Beauty and the Monster - 5. fejezet -Two Truths One Lie

Two Truths One Lie

Cím: Beauty and the Monster

Alcím: Two Trouths One Lie

Rész: 5

Párosítás: Jin & Rap Monster

Szemszög: Jin

Korhatár: 12

Warning: Helyenként trágár beszéd előfordulhat.

Összefoglaló: Jinbe, aki nem épp a legcsodásabb kedvében jár, gyanútlanul botlik bele tanára, és mint kiderül, micsoda véletlen egybeesés; egyiküknek sincs órája.
A tanár egy gyanútlan játékból kifolyólag, meghívást élvezhet, egy bizonyos helyre…

- És, hogy bírod?- Jelent meg mellettem, én, pedig mint aki még sosem hallott emberi hangot, úgy megugrottam a gyanútlan sétálásom közben, mint annak a rendje.- Jaj, megijedtél?- kezdett el nevetni mellettem - Bocsánat, nem akartalak megijeszteni.
Az uniformisomon keresztül a szívemhez kaptam a kezemet, majd nagyot sóhajtottam.
            - Kérem, szívrohamot fogok kapni egyszer Öntől - válaszoltam egy csöppnyivel megkönnyebbültebben, szerencsére nem sokáig tartott a szívroham közeli állapotom. Legalább is emiatt. Amiatt, hogy ott van körülöttem újra, amiatt már sokkal inkább.- Egyébként mire tetszik gondolni?
            - Már megint ez a magázás, hrrr… - morogta sóhajtva halkan, hiszen még is csak a suli folyosóján voltunk, nem tegezhetem le csuklóból.- Gondolkozz Seokjin. Tudod te.- beszélt.
           

És így kezdődött az átlagosnak tűnő hétfő reggelem. Azaz a kezdettől már rég messze vagyok, hiszen túléltem egy nulladik óra angolt, na meg egy első óra matekot. Az isten áldja azt a tanárt, aki kitalálta ezt az órarendet. Oly szívesen simogatnám meg becses kezeit egy bekapcsolva felejtett láncfűrésszel. Khm, tehát igen, a csodás hétfői kezdésem után, már azon voltam, hogy az egyik neoncsőre a folyosón fellógatom magam a nyakkendőmnél fogva, de ekkor megjelent Namjoon, így inkább letekertem onnan a csodálatos és teljesen felesleges kiegészítőt az öltözékemhez, és úgy tettem, mintha csak pusztán jó érzés lenne állni egy széken, a folyosó közepén, bámulva a csöveket.
Jó, túloztam, nem volt szék és nem tekertem rá a lámpára… de mentségemre szóljon gondolatban igen!

- Ja, hogy az… - reagáltam, amint lassan rávezetett a kérdésének értelmezhető mására - A fiúkkal megbeszéltem a dolgot. Most már nem szólnak semmit. Viszont az egyikük még mindig kissé furán néz rám, amikor kimegyek a koleszból, vagy a kezemben van a telefonom. Pedig Notice Me-n nem is beszélek már vele-… Önnel egy ideje. - vonok vállat.
            - Tudom, hogy J-hope az, aki piszkál.- mondta, mire nekem kikerekedtek a szemeim és a vállamon feljebb húztam a táskát, hisz egy pillanatra elernyedtem, féltem, hogy leesik rólam. Mi van? - A Messenger sokkal menőbb, igazad van.- vigyorgott.- Bár lehet, vissza kellene szoknunk az eredeti oldalra. A Messengered lehet még is csak látják néha. És ha velem chatelsz lehet tovább fog ez az egész folytatódni.- Állt meg a kávéautomata mellett. Sejtéseim szerint kávét akart venni (egy Sherlock veszett el bennem), de az is lehet, hogy pusztán csak azért, mert itt kevés volt az ember, illetve hallani lehetett, hogy ha most befordulunk a folyosón, akkor a zsivajgó tömeg közepébe fogunk belefutni.
            - Te meg honnan…? –döntöttem oldalra a fejemet, ahogy szembe álltam vele. Ő az automatának dőlt, majd egy elégedett vigyorral arcán fonta egymásba karjait egy pillanatra lehunyt szemekkel.
            - Tudod, én vagyok a második Sherlock Holmes, és az első számú James Watson, no meg az egykettedik James Bond.- nyitotta lassan ki a szemeit, s ekkor találkozott a tekintete az enyémmel, ami immár olyan sötét volt, mint az éjszaka, csillagok nélkül. - Na, mi van, nem tetszik a 003,5-es ügynök?- kérdezte, majd leengedte karjait mellkasa elől és a kávégép felé fordulva nyúlt zsebébe és kezdte keresni az apróit, amiből, ha talált egyet bedobta a gépbe. Ohh, te jó ég, inkább hagyjuk, hogy kinek mi tetszik jó? Ezzel a témával azt hiszem, nem járok jól. Még magammal szemben sem igazán…
Végig néztem, ahogy dobálgatja be a pénzét és feszt azon gondolkodtam, hogy honnan szedi, hogy Hobi az, aki felhozta ezt a témát vele kapcsolatban és, hogy neki nem tetszik ez az egész a legjobban. Na, nem mintha ez egy akkor gond lenne, hiszen igazából abszolút nem érdekel, mert azt csinálok, amit akarok.
Lassan bedobálta a megfelelő von [koreai pénznem] értékű érmét, majd pedig be is nyomta a gombot, hogy milyen kávét szeretne, majd pedig megjelent a „Türelem, a kávéja készül” felirat.
Ekkor jutott eszembe, hogy még egy kávé gép is illedelmesebb, mint én, hiszen az előzőkben még vagy kétszer letegeztem, ami már engem idegesít. De basszus, alig néz ki idősebbnek egy diáknál. Annyi, hogy férfiasabb. De nem mondanám, hogy olyan, hű de, haj de tanár kinézete van. Sokkal inkább nézném egy lázadó diáknak. Ami egyébként nagyon imponáló. De erre gondolni sem merek. Ne nézz így. Ne nézz már így. Imponáló valakinek biztos, oké? Ezt a tekintet ne. Érzem, hogy úgy olvasod ezeket a sorokat, hogy „Húúú Jin, na, mi van?”. Semmi, hétfő.

-Na, most már, hogy meg van a bűzlöttyöd, elmondod, hogy honnan szeded, hogy melyik srác zargat?- kérdeztem, erre ő pedig az órájára nézett, kezében a kávéval.
            - Először válaszolj, hogy miért is nem vagy órán, mert már becsengettek.
            - Kedves Tanár Úr, erre Ön is válaszolhatna.
            - Kedves szemtelen Kim Seok Jin, nekem nincs most órám.
            - Nekem sincs, Mr. Sherlock James Watson Bond.- húztam vigyorra a számat, mire nevetve rázta meg a fejét, majd pedig a kávéjával a kezében elindult egy irányba. Az előző pár mondatban talán egy kissé szemtelenebb voltam, mint kellett volna, avagy mint az megszokott tőlem, de nem hiszem, hogy zavarta, hiszen akkor mindenképpen szólt volna valamit, ebben teljesen biztos vagyok. De majd próbálok nem ennyire felpörögni, de szeretem húzni az agyát, ha nem vagyunk órán, olyan fura. Kissé vicces.
Egy kis intést tett kezével, amit simán lehetett volna valami másnak is nézni, de én azért követtem, reménykedve, hogy ez valóban egy intés volt, és, hogy valóban azt akarja, hogy utána menjek. Mentem is és hátulról csak annyit láttam, hogy a legközelebbi kukába kidobja a kávéját, amibe még csak bele sem ivott. Összevont szemöldökkel figyeltem a jelenetet, majd beérve őt, pislogtam rá, továbbra is értetlenül, de mintha ott sem lennék, ment tovább.

Kijutottunk az udvarra, ahol pedig leültünk egy üres padra. Mind a ketten. A pad előtt volt egy asztalszerűség, úgyszintén fából, mint az ülőalkalmatosság. Lerakta oda a magyarkönyvét kinyitva majd a két másik füzetet is, amit eddig a kezeiben hordozott, majd a naplóját is kibaszta az asztalra, mintha csak valami darab rongy lenne.
Oké, ez egyre ijesztőbb. Most le akar feleltetni?    
            - Mielőtt még összerosálod magad ez csak óvintézkedés. Én, most épp korrepetállak a versírás alapjaiból, mert másodjára sem lett jó a szerkesztésed. Rendben?- nézett rám én pedig bólintottam.- Na most már, hogy ha már kellő inkognitót felvettünk, végre tudunk beszélni a hü-…    
            - NE gyere nekem azzal a hülye reklámmal…          
            - …lye megfigyeléseimről…?- fejezte be a mondatát.         
         - Ohh, így jobban tetszik.- dőltem hátra megkönnyebbülve, mire kissé kuncogva hajolt az asztal fölé a könyvéhez, mintha épp abból olvasna ki valamit. Most itt vagy van térfigyelő kamera rendszer és azért csinálja, vagy fél, hogy az ablakokon keresztül valaki kémleli az udvart, ahol mi vagyunk, miközben ártatlanul beszélgetünk. Egyébként elég vicces belegondolni, hogy már itt tartunk. Basszus titkolózva ülünk itt, mintha csal, valami borzalmas dolgot csinálnak. Holott… Mi van, ha csak jó viszonyt akarok ápolni egy tanárommal? Olyan nagy baj az?

-Na tehát mesélje el kedves Tanár úr valamelyest, hogy honnan szedi, hogy kedves J-hope elvtárs nem szívleli, hogy a hosszú ujjaim Önnek írnak üzenetet, néha napján.- beszélek olyannyira költőien, amennyire csak ki tudom ezt sajtolni azt magamból.
            - Jaj, milyen jó kedved lett hirtelen, bár ennek én csak örülök.- állapította meg, mire nekem lassan leesett a tantusz, hogy egyébként, amíg nem beszéltem vele, olyan voltam, mint egy hörgő, már-már totálisan elrothadt zombi… aminek már szétzúzták az agyát, tehát már duplán meghalt. Igen, Suga túl sok horrort nézet velem. De utálja, amikor közben az ölbe mászok, vagy a nyakába ugrok. Pedig minden egyes film nézés közben ez történik. Igazán tudhatná már, hogy nálam ez alap reakció egy horror közben. Nem értem mi vaja van ezzel. Khm.
            - Túl jó emberismerő vagyok. Tanultam pszichológiát is egyetemen, bár nem sokat, de már évek óta foglalkozom vele, ha órám nem is volt valami sok belőle. És elég szépen kiműveltem már magamat.- mosolyodott el - Tehát olvasok a jelekből. Többnyire. De azért, mint mindig, kivétel erősíti a szabályt. Volt már, hogy megbukott az elvem…- sóhajtott talán kicsit le is halkulva.
            - Ahh akkor tudod, hogy mire gondolok?- csillantak fel a szemeim. Csoki, csoki, csoki…
            - Nem, a pszichológia nem egyenlő a gondolatolvasással.- nevetett fel a kissé gyermekes megszólalásomon (hát, még ha tudta volna, hogy koncentrálni kezdtem egy barna, kockás édességre)- Esetleg meg tudom mondani a testtartásodból, kéztartásodból, a pupilláidból, hogy hazudsz, vagy sem. De téged mér sosem láttalak hazudni, így nehéz dolgom lenne.- gondolkodott el végül.
            - Nem lenne az. Nem tudok hazudni. Nem is próbálkozok vele. – ráztam meg a fejem kissé nevetve. 
            - Mondjuk nem is tudlak elképzelni, hazudni. Mondjuk… próbáld meg. Mondj valamit, ami nem igaz. Kíváncsi vagyok…- mosolygott rám, mire én elgondolkodtam. Hirtelen hazugságot kitalálni nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt az ember gondolná.
            - Öhm…- gondolkodtam erősen. Most még is mit mondjak. Az, hogy „nem a rózsaszín a kedvenc színem”, az túl snassz. Valami menő kellene, de az nem jut eszembe.
            - Hm, van egy jobb ötletem.- csillantak fel a szemei, majd félig meddig szembefordult velem ott, a fapadon ülve.- Tudod mi az a two truths one lie kihívás?
            - Öhm… Ez valami két igazság egy hazugság dolog, a nevéből ítélve…- csillogtattam meg a csodálatos angoltudásomat. Azt hiszem egy nyelvész veszett el bennem.
            - Így van. Ez egy amolyan „játék”. Ketten játszák álltalában, de lehet többen is. Az egyik fél mond három állítást, amiből kettő igaz és egy hamis és ezek közül a másiknak, ki kell találnia, hogy melyik volt az a bizonyos hazugság. Természetesen nem ilyesmire kell gondolni, hogy „Abraham Lincoln 2011-ben halt meg.”, hanem valami olyasmire, ami rád vonatkozik, nagy eséllyel csak te tudsz magadról és így a másiknak nehéz dolga van, illetve jól kell ismernie.- ismertette a „játékszabályokat” Rapmonster. Ami azt illeti, ezt még talán én is ki tudtam volna találni, annyira nem bonyolult. De kreatív. És nagyon tetszik.

Kissé csillogó szemekkel és izgatottan pislogtam magam elé, amíg az állításokon törtem a fejemet. Ez főleg azért lesz nagyon érdekes, mert megcsillogtathatja a pszichológiai tudását. Bár így elég nagy előnyre tehet szert velem szemben… Ha egyáltalán versenynek fogjuk fel ezt az egészet. Vajon Ő is akar állításokat mondani? Nagyon remélem, hogy igen!
        - Akkor… az első állításom az, hogy imádom a Super Mario-t, és egy hatalmas gyűjteményem van a Mario-s karakterek figuráiból…- kezdtem az így az első állításom, majd folytattam – Egyik este, amikor Jimin véletlenül elaludt a szobánkban (mert ugye én kollégista vagyok), nem akartuk kiküldeni. De éjszaka annyira hangosan horkolt, hogy nekidobtam egy párnát. Másnap reggel kiderült, hogy tudta, hogy én voltam aki neki vágta és nem Suga, ekkor  megfenyegetett, hogy mától aludjak nyitott szemmel…- nevettem el a végét.- A harmadik állításom pedig az lenne, hogy imádom a horrorfilmeket.- mosolyogtam, majd rá néztem izgatottan, kíváncsian, hogy mi is lesz a reakciója.

Ami azt illeti, valami elgondolkodó hümmögésre számítottam, vagy arra, hogy a szemein keresztül fogom látni, ahogy forognak az agytekervényei, de erre csak nevetve nézett rám. – Ez túl könnyű volt Jin.- vigyorgott - Egyértelmű, hogy utálod a horrorfilmeket.- emelte ki a hazugságot a három állítás közül – Annyira ártatlan vagy, ma is csak attól majdnem szívrohamot kaptál, hogy megszólaltam a füled mellett a folyosón.
            - Ezt… Ezt… naaa!- fújtam fel az arcom - Jó, ijedős vagyok. Igazad van…
            - Találj ki valami nehezebbet.- állított kihívás elé, ahogy karba fonta a kezeit a mellkasa előtt.
            - Nem, szeretném, ha most a Tanár Úr jönne. Mindig én mesélek magamról, én alig tudok Önről akármit.- néztem rá, mire bevágta a fapofát. Eléggé megijedtem, majd morogva közölte, hogy már megint magáztam. Kissé zavartan vakartam meg a tarkóm, de nem szóltam hozzá különösebbet. A tanárom, persze, hogy magázom, ááá nekem ezt még mindig nehéz megszoknom. Bár ezzel Ő is így van valószínűleg. Csak, hogy Ő ennek az inverzét szokja meg nehezen.
Nem lovagoltunk ezen a témán sokáig, így hát láttam, hogy gondolkodni kezd, majd pár másodperc után beszédre nyitja ajkait.
            - Rendetlen vagyok, ennek ellenére rendszeresen és rendesen vezetek naplót. Suliban végig kitűnő tanuló voltam; legalább is középben. Álltalánosra nem emlékszem tisztán, de amennyire igen, ott is valami hasonló rémlik. Illetve a harmadik állításom az lenne, hogy sosem zenéltem még metró aluljáróban.       
A tények után én csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Az első kettőt egyáltalán nem tudom elképzelni róla, a harmadikat pedig igaznak vélem. Na, hát itt valami nem jó. Behunytam pár pillanatra a szemeim. Ilyenkor mi van? Gondolkodjunk; Rendetlen, de még is vezet naplót. Ki az, aki 25 évesen naplót vezet, főleg, hogy még rendetlen is emellett, tehát az életét is alig tudja rendszerezni, és akkor emellett még naplót is vezessen? Vagy lehet ebben becsapósdi van és igazából tök rendes és naplót is vezet. De mivel fél igazság nem igazság, ezért becsapós… Hm, oké. A második, na, hát az nonszensz. Tuti nem volt kitűnő, az lehetetlen. Képtelenség, ember feletti dolog. Nem. Tényleg… Az utolsó pedig miért történt volna meg? Még is miért zenélne aluljárókban… Kétlem, hogy rászorulna. De hát lehet, hogy csak úgy, nem ilyen koldulás szinten. Minden esetre érdekes gondolat.
Jó sokáig gondolkodtam, mire végre megszültem a döntést.
            - Oké, azt hiszem meg van.- pillantottam fel arcára, de Ő már valahol teljesen máshol járt, mert épp az asztalon heverő könyvet bújta. Biztos talált valami érdekességet, mondjuk a metafora definícióját. Hú, az nagyon izgi.         
            - Mondd.- nézett rám, a könyvbe mélyedés helyett.          
            - Ne vedd sértésnek, de mivel középsulis vagyok, egyszerűen totálisan elképzelhetetlennek tartom azt, hogy valaki kitűnő legyen négy éven keresztül. Ezzel nem lebecsülni akarlak, de tényleg egyszerűen képtelenség.- ráztam a fejemet.

A csodás megállapításom után, kaptam egy széleske vigyort, majd egy fejrázást.- Nem talált. Haha, Jin, gondoltam, hogy nem találod ki. Nem nézek ki valami, hű de okos srácnak. Az igazság az, hogy az első illetve második állításomban nem volt hazugság. A harmadik volt az. Egy ideig zenéltem aluljáróban, de csak kedvtelésből, pár haverommal. Nem koldultunk vagy ilyesmi, csak szórakoztattunk. Imádtam a fiatal éveim az egyetemen. Most pedig már vén szatyor vagyok.- nevetett ott mellettem, majd rám vetette tekintetét.
            - Dehogy vagy öreg. Jesszusom, most kezdtél tanítani, mi van veled. Mi lesz, majd ha már 40 éve fogod ezt csinálni?- nevetek fel – Mellesleg ki nem néztem volna belőled, hogy aluljáróban zenélsz. Erről a dologról igazán mesélhetnél… A srácokkal mi is sokat zenélünk.
            - Hát szívesen, bár nem valami izgalmas. Több száz dalom van már, amit magam írtam, mert nagyon szeretek zenélni, illetve szövegeket írni. Nem sok van publikálva, de egy kettő kint van youtube-on, már elég rég raktam ki őket. Az igazat megvallva régen szerettem volna idol lenni. De mivel tehetségem nincs a táncoláshoz, ezért ez elég nehéz lett volna. Meg inkább rap vonalon vagyok erős, mintsem az énekben. Én pedig mint egy „csak rapper”, nem lehetek idol. No meg ki nem bírnám azt, hogy ha nem hagynának enni. Egyébként imádnám az egészet.- hunyta le a szemeit pár pillanatra, ahogy elmerült az álmaiban - Mindig is vonzott ez az egész, de én nem lennék az a bizonyos ál-idol. Én biztos vagyok benne, hogy magamat adnám, és nem írnék alá semmilyen szerződést, ami percre pontosan leírja, mikor kell mosolyogjak, és mikor kell szomorúnak legyek. Őszinte lennék. – álmodozott – De hagyjuk is a témát. Nem vagyok idol, se egy híres rapper, tehát erre esély sincs. Minden esetre néha eljátszom a gondolattal.

- Ahogy mi is.- reagáltam arra, amit az előbb kifejtett nekem.- Jajj, el se tud…od képzelni, hogy mennyire szerettem volna régen idol lenni. És igazából mi, mint barátok, elég jól összehoztuk a tehetségeinket. Mindenki tehetséges valamiben. És annyira jól össze tudnánk rakni egy csapatot. De sajnos nincs rá lehetőségünk, na meg bátorságunk. Arról nem is beszélve, hogy egyikünk sem valami tapasztalt. És nem valami nagy vezéregyéniség. Ennek ellenére szoktunk együtt koreográfiákat kitalálni a saját számainkra. Felvenni pedig egy kis összetákolt nagyon budget stúdiónak nem nevezhető valaminkben szoktuk őket… No meg Suga nagyon ért a zene alapok készítéséhez, ezért az… az nagyon jó. J-hope is nagyszerű koreográfus…- beszélek lelkesen és szeretetteljesen a fiúkról.
- Meg egy rohadt nagy farok, azt se hagyd ki.- fujjolta le a legutóbb említett személyt.- Khm, de ez most mindegy. Egyébként se mondhatok ilyet egy diákomra… Egyébként nagyon örülök, hogy így egymásra találtatok. Nagyon fontos és ez egy nagyon király dolog. Nekem csak egy-egy haverom volt, aki velem együtt zenélt vagy rappelt, de mindnek bejött az élet, így elsodródtunk ettől a céltól, avagy inkább álomtól. Ahm, ismered Zico-t a Block B-ből?- kérdezte, mire én megszívtam a fogam.
            - Nem kifejezetten. De a bandáról hallottam már.  
           - Nem is lényeg. Ő most annak a bandának a tagja. Na, például vele zenéltem egy aluljáróban.- nevetett kissé, mire nekem leesett az állam - Igen, elment idol suliba. Aztán ott kötött ki. Tartom vele a kapcsolatot nagyjából és nagyon szereti, amit csinál. Egy ideig elég irigy voltam rá, hogy neki ez ilyen könnyen bejött, de… hát, mint barátja inkább örülök, nem féltékeny vagyok, nyilván.

A történetre eléggé meglepődtem… a Block B azért… azért ismert a kpopok körében. Jó, nem egy EXO. De attól függetlenül még hallani róla. Azért ez elég izgalmas.
        - Én… Ez nagyon durva.- mosolygok kissé elképedve.- Basszus ez nagyon jó. De… Namjoon, ha már így egymásra talált ez a zenei dolgunk…
          - Ne is folytasd. Nem tudom mit szeretnél, de addig inkább ne kérj semmit, amíg nem ismered a munkásságom. Lehet, csak hencegek. Jobban tennéd, hogy ha előbb megnéznéd, amiket művelek…- húzta mosolyra az ajkait, nekem pedig megütötte a bot fülemet az a bizonyos borzasztó hang, amit minden diák utál… legalább is, ami nem az óra végén szól; a csengő hangja. Ugyan ez most óra végi volt, nekem még sem esett olyan jól.

***

- Mother of God, ez most komoly?!- visongott a telefonomat kikapva a kezemből Tae, ahogy a Rapmontól kapott üzenetet nézte. Igen, a srácoknak mostanában ez a hobbijuk. Hallhattok még róla, nem egyszer...        
            - Hah, mióta „tudsz” te ilyen kifejezéseket?- röhögött Suga.         
            - Ami óta nézek youtube-on kpopos reakció videókat. De most Jin, ez tényleg komoly?!- olvasta el az üzenetemet.
            - H… Hát nem. Mármint… De, csak akkor nem, hogy ha a hatunk közül valaki nem egyezik bele.  
            - Öhm, szerinted létezik valaki, aki ebbe ne menne bele?- kérdezte Suga.
            - Van egy tippem…    
            - Hobival ne foglalkozz, majd seggbe rúgom és azzal lesz elfoglalva. De nem hiszem, hogy öt az egyhez arányban merne mást mondani. De akkor elújságolhatom a többieknek, hogy Namjoon jön a következő próbánkra?- lelkendezett Suga, ahogy felállt az ágyáról. Micsoda, Suga egy ilyen miatt felkel? Ilyet még nem láttam. Tényleg ennyire izgatott lenne? Az ágy az élete és a szerelme. Csak a második szerelme miatt képes felkelni; kaja.
            - Hát… inkább csak azt mondd, hogy ha mindenki benne va-         
            - Ahh ezaz, tehát igen!- szaladt ki Taehyung az ajtón, utána pedig Suga.

A fejem támasztottam meg a kezemmel, majd mosolyogva pillantottam rá az ágyra hullt telefonomra, ami Tae kezéből esett oda. Istenem, mennyire aranyosak már. Mosolyogva vettem kezembe újra a mobilt, majd pötyögtem vissza Namjoonnak azt a bizonyos üzenetet, hogy „Ha minden jól megy, akkor holnap este 7-kor. Találkozunk a Voice streat-en. A park melletti kék lakásban. 22-es szám alatt. :)”.