Beauty and the Monster - 4. fejezet - Mr. Rákfóbia

Cím: Beauty and the Monster

Alcím: Mr. Rákfóbia

Rész: 4

Párosítás: Jin & Rap Monster

Szemszög: Jin

Korhatár: 12

Warning: Helyenként trágár beszéd előfordulhat.

Összefoglaló: Jin és a fiúk hétvégén egy közös hülyülő napot szeretnének tartani. Az a bizonyos nap, kifejezetten jól is alakul, egy bizonyos pontig, amikor is egy ártalmatlan vicc, igen csak balul sül el. Kisebb veszekedés torkollik ki az ártatlan kis poénból, majd Jin a tengerpartra keveredik egyedül. De nem sokáig marad magányos…

Mr. Rákfóbia

- A to the G to the U to the STD! [A-tól a G-ig az U-ig és az STD-ig] {Részlet: Suga – Agust D} – kezdett bele Suga megint, ma már sokadjára. Szegényt nem igazán hagyjuk ma gyakorolni a saját kis dalát. Dalát? Ez valami olyan rap, amit jobb, hogyha nem hallgatsz meg, mert utána félni fogsz ettől a cukorgolyótól.
- I’m a D boy, because I’m from D! [D srác vagyok, mert a D-ből származom] {Fact: D-boy, D-ből származik; Suga Daegu-ban született} {Részlet: Suga – Agust D} – folytatta a szövegét a kicsi maknae, ami közben úgy kapálózott az ágyamon ülve, mint egy rapper.
- Ohhh boooy, you are so expensiiveee! [Ohh srááác, olyan drágaaa vagy!]- mutatott Jungkookra Jimin, utánozva Suga hanglejtését.
- Three dollars! [Három dollár!] – Tette hozzá Suga unottan vállat rántva.
- Hey Stob it! [Héj, állj le! {Fact: Jin kiejtése miatt „Stop” helyett „Stob”}] Srácok most már hagyjuk ezt abba.- fogtam a hasamat a nevetéstől.
- Give me your time, pls? [Megadnád az időd, kérlek?] – Nézett V Hobira.
- Like what time is it? [Mármint, mennyi az idő?]
- No, your time! [Nem, a te időd!]
- Oh, you want my watch? [Kéred/Akarod az órám?] – Bökdösött az órájára párszor J-hope.
- No, your time! [Nem, a te időd!] – válaszolt V továbbra is elszántan.
- My number? [A telefonszámom?]
- Yeah… oh, no, no, no! [Igen… oh, nem, nem, nem!] – Kezdte V lelkesen, majd pedig a kezeit mellkasa elé rakva védekező állásba pislogott kétségbeesett arcberendezéssel, mire mind nevetni kezdtünk
- Excuse meee! [Elnézést!] Most már tényleg hagyjátok abba.- szólalt fej Jimin is.
- Miért még nem is beszéltem about my tongue technology! [… a nyelvtechnikámról!] {Részlet: Suga – Agust D}

Ami azt illeti, imádom a srácokat. Tényleg imádom őket, főleg amikor hétvégente nem megyünk haza és mivel hétvégéből kifolyólag nincs tanítás, így van időnk egy kicsit egymásra. Ilyenkor álltalában a mi szobánkba gyűlünk össze, vagy V egyik haverjának a garázsába megyünk el gyakorolni. Mármint… Énekelni. Táncolni, meg ilyesmi. Egy tánctermet bérelni borzasztó drága lenne, főleg, hogy mind a heten elférjünk benne, no meg nincs is keresetünk. De mivel V egyik haverja Seoul {Szöul}-i illetve a közelben lakik, ezért lazán megoldható, hogy oda menjünk gyakorolni, ha a szülei nincsenek otthon. Na mert ehhez mind nem elég egy garázs. Célszerű, ha a szürke kis lyukban nincsen benne egy szürke, kifejezetten nagy autó, na meg a szürke házban, szürke hangulatú szülők. Nem biztos, hogy az ötvenes éveikben járó emberek annyira értékelnék a mi kis fiatalságról szóló számaink bömböltetését. Na meg a dobogást, a tánc miatt.
Természetesen, ha nem gyakorlunk, akkor sem ülünk itt a szobában általában. Mindig kitalálunk valamit. Bowling, billiárd, strandolás (igen, ez elég vicces szokott lenni a hölgyek miatt. Hét szingli pasi egy csapatba verődve sétálgat… Hát igen, valahogy ebből mindig az jön ki, hogy ránk ugranak nyáladzva a nem túl sokat takaró bikinivel rendelkező lányok, na meg valahogy minden strandolás alkalmával valami hölgyről a közelünkben lerepül a felsője. Nem tudom, hogy ezt a srácok a szemeikkel szokták csinálni, vagy hogyan, de napokig rémálmom szokott lenni. És egyszer megtudtam, hogy Kooknak is volt. A drága. Nem bír nőkkel beszélni, annyira aranyos. Engem csak taszítanak. Mármint… ilyen térten. A hétköznapokon nem, de… most mit magyarázzam még tovább, hogy meleg vagyok?), van, hogy uszodába megyünk, vagy moziba… voltunk már színházban is (SOHA TÖBBÉ. V borzasztó. Hangosan visítva röhög egy drámai darab kellős közepén, hogy „Haha, ezt értem, ezt értem, ezt értem!”… De, hogy mit ért, azt sosem tudjuk meg. Akkor röhög, amikor még senkinek fingja sincs a csavarról. Na, hát Ő érti. Hajh, mindig is tudtam, hogy egy kicsi Aliennel van dolgunk).

Tehát többnyire imádom a srácokkal töltött időt. Többnyire. Ha nem heten ülünk az én ágyamon és nem érzem már harmadjára a vesémbe taposni valamelyiket, természetesen csak a röhögéstől elfajzott rángatózás miatt.
- Áuu!- nyögök fel megint egyszer, valamivel hangosabban, mint az eddigi alkalmakkor.
- Na mi fáj? Csak nem a kis barátod törte össze a szíved?- nevetett J-hope, mire mindenki elhallgatott. Ez most egy poén akart lenni? Pár másodperc múlva Ő is realizálta, hogy ugyan már nem nevet rajta kívül senki, ezért felpislogott ránk, nagy, értelmetlen szemekkel.- Most mi van?
- Milyen kis barát?- szólalt meg Jungkook kissé félve magától a választól és a helyzettől is. Ez a csend… szinte szétfeszítette a levegőt. Mint mikor az a tipikus klisé történik, hogy valaki összetörte az ük-ük-ük anyátok kismillió éves vázáját és anyád mindenkit felsorakoztat, hogy na, most mondja meg valaki, hogy ki volt a bűnös.
- Hát Namjoon.- pislogott J-hope, mintha ez valami teljesen egyértelmű dolog lenne.- Ne izéljetek már, ti is tudtok róla, nem csak én.
- Mi az, hogy kis barát?!- csattant fel Suga, majd felállt az ágyról.- A magyar tanárunk, mi az, hogy kis barát? Meg még is miért törné össze Jin szívét?- kezdett el védeni engem Suga, holott kicsit igazat tudtam adni valahol a másik rappernek. Igazából… A múltkor is mikor egyest kaptam a versemre, teljesen ki voltam akadva, szinte egész nap sírni tudtam volna. De végül is nem tettem meg, mert adott egy második esélyt de… amikor a szüleimnek elmondtam, na akkor sírtam. De erről csak Suga tudott, ő nem. Meg az már másik tészta. Mondjuk letörve láthatott… De ez most mindegy is, ki ne lenne letörve egy egyes után?
- Persze, azért beszélget egy randioldalon a csávókával, mert „csak a tanára”. Ne idegesítsetek, mik vagytok ti, palimadarak? Ezt senki sem veszi be. Előbb utóbb a csávó fogni fogja Jint és elhívja magához, ahol majd jól eljátszik vele. Nem értem Jin, hogy miért bízol benne. Értem én, hogy biztos, hű de szexi, meg húú veszély és adrenalin, de nem félsz egy kicsit attól, hogy egy harmincas pasas nyomul rád? 18 éves vagy. Magát ezt a pasi imádatot sem értem, de ez már egy másik téma. Ezt már megbeszéltük és elfogadtam… – sóhajtotta ki Hope, ahogy felült mellettem a fekvésből. Üveges szemekkel pislogtam magam elé, mint amikor a hivatalosan már szobatiszta kutya a lefektetett szabályok ellenére még is bepiszkít. Hogy… hogy mondhat ilyet?
- Nam Joon 25 éves. És nem harminc. Nem fogja Jint elrabolni és nem fogja megfektetni. Szerinted hagynám neki, hogy valami ilyesmit csináljon?- állt oda Suga J-hope elé. Ők amúgy is kissé rivalizálnak, hisz mind a ketten a rap vonalon erősek.- Te ne dumálj. Én vagyok vele egy szobában, én fogom legelőször észrevenni, hogy ha Jinre rossz hatással van. De ha-
- Nem beszélünk.- szakítottam őket félbe, ahogy felkeltem az ágyról, kissé elszorult torokkal és hanggal, mire mindenki elhallgatott és a kicsi maknae is összehúzta magát Jimin ölében.- Nem beszélünk, jól hallottátok. Beszéltünk valamennyit, de már nem. És megköszönném, ha hagynátok, hogy a saját magányügyeimet én intézem. Ha bárki, akárki, akár az római pápa, vagy teljesen mindegy, hogy milyen élőlény, tőlem aztán űrlény is lehet, egyszer valaha is „le akar fektetni”, akkor nem TI fogjátok megmondani, hogy megtegyem, vagy sem. Én sem szóltam bele abba, hogy kivel és mikor csináltad először Mr.Buliban-részegen-fetrengő. – néztem J-hopera.- Mellesleg megnyugtathatlak titeket, hogy eszemben sincs semmi ilyesmit tenni főleg azért nem, mert ő a tanárom. A TANÁROM. Nem vagyok hülye. Mellesleg… Fiatal vagyok még és… Ahh nem is értem, még is miért magyarázkodom még mindig?!- akadtam ki végül már saját magamra, és elindultam az ajtó felé. A cipők össze-vissza voltak dobálva, mire csak felmorrantam.- …és megköszönném, hogy ha végre egyszer rendet hagynátok magatok után és nem mindig nekem kellene takarítani.- fortyogtam, ahogy kitúrtam a saját két kis vászoncipőmet, amit a lábaimra is húztam, majd egy szokásosnál nagyobb ajtó záródás hanggal elhagytam a helyszínt.

Ideges vagyok. Hogy ne lennék? Tudom, hogy az esetek többségében döntésképtelen vagyok és saját magam egyenlő egy pici ovis gyerekkel, akinek még azt is meg kell mondani, hogy kösse be a cipőjét, de mivel képtelen rá, mert béna, ezért inkább megcsinálod helyette. Én ezt mind tudom. De ha valamit, akkor a kapcsolataimat (legyen az családi, baráti, vagy párkapcsolat) csak és kizárólag saját magam tudom intézni. Ha valaki akar, akkor sem tud igazán beleszólni abba, hogy mit, hogy csináljak ezzel kapcsolatban, ha nem fogadom meg. Na persze keresztbe lehet tenni a másiknak, de a fiúk nem olyanok. Egyedül J-hope ilyen furcsa mindenki közül, de szerintem ő is csak félt engem. Bár… ha valami olyanba kezdenék, ami nekik nagyon nem szimpi, akkor lehet a fiúk elkezdnének titokban szervezkedni. Ohh istenem, csak azt ne éljem meg soha. Na de ha ez valaha meg fog történni, akkor én… Én nem állok jót magamért.
A kissé már-már meleg tavaszi szél belefújt a hajamba. Zsebre tett kezekkel sétáltam az utcán, ahogy lassan fülembe csúsztattam a fülhallgatómat. Viszont nem tartott sokáig, hogy ki is húzzam onnan, mert most még a zene is idegesített. Nem vagyok valami hirtelen haragú vagy haragtartó ember. Az esetek nagyjából… 80%-ában meg sem szólalok, ha valaki belém törli a lábát, vagy megmondja valamivel kapcsolatban a magáét. De most… ez még is hihetetlenül fájó pont volt számomra.

Álltalában ha rossz a kedvem, mérges vagyok, vagy szomorú akkor a közeli erdőhöz szoktam menni. Az erdőbe sosem megyek be, mert félek, de az erdőtől nagyjából 100 méterre van egy gyönyörű és hatalmasra nőtt tölgyfa, aminek a törzse középen két felé ágazik, két „fő ágra”, vagy nem tudom pontosan, hogy hívják, nem voltam jó sosem bioszból. Ha ez egyáltalán biosz… Ahh utálom, hagyjuk is. Tehát a két ág közé szoktam beülni és énekelgetek vagy épp csak csendben ülök és gondolkozom. Viszont a fiúk már tudják egy ideje, hogy ilyenkor oda szoktam menni. Viszont most annyira mérges vagyok, hogy nem akarom, hogy megtaláljanak, ezért inkább a tengerpart felé vettem utamat. Autóval nagyjából fél órára van. Igen, egy baromi jó helyen van a kolink, hogy ilyen közel van egy erdő, a tengerpart és még a sulink is, relatíve. Seoul egy külsőbb részen „lakunk”. Nagyon szeretek itt lenni.
Tudom, hogy nem vagyok jelenleg autóval, de úgy voltam vele, hogy most sétálni van kedvem, mert… mert sétálni van kedvem és kész. Ideges vagyok, velem most ne vitatkozzon senki. Vér Jin, is coming.

…Végül csak lenyugodtam annyira, hogy rájöjjek, nincs kedvem még egy órát gyalogolni nagyjából, így felültem egy metróra és végül sikeresen és annyira nem hulla fáradtan értem ki a tengerpartra, olyan negyed 11 körül. Természetesen délelőtt. Igen, elég korán kelő vagyok, van, aki ilyenkor még az ágyban döglik, de mi nem. Mi már összevesztünk egyszer a srácokkal ilyenkor, wohoo.
 Napsütés, lágy szellő… csodálatos, mintha csak nyár lenne. De nem, valójában nincs. Tavasz van és ez kissé az hőmérsékleten is érződik. Igaz, süt a nap szépen, de nincs egy 40 fok. Na meg az emberek sem járkálnak még ilyen időben félpucéran a tengerben. Egy pár turista, néhány ember sétálgat, de inkább több életet a közeli kávézóban és bisztróban látok. Most nekem nincs kedvem emberekhez… tehát azt hiszem, maradok a part közelében. A víz és a szellő hangja majd csak képes megnyugtatni egy kicsit.

Nagyjából fél óra telhetett el úgy, hogy a tengerparton ültem, kicsücsülve néhány sziklára és bámultam a csodaszépen csillogó tengervizet. Mintha csak egy aranyhajú sellőlány bujkálna a vízben és annak fürtjei csillognának ennyire. Annyira gyönyörű volt. Nem gondolkodtam, csak ültem üres fejjel, közel fél óráig. Néztem a tájat, hallgattam a madarakat, főképp sirályokat, na meg az emberek lépteit és lágy hangját. Senki sem visítozott, senki sem kiabált, vagy hangoskodott a környéken. Lehet ennek az volt az oka, hogy kevesen is voltak, de azt hiszem mindenki teljesen átszellemült ezzel a délelőtti csodával, amit megpillantott ekkor a szemünk világa.

A gyönyörű természetbe feledésemet, egy furcsa csipogás törte meg. Ohh istenem, a természet lágy ölében is jelen van a technika ördöge? Oké Jin, csak vedd ki a telefonod, nézz rá a zárképernyődre. Ha a fiúk azok csukd vissza és szard le. Kész, ennyi volt.
Na hát ki is vettem a zsebemből, majd ránéztem a kijelzőre. Ahh igen, bekapcsolva hagytam a mobilnetemet. Király, ügyes vagyok. Valaki írt messengeren.
Sóhajtottam, de egy olyan nevet láttam meg, amire nem számítottam. Micsoda? Ő… ő nem, ő egyik srác sem, akire számítottam. Amikor elolvastam a nevét szinte kiesett a telefon a kezeim közül, úgy kellett utána kapjak, hogy ne essen a vízbe, megkönnyebbülve sóhajtottam, amikor elkaptam, majd sóhajtottam egyet. O-oké nyugi, nincs semmi gáz.

Felnyitottam a telefonomat, és ez az üzenet vágott arcon.

HOGY MI VAN? Nem értem. Itt van? És… még is mikor jelölt be? Van facebookja? Nem is emlékszem, hogy valaha visszajelöltem volna. Vagy lehet anélkül is írni? Most ez mi. Követ? Kamerával figyel? Gps? Nem, mindig ki van kapcsolva a telómon. Akkor rajtam van nyomkövető? Itt van? És hol? És miért? Lát engem? De honnan, hol van?
Rengeteg kérdés kavargott ekkor bennem, majd hirtelen fel is ugrottam az ülőhelyemről, kissé elnyílt ajkakkal. Micsoda, nem értem. Most… itt van valahol? Vagy honnan tudja… vagy… ez most valami kandi kamera? És mi az, hogy oda is mehetnék. Na meg mi az, hogy kettőspont három? Hát… Hát egy tanár írt VALAHA smile-kat? Mellesleg ilyen aranyosat? Mi van te jó ég?! Nem értek semmit, segítség!!!

Felálltam és össze vissza tekintgettem, hátha meglátom valahol, így hátam mögött terült el a tenger. Végül megláttam egy vigyorgó, talán kissé nevető alakot a bisztróban. Te jó ég ennyire vak vagyok? Új kontaktlencsére van szükségem, mert nem látom kifejezetten az arcát, csak, hogy villognak a fogai és szőke felnyírt haja van. Oké ez egyértelmű, ő lesz az.
Magam sem tudom miért, de mikor rádöbbentem, hogy igen, ez bizony Ő lesz, és itt van, ott ül, és nem, nem átverés, nem valami olcsó kis prank, kis mosoly húzódott az egyébként még mindig meglepődött arcomra. Tényleg nem értem, hogy lehet valami ekkora egybeesés, de ennyire jó értelemben. Te jó ég, nagyon örülök.

-Na, most már igazán elmondhatnád az igazi indokot is, hogy miért vagy itt egyedül. Sosem látlak a fiúk nélkül sétálgatni, főleg nem valami ilyen közösségi helyre jönni.- kortyolt bele a koktélos poharába. Idő közben bementem abba a kis bisztró szerűségbe, hisz ott integetett felém jó ízzel. Kért nekem valami édes (alkoholmentes) italt és most épp azon nyammogok. Ez valami epres és tömény cukor. Pont nekem való. Na meg még a színe is pink.- Mármint a tengerpartra gondolok.
- Gondolkodni akartam.- válaszolok kisé vállat vonva és a szívószálammal játszadozva.
- Mondom, igazat mondj.- kuncogott Namjoon.
- Hát… tényleg.- motyogtam. Azt nem mondhatom el neki, hogy a srácok piszkálnak, pont Vele. Fenébe is, miért ilyen nehéz az élet.
- Hajh, miért nincs inkább jó kedved az miatt, hogy most már megírtál egy szép négyest? A versedre. Most nagyon tetszett, és éreztem, hogy tényleg a te gondolataid. Ötöst szerettem volna adni csak… Voltak benne hibák. Nem kivételezhetek veled… Ahh, miért is mentegetőzőm.- rázta meg a fejét, majd ő is ivott a koktéljából. Vajon alkoholmentes? Remélem. Gyűlölöm a piákat. Mármint az alkoholos italokat. Nagyon. Utálom a hatását, és nem csak magamon. Szerintem attól gusztustalanabb és borzalmasabb dolog nincs, mint amikor valaki a földön fetreng, hány, és nem tudja, mi történik, másnap pedig nem tudja mi történt, aztán meg kiderül, hogy három embert meggyilkolt és a hullájukat megerőszakolta. Oké, azt hiszem túlszaladtam.

- H…hát örülnék én annak Tanár úr de-
- Mondtam, hogy hagyd ezt. A suliban bőven elég, hogy mindenki így hív, megmondtam, hogy sulin kívül, ha találkozok valakivel, ne tanározzon le, mert áll a hátamon szőr. Egy idióta ötven éves, ősz hajú diktátornak érzem magamat.- sóhajtott majd pedig kiürült a pohara.- Egyébként mond csak tovább. De látom te is megittad. Kiülhetnénk a partra.- mondta, majd pedig intett a pincérnek, aki hozta is a számlát, Namjoon pedig fizetett. Szerettem volna én, de nem engedte, így csak sóhajtva rogytam vissza a székre. Francba.
-Tehát ott tartottam, hogy örülnék én, ha a szüleim nem harapták volna le a fejemet előtte teljesen.- csúsztattam zsebeim mélyére a kezeimet újra, amikor már a parton sétáltunk, valami kellemes helyet keresve magunknak.
- Ahh tehát ez a baj? Sajnálom a dolgot. A szüleid ennyire keményen fognak?- kérdezte oldalra húzva a száját.
- Hát ami azt illeti…
- Vigyázz, ne lépj rá.- tette ki a kezét megszakítva a mondókámat újból. A karja mellkasom előtt volt én pedig beleütköztem. Mire ne lépjek rá? Végig néztem a földön, majd egy rákot láttam meg, mire hatra hőköltem.
- Ne ijedezz nem bánt. Csak ne lépj rá.- kuncogott, majd pedig tovább indult. De én csak álltam ott, mint aki szellemet lát.- Na mi van, nem jössz?- kérdezte hátra nem fordulva.
- A…ah…- dadogok majd pedig egy jó két méter sugarú körívben kikerültem a vánszorgó állatot. Rettegek tőle. Van vele egy régi, rossz emlékem. És rettegek.

-No de… én úgy érzem, nem ez az egyetlen majd Jin.- kezdte el a horizontot bámulni a mellettem ülő Namjoon. A sziklákra ültünk, ahol én eredetileg tartózkodtam is. Nem értem. Hová fajult a világ? Új tanárt kaptam és most itt ülök vele a tengerparton és… Nem értem. Beszélgetünk, mint két régi jó barát, holott közel 7 év korkülönbség van közöttünk. Na meg… basszus a tanárom és még csak nem is magázom most és nem beszélek vele tisztelettel, csak annyira, ahogy azt más, átlagos emberekkel szokás. Emiatt egy furcsa érzés kerített hatalmába a gyomromban, amit nem tudok hová tenni még mindig. Pedig mióta csak rájöttem, hogy itt van, azóta uralkodik rajtam. Furcsa.
A kérdésére nem válaszoltam. Sosem tudtam és sosem akartam hazudni, így csak felhúztam a térdeim és átölelve őket rájuk támasztottam az állkapcsomat.
- Tehát tényleg van még valami. Rendben én nem fogok erőltetni semmit. Tudod, nagyon rossz, ha valaki olyan kezd el faggatni valami kényes dologról aki… akivel nem akarod megosztani. Kedves akarsz lenni, hogy elmondod, neki aztán kiderül, hogy nem kellene, mert nem ismer még elég jól, vagy csak szimplán pletykás és félsz, hogy elmondja mindenkinek. Nehéz ezen túljutni, kedves Jin. És nem is kell minden jött-menttel minden megosztani. Jól csinálod. Bár gondolom, a srácok mindig kérdezgetnek. De ha mind jó barátaid, akkor ezzel nincs semmi gond.
- A fiúk miatt van most ez.- mondom, ahogy befejezi gondolatát. Azaz lehet, tovább vinné, de… Nem engedem neki, mert közbe szólok, most én. Haha, azt hiszem ez ma egy ilyen nap.- Tudod, ha valamiről azt hiszik, hogy nem nekem való, vagy nem jól csinálom, szerintük akkor előszeretettel nyilvánítják ki és esetlegesen tesznek az ellen, hogy „ne legyek hülye”. Ez néha jó, de én vagyok a legidősebb. Tudom, mit csinálok.- vallom be az őszintét.
- És ezt ők is tudják?- kérdezett vissza, mire összevont szemöldökkel néztem rá.- Mit vársz, hogy ha ők ezt nem tudják? Lehet, azt hiszik, csak velük vagy képes boldogulni. Mutasd meg, hogy ez nem így van és felnőtt vagy. Megy neked minden anélkül is, hogy anyáskodjanak feletted.- beszélt, ahogy egy kaviccsal játszadozott a lábai mellett.
Nem igazán mondtam semmit, csak egy megadó sóhajt eresztettem ki tüdőm mélyéből, ami most oly jól eső volt. Behunytam a szemeim majd a víz halk morajlását hallgattam, ahogy néha a szikláknak csapódik, de csak kis mértékben. Ma elég nyugodt, ami azt illeti. A sirályok is csak kis számban vannak jelen, nem rajokban verdesnek és hangosan rikácsolnak. Szép madarak és szeretem őket, de akkor egy idő után már ijesztőek. A hangokat figyelve, egy halk kis csusszanásra leszek figyelmes, de nem igazán foglalkoztam vele. Nem tudtam mi történt, mert nem néztem ki pilláim alól.
- Miattam aggódnak ugye?- szólalt meg egy valamivel közelebbi lágy hang.
Kinyitottam a szemeimet s ekkor láttam meg, hogy Rapmonster… a-azaz Namjoon, egy fokkal közelebb csúszott hozzám és kissé aggódó pillantásokkal méregeti arcomat.
Hallhatás beleegyezés alapon nem mondtam semmit, hanem kissé eltekintettem, főként zavarom és a túlzott lényegre tapintása miatt. Fenébe is, nem akartam, hogy megtudja.
- Értem. – válaszolt hallgatásomra kissé lágy fájdalommal is talán hangjában, amit nem tudtam mire vélni. A diája vagyok. Hát nem tök mindegy neki, hogy most ki mit gondol? Mármint… Biztos másokkal is chatelget, meg… ilyenek. - Hát, ma nem vagy valami bő beszédű, annyi szent.- Tette hozzá majd pedig ő is a tengert kezdte el vizslatni, úgy, ahogy én az imént.

Talán pár perc is eltelt így. Csendben és nyugodtan ültünk egymás mellett, amikor újra mély hangját hallottam meg, amiben most még is kicsit kevesebb élet volt, mint az nála megszokott.
- Sokan mondták, mikor még tanultam, hogy a közvetlenségem lesz a vesztem. De… nem „zargatlak” többet…- szólalt meg. Érthetetlen fejjel néztem rá. Én nem mondtam olyat, hogy zargat. Én azt sem mondtam, hogy zavarna, hogy ír nekem, vagy pedig, hogy érdekel a srácok véleménye. Hirtelen furcsa fájdalomszerű érzet hasított bele mellkasomban, és szinte mintha szívrohamom lenne, amikor megtámaszkodott a sziklán és kinyújtotta térdeit az ülésből, tehát felállt.
Tudtam, hogy el akar menni és ezellen tennem kell valamit. Hirtelen utána ugrottam és csuklója után kaptam, hogy még véletlen se mozduljon messzire. Félő és aggódó tekintettel néztem félig elfordult vállára.
- Még is hova mész?... Ne hogy itt merj hagyni… - Remegett meg a testem, mire kezem érintésére és furcsa szavaimra Namjoon feje felém fordult. Jézus Krisztus még is mi ez a tekint, mo…most vajon mit hisz? Szentséges Héra, miért néz így rám? Még én sem tudom miért cselekedtem ilyen hirtelen, nem, hogy Ő! – E…Egy csomó rák van itt! Nehogy itt hagyj ezekkel…!- néztem körbe a közelben, ahol valóban mászott egy kettő, de… valójában több mint három méterre voltak tőlünk. Istenem, hogyan égesd le magad öt másodperc alatt.
Namjoon kikerekedett szemekkel pislogott rám, majd édes nevetésbe kezdett, de csak pár másodpercig.
- Rendben, rendben. Megmentelek a rákoktól, Mr. Rákfóbia.