok, mint egy kivert kutya.

- De hát ma lesz óránk, miért nem vártál addig?

- Csak mert már tegnap be kellett volna adni, amiért elnézést kérek, csak én még nem voltam vele készen, mint mondtam is Önnek. És ma minél előbb oda akartam adni. Már első óra előtt, és után is itt voltam, bár nem volt első órám, de bejöttem, csak nem tetszett az iskolában tartózkodni kedves Tanár Úr.

- Nem tetszek én még most sem hivatalosan, csak 5 perc múlva.- vigyorgott rám kissé.- Rendben van, köszönöm. De máskor meg ne halljam, hogy ezért bejössz, ha nincs első órád. Seokjin, egy órával többet aludhattál volna.- rázta a fejét kissé talán rosszallóan, majd a szemeimbe nézett.- Mellesleg mondtam, hogy az ihletet, a lírai megszállást nem lehet erőltetni, főleg nem a te korodban.- tette hozzá, ahogy a tanári ajtóra nézett, majd a füzetlapra, amit ekkor nagy gondosan betett a táskájába. - El fogom olvasni, és még az óráig megpróbálom kijavítani.- mosolyog rám, majd a falnak dől. – Ahh…- látom, hogy eszébe jut valami.- Sajnálom kedves Beauty, de mennem kell. Vár bent a vén szipirtyó, akitől múltkor fát kaptál.- sóhajtotta fintorogva. A beszéde és stílusa hirtelen teljesen más lett, ahogy Seokjin helyett Beauty-nak hívott, a Notice Me oldali nevem miatt (gondolom). Láthatta is az arcomon a meglepődöttséget, ahogy ellökte magát a faltól, mint egy rossz gengszter gimnazista, vissza pillantott rám.- Na mi az, furcsa a stílusom? Pedig még lesz alkalmad megtapasztalni.- kuncogott fel, rám nézve egy farkasvigyorral, ahogy már a tanári ajtó kilincsén volt a keze.

Újból megtorpant, majd felém nézett. Én az előbbi mosolyától a negyedik orgazmusom és az ötödik infarktusom éltem éppen át, na meg az arcomba ment az összes vérem. Nem értem, hogy, ha közben elélveztem, akkor pont a másik irányba kellene mennie a vérnek nem? Mindegy, nem vagyok jó bioszból, nekem minden ilyet Suga magyaráz el. De most mondja már meg nekem valaki, hogy ezen miért is gondolkodok megint?

Az uniformisa zsebéből kivett egy kártyaszerű dolgot, majd oda adta nekem. Kitépte a tanári ajtaját a helyéről (jó-jó nem, de cirka akkora lendülettel ment be), majd a csengő ütötte meg a fülem.

Hirtelen gondolkodni sem tudtam, a kis kártyával a kezemben kezdtem el rohanni óraára. Ránézni sem volt időm. Hisz tüdőm szakadtából kellett futnom órára. Ohh istenem csak bioszról ne késsek el. A tanár gyűlöl. Sosem kések. Sosem késhetek…

- Na jó, vegyük át újra.- huppant le mellém a folyosón lévő kis pad szerű ülőalkalmatosságra Suga.

- Mit, ez tök egyértelmű.- vigyorgott Jimin, ahogy Kookie haját piszkálta.- Hajh hallod, ne mozogj már, így nem tudom megcsinálni.

- Jó, jó, bocsi.- fújta fel a kicsi maknae az arcát, mire Suga újra rám nézett.

- Tehát oda adtad neki a lapot, erre ő…

- De Suga, már vagy háromszor elmondtam. Oda adtam, indult volna be, majd ezt adta a kezembe. Ezt, amit elvettél tőlem és még mindig nem mutattad meg. Mi az, látni akarom! – kapálóztam a kis kártya után, mire Suga vigyorogva hajolt arrébb, kinyújtva a kezét, hogy még véletlenül se érjem el. - De Suga, én kaptam!- mondtam most már kicsit idegesen.- Had legyen már jogom látni!

- Jól van már na, a végén még hisztirohamot kapsz itt.- adta oda a kezembe.

- Nem mintha „egyesek” nem attól kapnának hiszti rohamot, ha nem ehetnek pár órán keresztül.- szólalt meg V, miközben bámulta a falon a tablókat, rágcsálva a müzli szeletét.

- Hallod..?!- morgott Suga.- Nem, hogy adnál nekem is. Bunkó.

- Haha, vegyél magadnak.- nyújtotta ki a nyelvét a kicsi kis TaeTae.

A kis szócsata közben én ránéztem arra a kártyára, amit egészen addig abszolút nem tudtam, hogy mi lehetett. Ránéztem és a következő kép tárult elém:

Nem sok időm volt elemezni, hisz megérkezett a vénséges matektanárunk. De egyszerűen, csak annyi jutott az agyamba, hogy: Még is miért adta nekem a névjegykártyáját?

Ezek után túlestünk egy nagy nehezen végig szenvedett matekon, majd még egy angolon is (hát komolyan, nem értem, hogy hogyan létezhet olyan ember, aki azt szereti) és immár magyar órára jött be az újdonsült tanárunk, kissé furcsa arckifejezéssel, amit nem igazán tudtam hova tenni. Hmm, hát ez kifejezetten izgalmas, nem tudom leolvasni az arcáról, hogy mit gondol.

Egy pár bevezető mondatot szólt, majd sóhajtott egyet.

- Hát hol is kezdjem…- járkált az osztályterem elején kissé vakargatva a tarkóját.- Bizonyára mindenki le lett fárasztva már a szülei által, azzal a mondattal, hogy "We are Asians, not B-Sians", annak érdekében, hogy rendesen és tisztességesen tanuljon. Ami annyit tesz, hogy az eredményetek fontos, hogy jeles legyen. Legalább is a legtöbb szülő ezt vallja, de ha a tanuló nem is jeles, akkor is a lehető leges legjobb a képességeihez mérten. Hát, ezzel a feladattal kapcsolatban nem igazán mutattátok meg, hogy mennyire is valljátok ezt az elvet. Tehát abszolút nem. Nem tudom, hogy minek köszönhető az, hogy ez a vers írás ennyire rosszul sikerült. Lehet még sosem írtatok verset, de legrosszabb esetben is levettetek volna valamit a netről. Volt, aki megtette. Nem adtam rá jegyet, hisz legalább foglalkozott vele. De aki mással íratta meg… Azzal nem tudtam mit kezdeni. A némi szótagszámi hiba felett eltekintettem. Hiszen lehet, hogy az az én hiányosságom, hogy nem néztem át veletek az alapvető szabályokat, azt hittem tudjátok, hogy kell kinéznie egy versnek.- fogdosta kezeiben a sok papírt, amin a versek voltak, látszott rajta, hogy kissé nehéz szívvel fogja ezeket majd kiosztani.- Természetesen ezt a jegyet most nem veszem annyira szigorúra. De a mai órán mindenképpen át fogjuk venni a tipikus hibákat és az alapokat.- vett egy mély levegőt, kissé lehunyta a szemeit, majd újra kinyitotta őket, s folytatta.- Hahh, tudnám miért hazudott az előző tanárotok, hogy tanultátok.

- Ahh, Tanár Úr, az a faszi… akarom mondani az előző Tanárunk, még arra sem volt képes, hogy csendet teremtsen, nem hogy tanítani.- jegyezte meg az egyik osztálytársam.

- Ahh igen, ez így van.- helyeselt Suga is, ott nem messze mellettem.

Némi Namjoon-féle informálódás után az előző tanárunk irányába, kedves magyartanárunk elkezdte kiosztani a dolgozatokat.

- Jungkook. Nagyon szép vers. Kifejezetten tetszett, ahogy az esőnek a kopogását írtad le, nagyon jól kifejezted. Szinte éreztem az eső illatát, bár lehet ez azért volt, mert vihar volt odakint.- mondta mire a többiek felnevettek.- Na, de csukva volt az ablak!- nevetgélt Ő is.

Ugye bár Jungkook előttem ült, így én jöttem.

- Jin, hát ez nem lett valami fényes. Az ötlet nagyon jó, viszont a megvalósítás… az is.- mondta, mire kissé meglepődtem. Akkor miért nem lett fényes, vagy most mi van?

Feltételeztem igen csak észrevehető volt a furcsa arckifejezésem… így hozzá fűzött még valamit.

- Tudod az előbb utaltam valamire. „Volt, aki mással írattatta meg”. Tudod Jin, egyértelmű, hogy Yoongi írta meg helyetted a házi feladatot. Csak azt nem értem, hogy miért vártál ennyit azzal, hogy beadd.- mondta, majd lerakta az asztalomra, az egy nagy piros F-et és egy szomorú szmájlit tartalmazó lapot.

Elkerekedtek a szemeim, és a többiek közt is teljes csend maradt. É…én még sosem k-kaptam… F-et…

- Természetesen, nem fogok neked F-et adni, ha kiderül, hogy Yoongi másolt rólad. De ő már előbb beadta, így nem hiszem.- mondta, majd rá nézett.- Hogy történt?-kérdezte, ahogy rólam átvetetettee tekintetét a Cukorra. Tudta nagyon jól, hogy én most képtelen lennék beszélni, hisz a szemeim lassan kezdtek el csillogni, mintha csak egy szép kis zivatar venné kezdetét, és gyűlnének a felhők…

Suga engem nézett, ahogy lassan könnyek gyűlnek a szemeimbe, de próbálom visszafogni magam. É-én három napot dolgoztam rajta… É-én… Én… Én nem csaltam… Csak Suga segített… Én…

Láttam, hogy Suga ajkai elnyílnak, majd vissza fogja őket. Majd most újra elnyílnak, és most már beszélni is kezd.

- Én csaltam Tanár Úr. Jinnek ehhez semmi köze. Megírta helyettem.- vállalta magára a dolgot Suga.

Oda kaptam a fejemet a fiúra, majd egyből reagáltam.

- Nem! Suga, ne csináld ezt. Tanár Úr kérem, én elmondom az igazat, Ő csak meg akar védeni.- szepegtem.- A harmadik nap este dolgoztam a versemen… - töröltem a meg a szemem. Nem akarok gyengének tűnni, bár szerintem már mindegy. Ez életem első igazi egyese. Az előző az volt, amit Namjoon előtti tanártól kaptam… de az nem számít, mert kitörlődött. - … amikor megkérdeztem Sugát, hogy valamelyik szóra mi rímel Ő elolvasta amit írtam, és mivel szinte minden rossz volt benne, átjavított nekem, hogy helyes legyen a rímképlet illetve a verselés, szótagszám.- szipogtam.- Ennyi történt…- meséltem el teljesen az őszinte történetet, lehajtott fejjel, mire az asztalomon már megjelent egy zsebkendő. Nem értem, hogy került oda, de Kook pakolászott épp valamit. Ah, akkor meg is van, ki a jótét lélek. Majd megköszönöm neki.

Szétnyitottam a zsebkendőt, majd halkan kifújtam az orrom, megtöröltem a szemeim. Édes istenem, a szüleim meg fognak ölni. Szinte kitűnő tanuló vagyok. Nálunk az F az szó szerint egybaromi nagy Fail… Bukás… Bukás a szüleim szemében. Megbuktam, mint ember, mint diák, mint tanuló, mint a fiuk. Te jó ég…

Tudom, hogy túl komolyan veszem. De a szüleim is így gondolják sajnos.

- Igen… ezt még el is tudom hinni. Hiszen látom benne a gondolataid, Yoongi írása sokkal markánsabb és keményebb stílusú volt. A tiéd sokkal lágyabb és ez rád jellemző. Viszont elég árulkodó volt, hogy egymáshoz van valami közötök, hisz a verselés illetve a rímképlet teljesen ugyan az volt. Semmilyen normális ember nem használ visszatérő rímet. Suga ilyen kis különleges, úgy tűnik- kezdett el gondolkodni kissé mosolyogva Namjoon, hogy mit is csináljon.- Redben. Még gondolkodom. Óra végén maradjatok itt mind a ketten, ezzel ne húzzuk most az órát. Tehát a mai óránk feladata, mint mondtam….- majd elkezdte tartani az órát és az anyagot leadni, most már tényleg.

A tanóra az elkövetkezendőkbe szó-szó jó hangulatban telt, legalább is ami a többieket illeti. Nem igazán értettem a dolgot, hisz Jungkook-on, és két másik osztálytársamon kívül senki sem kapott jó jegyet a versére (Suga B alája, nem tudom minek számít). Bár Kookietól mit várok, Ő mindenből tökéletes. Egyedül angollal vannak problémái, de azzal mindenkinek. Eleve nehezen tanuljuk meg koreai után, hát még ha ilyen borzasztó tanárunk is van. Na, de mindegy is ez most.

Eljött hát az óra vége. Szinte teljesen elfelejtettem, hogy bent kellene maradnom. Összepakoltam és menekültem volna kifelé, mintha ez az egész óra, csak egy rossz álom lenne. Kapkodtam, siettem, hogy kiszakadjak ebből a borzalomból, de még így is utolsóként voltam képes az ajtóban lenni. Egyszer csak egy kezet éreztem meg a vállamon, úgy mint amikor a tanáriba kopogtam be.

- Nocsak, ennyire nem figyeltek rám? Szóltam, hogy maradjatok itt óra után. Erre Suga és te is kiszaladsz.- fújtatott mögöttem egyet-kettőt Namjoon majd eleresztette a vállamat.

- Elnézést, teljesen kiment a fejemből.- álltam meg, a táskám pántját igazgatva meg zavaromban a vállamon. Vissza fordultam, hogy vele szembe legyek, a cipőmet nézve. Nem akartam szembe nézni vele. Hihetetlenül fájt volna, ha látja a kétséget és a borzalmas csalódást a sós könnyektől vörösen csillogó szememben.

- Nem gond, előfordul.- sóhajtott Namjoon, majd a tanári asztalra ült fel és lehunyta a szemeit, elkezdett gondolkodni.- A… a helyzet a következő. Adok nektek lehetőséget a javításra. A jegyet viszont be kell írnom. Mind a kettőtöknek újra kell írni. Holnapig kaptok határidőt. Megkapjátok a jegyet, de a holnapival javíthattok rajta.

Felkaptam a tekintetemet Namjoonra. TESSÉK?! Suga még is mi a fészkes fenét javítson a B aláján?! Könyörgöm, hát neki két jó jegye lesz, nekem pedig két rossz? Sokat segít ez a dolog tényleg.

Gondolataimat vissza kellett fogjam, hogy ne formálódjanak szavakká, így ajkamba haraptam, hisz maga a gépezet, ami a szavakat varázsolta volna elő, ajkam lett volna. Időm sem lesz. A srácokkal ma próbálni akartunk. A feszültség egyre halmozódott bennem, ahogy a düh és a kis csalódottság is. Pont az a tanár csinálja ezt velem, akiért teljesen oda vagyok, akivel beszélgetek egy randioldalon, de komolyan?! Hrrgg, teljesen elegem van ebből a helyzetből.

- Szólok Sugának.- intéztem el a dolgot ennyivel, majd fordultam volna ki az ajtón, hogy otthagyjam. Jézusom, hogy tehetem ezt? Ő a tanárom. Jin, hol a tisztelet?! Istenem, faragatlan vagy. Lehet, hogy haragszol rá, de nem teheted ezt. Ő felnőtt és a tanárod. Megálltam. Nem, nem lehetek tiszteletlen.

Egy pillanatra behunytam a szememet majd visszafordultam és felpillantottam a kissé furcsálló tekintetébe, hogy még is mit forgolódok itt, mint egy ringlispíl.

Kínkeserves sóhaj szakadt ki ajkaim közül.

- Megpróbálom megtenni, ami tőlem telik. Köszönöm a lehetőséget. Szólok Sugának. Viszont látásra, Tanár Úr.- hajoltam meg, most már tisztelettel beszélve hozzá, viszont a gondolataimban közel sem tükröződött ez az egész. Nem, mérges voltam. És csalódott. Szaros, három napi munkámat döngölte a földbe kegyetlenül. Nem, nem az a gond, hogy F-et kaptam. Nem, nem is az, hogy nem tetszett neki, az sem, hogy észrevette a turpisságot. Hanem az, hogy tényleg sokat dolgoztam. Csak ehhez nincs érzékem. De én mindent megtettem, hogy jól sikerüljön. Erre pedig semmi. Sőt, megírhatom fél nap alatt még egyszer, immár Suga nélkül. De mivel nincs a versíráshoz érzékem, ezért képtelen leszek jóra megcsinálni. Mindegy. Ch, még hogy „ihletet, a lírai megszállást nem lehet erőltetni”. Egy frászt, most fél nap alatt magamra erőltethetek egy versnyi „lírai megszállást”. Egyálltalán mi a jó élet az?!

Hirtelen két erős kezet éreztem meg a vállaimon, hasonlóan mint az előbb csak most dupla dózisban. Igen, kettőt, most már nem egyet, mint eddig. Megfordított és a falnak taszított. Minden olyan hirtelen jött, hogy infarktus közelébe jutottam. Kimondtam a szavakat, amit mondtam? Gondolatolvasó? Mikor állt fel? Jézusom, valamit nem vettem észre? Kikotyogtam valamit? Rosszat mondtam? Úgy néztem rá, mint aki meg akarja ölni (legszívesebben megtenném, de kétlem)? Nem értem, mi történik?!

Feltekintettem rá. Úgy éreztem mintha három fejjel magasabb lenne, mint én, holott szerintem csak pár centi van köztünk. Pár centi, de a haja sokkal magasabb, mint az enyém, lehet az tesz rá ennyit…

NEM. Jin egy nagy frászt. Az aurája taszít bele a mélységbe, nem a magassága, azért érzem magam törpének mellette. Mintha csak direkt lökne a sötétségbe… Istenem mik ezek a gondolatok amik most feljöttek bennem? Mintha most próbálna berugdosni a saját lelkem szakadékába, ami ahol a hiányosságaim és a negatív gondolataim kezdenek el majd fujtogatni. Eddig teljesen jól éreztem vele magam. Ahh mik ezek a hülyeségek?! Egyáltalán mi az, hogy jól éreztem vele magam?! Ő a tanárod te idióta! Fejezd be és inkább szard össze magad, hogy miért néz most így rád!

Egy pár pillanatig csak fogta a vállaim, amíg én a gondolataimmal voltam elfoglalva, igencsak közel hozzám. Nem, nem annyira, és nem. Mindenkit el kell hogy keserítsek, nem, nem az történt amire mindenki számít most.

- Jin, szeretném, ha nem kezelnél úgy engem, mint a többi segghülye tanárodat. Tudod mondhatni művészlélek vagyok. Belelátok a kicsi kis fejedbe.- kopogtatta meg a fejem, így elengedve a jobb vállam.- Ne legyél tisztelettudó, ha nem akarsz. Ne fogd vissza a szavaid, ha ki akarod őket mondani. Borzasztó, ha mindent magadba tartasz, és amit nem mondasz ki az…- vezette le a kezét, amit a nyakamra csúsztatott. Féltem, hogy megfogja a nyakam és elkezd fojtogatni, de nem tudom miért. Lágyan a nyakam köré tette a kisaraszát, de nem szorított rá, csak épp, hogy nyakamra helyezte.- az mint itt fog bent maradni. És elkezd szépen lassan fujtogatni. Látom, hogy semmi önbizalmad. Érezted az előbb, hogy mennyire elnyomtalak? Mert el akartalak nyomni. Biztos vagyok benne, hogy az előbb teljesen kicsinek érezted magad, holott majdnem akkora vagy, mint én. Jin, ne hagyd senkinek, hogy feléd tudjon emelkedni. Még a tanáraidnak sem.- Eresztett el, majd ellépett tőlem, pontosabban hátrébb tett egy lépést.- Holnap várom a versed. Ha nem megy, nem baj. Csak próbáld meg, nem érdekel, ha nem helyes. Csak légy önálló. Ha nem fejezed be, nem baj. Csak vesd papírra a gondolataid. Azt, amit az előbb éreztél. Azt az elnyomást és fájdalmat a lelkedben, ahogy zuhansz a saját magad által képezz szakadékodba. Most pedig menj. És egy csendes helyen idézd fel ezt. Holnap látni akarom a papírodra írva, milyen érzés volt megélni a fájdalmat ezen az órán. Tudni akarom, hogy… - hagyta abba, amit mondani akart.- Tudni fogom. Tehát menj és írd le, amit gondolsz és érzel. Minden elnyomást, amit ma, vagy valaha éreztél.- mondta, majd végérvényesen abbahagyta a beszédet hozzám és az asztalához lépett vissza, elkezdett összepakolni.

A szám tátva maradt, a szemeim kistányér nagyságúvá nőtték ki magukat. Tessék…? Ez most azt jelenti, hogy…

Több sem kellett, még köszönni sem bírtam csak kicsapódtam az ajtón és a mellette lévő falnak nyomtam a hátam lihegve, zilálva. Miért liehegek? Mintha futottam volna. Gyöngyözik a homlokom, érzem.

Mi ez… miért… ő minden mondatával, minden dologgal, ami érzést váltott ki belőlem… Ö…végig segíteni akart nekem?