Mentolos meglepetés

Mentolos meglepetés
Szemszög: Kim Seok Jin

               Karácsony késő este volt. Szinte már az ünnep maga lecsengett, viszont a kellemes meghittség és a karácsonyi szellem ott maradt mélyen mindenkiben. Immáron aludni készültünk, de valahogy senki sem futott fel s alá a dormban, egy szál törölközőben kiabálva a másik bevét, hogy igyekezzen már ki a fenébe a fürdőből, mert sosem fogunk végezni. Mindenki csendes, mindenki átszellemült volt. A lakásban már csak a karácsonyi fények sokasága világított… Zöld, piros, kék, sárga, felváltva lassan pulzálva, vagy éppen csak egyszerre. Lámpát senki sem szeretett volna kapcsolni, csak az ünnep lágy fényei tökéletesen beragyogtak mindent.            
                A karácsonyfa alatt itt-ott feküdt kissé megviselt állapotban lévő csomagolópapírhalmaz, eltépett, vagy elvágott szalagok, vagy néhány kellemes esetben csak lágy kezek munkájának segítségével kibontott masnik.

               Végigtekintettem mindenen, ahogy az üres fürdőbe haladtam át, hogy az ünnepi fán, királyi méltósággal ragyogó gömböknél is fényesebbre sikáljam a fogaimat, majd bebújjak kedves - ha csak egy estére is, de - újdonsült szobatársam mellé a meleg, puha, fahéj illatú ágyba. Más vágyam nincs is.
               Igen, Suga és Namjoon ma szobát cserélt. A kis cukor és a még kisebb Tae elmondása szerint azért, hogy a „szerelmesek legyenek együtt”, ami számomra felért már egy hatalmas karácsonyi ajándékkal, hiszen, ha eddig Namjoonnal akartam aludni, mindig volt valami pfujjolás, csúnya pislogás vagy megjegyzés. Ma nem.     
               A fürdőbe értem, majd el is kezdtem mosni a fogaimat, hallgatva azt a csendet – ha lehet azt hallgatni -, amit szinte sosem élvezhetek. Akkor még Jungkook és Tae sem játszadozott hangosan, mint két kisfiú a szobájuk padlóján fetrengve, és Suga sem morgott rájuk, mint egy morcos nagypapa.

               - Jin… - keltett fel az angyali hang az elmélkedésem mélyéből ahogy a csend jóságán és a nyüzsgés nélkülözésén tanakodtam. Ha ez még nem is ébresztett volna fel teljesen, a derekam köré fonódó férfi karok, még is lágy, óvatos közeledése megtette volna helyette. A karok mellé ünnepi, kissé talán édes, de még is férfias illat párosult, majd pedig egy sokkal inkább romantikus, mint sem hátsó szándékkal történő simulás, a hátamnak.   
               - Namjoon? – kérdeztem vissza a velem érintkező nevével megszólításomra, természetesen stílusosan, fogkefével a számban.            
               - Nem is vetted észre, hogy tőlem nem kaptál semmit? – pislogott rám kissé szomorúan, ahogy ezt a tükörből láthattam is.          
               Megráztam a fejem, majd a fogkrémet kiköpve, a fogkefével a kezemben folytattam, hisz ez így még másképp értelmezhető volt, egy amolyan „Nem, nem vettem észre” válaszként is. – De. Mármint tárgyilag. De én azt hittem, hogy ez a közös alvás a te ötleted… meg, amikor kérdezted, hogy mit szeretnék karácsonyra, akkor is azt feleltem, hogy szeress. Ezt pedig meg kis kapom minden nap. – mosolyodtam el lágyan a végére.        
               - Jó de aish, tudhatnád, hogy úgy is adok valamit…          
               - Erre tényleg nincs semmi szükség – pillantottam rá, vele szembe fordulva, miután kiöblítettem a mentolos hab maradékát a számból.       
               - Azért most már elverhetnéd, mert kezd zavarni, hogy nem tudlak normális ölelni miatta…- lebegtette meg a kezében a hófehér borítékot. Hogy lehet az, hogy nem láttam ezt eddig? Ez a gondolat motoszkált a fejemben, de lassan sokkal inkább átvette a gondolatom fonalának vezetését az izgatottság, avagy izgalom sarja. Vajon mi lehet benne? Bármennyire nem számítottam ajándékra, ez még is érdekel.

               Elvettem a kezéből óvatosan, mintha csak hímestojást kapnék kezeim közé. Féltem, hogy összetörik.
               - Disneyland?   
               - Méghozzá 7 jegy – bólintott kérdésemre.         

Semmit sem kérdeztem, vagy fűztem hozzá ezután, csak könnybe lábadt szemekkel borultam Rap Monster vállába. Halkan sírtam, átnedvesítve a pólójának anyagát, miközben Ő szorosan ölelt magához.  Talán érthetetlen lehet, hogy miért örülök ennyire. Azért, mert pontosan azt kaptam, amire évek óta vágyom. Egy nap, önfeledt szórakozás a „családommal”. Mint Namjoon – apuka, Suga – Nagypapa, Jimin -, Tae – és Jungkook – kisfiam, Hope – nagynéni, és végül én, mint a banda apukája mellett büszkén álló; Bts anyukája. Egész évben csak erre vágytam. Most pedig a kezemben tarthatom ennek kulcsát.      
               - Szeretlek Namjoon… - szipogtam vállába. Édes megnyilvánulásomra, csak szorosan karjaiba zárt és fejét fejemnek döntötte, lehunyt szemekkel.      
               - Hidd el Jin, én is téged. Én is téged…