Beauty and the Monster - 1. fejezet - Hamlet gyötrelmei

Cím: Beauty and the Monster

Alcím: Hamlet gyötrelmei

Rész: 1

Párosítás: Jin & Rap Monster

Szemszög: Jin

Korhatár: 12

Warning: Helyenként trágár beszéd előfordulhat.

Összefoglaló: Tavasz elején járunk. Az iskolába új magyartanár érkezik, amit a fiúk izgatottan várnak. Jin az egyetlen, aki inkább szeretné végig tanulni a szünetet, bár hallgatja a társai ömlengését, miszerint egy max 30-as jóképű férfi lesz a tanáruk. Na de vajon lesz arcszőrzete a férfinak vagy sem? Senki sem tudja ez a kérdés, miért ilyen fontos.

Hamlet gyötrelmei

- Jin! Jin, figyelsz te rám egyáltalán?- böködte meg a ball felkaromat Suga, felfújt arccal, mire kibújtam a füzetemből és nagy szemekkel pislogtam rá. Ahh igen, a Hamlet kissé lefoglalja az idegszálaimat. Pedig annyira érdekes… Ja, hogy nem az?

- Aha, persze, mondd csak, figyelek.- mondtam immár a szemeibe nézve.

- Sosem tudtál hazudni.- fordította el a fejét, majd sóhajtott egyet.- Nem hiszem el, hogy rám sosem figyel senki!- tette karba a kezeit és duzzogni kezdett, ahogy ő azt szokta is. Sosem tudom eldönteni, hogy ez most az a durci, amikor egy hétig nem beszél velem, vagy csak a fél perces, amiből simán ki lehet zökkenteni némi tématereléssel. Remélem az utóbbi…- Nae mal-eul-ssib-da {Jelentése: Figyelmen kívül hagyod a szavaimat. }

- Hé, még mindig én vagyok az idősebb!- dorgáltam meg a kis cukrot, hiszen ez illetlenség volt.

- Suga, most ne hisztizz, inkább azon gondolkozz, hogy mi lesz velünk!- kezdett el ijedezni a mögöttem ülő padban a maknae.

- De hát pont ezt mondtam az előbb!!! Istenem, mondom, hogy senki sem figyel rám.- fújtatott Suga tovább

- Jin, te még is mit csinálsz?- fúrta be az aurámba V a fejét, pontosabb a füzet és én közém, mire hátra hőköltem, így majdnem Jungkook padjára estem hátra, mire az egy meglepett „Hé!”-el reagált.

- Öhh, tanulok…?- válaszoltam vissza óvatosan, mire Taehyung elkapta a füzetemet a padról.- Mit tanulsz ezen basszus? Az első órája lesz, csak nem fog feleltetni.

- Ha egy véres kezű ijesztő vén öregember, akkor de.- kaptam ki Tae kezéből a füzetem és újat lapoztam benne, hogy a Hamlet csodálatos jellemvonásait tanulhassam tovább… Csodálatos.

- Szexi, vagy nem szexi, ez itt a kérdés!- állt fel a padjára Hobi, ki nevetve adta elő ezt az átköltött kis részletet a darabból.

- Ahh, szerintem az lesz. Elvileg még 30 alatt van, most kezdi el a tanár pályát.- válaszolt Suga. És igen, Jin bejött a feltételezés. A kis cukor, már koránt sem olyan durcás, mint fél perce. Pacsit kérek. De hogy kitől azt nem tudom.

- Srácok mi bajotok?- kérdeztem kissé kuncogva.- Basszus, mintha valami tinilányok lennétek. Úgy izgultok. Miért gondolkoztok azon, hogy fog kinézni?

A többiek mintha meg se hallották volna beszélgettek tovább.

- Szerintetek borostás lesz?

- Szerintem bajszos.

- Szakállas!

- Srácok, még is melyik koreai csávón láttatok ti valaha is arcszőrzetet? – hallatszott a nevetés.

- Ahh ugyan már. Tuti kék szemű.

- Ahh szőke, ugye szőke?!

- Srácok, ssshh! Mindjárt ideér. Becsengettek, és ha meghallja, ti jártok rosszul bakker.- próbáltam őket lenyugtatni illetve csitítani. Végül sikerült (ez elég meglepő), mindenki beült a helyére, csak Suga terpesztette a hátsóját már csak az én (egyébként egyszemélyes) padomon.

A füzetemet bújtam tovább, hiszen volt egy kellemetlen megérzésem. Sajnos a megérzéseim az esetek többségében jók, így igencsak féltem és készültem arra, hogy bejön valami vén (nem tudom miért hiszem még mindig azt, mivel az előbb mondták a többiek, hogy nincs 30 éves), szőrös (ezt végképp nem értem), igénytelen, büdi, pedofil bácsi, aki egy hosszú pálcával hadonászik, előre – hátra jár a teremben, aki nem úgy ül, mint aki karót nyelt vagy épp lapozni merészel, akkorát csap az asztalára a pálcával, hogy azonnal pelenkacsere lesz szükséges… Na meg arról még nem is beszéltem, hogy ha pedofil, akkor ha mondjuk Jungkook formás kis feneke figyelmet kap tőle, akkor hátulról rácsap a botjával, meg a táblához hívja, hogy felvegye a szivacsot.

Azt hiszem, egy kész regényt írhatnék arról, hogy mennyi borzalmas dolog történhet most. JÉZUSOM, ÉN GONDOLKODOM. Miért nem tanulok?! Meg fogok bukni! Meg fog buktatni, az első órán egyest fogok kapni!

Kissé remegve bújtam tovább a füzetembe. Rettenetesen furcsa érzésem van és reszketek a félelemtől. Egyszer csak azt érzem meg, hogy valaki hozzá ér a hátamhoz. Jungkook az.

- Jin-hyung… -szólal meg és óvatosan megsimogatja.

- T…tessék.- mondtam neki, de nem mertem a füzetemből felemelni a tekintetem. Borzalmasan félek. Mi van, hogy rossz diáknak fog megismerni? Butának? Hanyagnak?

Megigazítottam az egyenruhám nyakkendőjét, majd mély levegőt vettem. Le kell nyugodnom.

- Jin, nincs semmi baj. Ő csak az új magyartanár lesz. Nem fog megenni. Ez csak az első óra. Jin, mindenki közül te vagy itt a legjobb magyarból. Mindent tudsz, ne parázz. Mellesleg nem hiszem, hogy kikérdezne minket.- hallottam a hangján, hogy mosolyog, mire bólintottam halványan és kifújtam mélyen a levegőmet. Rendben, minden rendben lesz. Jin, minden menni fog.

Mire épp eljutottam idáig, hogy szépen lenyugtassam magamat, nyílt az ajtó, hallottam a lépteket. Mindenki felállt így köszöntve az új tanárurat, köztük én is.

Ajkamat beharapva mélyedtem még pár pillanatig a füzetembe, amíg a dátumra néztem még rá, mert a számokat szörnyen nehezen jegyzem meg. Ezerhatszázkilenc. Ezerhatszázkilenc. Ezerhár… hár… Ezerháromszázhat… Nem, nem, dehogy is az hülyeség! Ezer… ahh istenem nem emlékszem. Várj, ezerhatszázhárom! Igen! Ezerhatszázhárom! De várj, volt benne 9-es nem? Ahhh… Ezerhatszáz… harmintkilenc! Igen, az lesz az!

Felnéztem a most már végleg a füzetemből, majd köszönve térítettem rá a tekintem a tanárúrra, de a fele köszönésnél megakadt a szavam. Egy nagyjából 60 év körüli férfi állt bent a termünk elején, aki kissé morcos arcot vágott, mi pedig mind ahányan voltunk, teljesen kiakadtunk. Mi... Mi…

NE! Pontosan olyan, ahogy elképzeltem. Látszik az arcán a gonoszság, a túlzott fegyelemtartás illetve az, hogy egy… egy… áááá haza akarok menni, anyucit akarom…

- Jó reggelt kívánok a fiatal uraknak.- szólalt meg rekedtesen a vén férfi.- Én leszek az új magyartanáruk. MAGA OTT! Még is mi a fenét képzel! Magukhoz beszélek, meg ne próbáljon még egyszer aközben, miközben beszélek kérődzeni! – kiabált le valakit a jobb sarokban, de nem mertem oda nézni ki volt az.- Maguk nem tisztelik a tanáraikat. Maga meg mit áll úgy ott?!- nézett rám, mire a szemeim nagyra nyíltak és megremegtek. Ne… Ne…

- Igen magához beszélek fiatalúr! Nézzen rám, hogy ha Önhöz beszélek!- kiabált velem tovább, mire még jobban kikerekedtek a szemeim. D…De én eddig is ránéztem.- MI VAN MAGA SÜKET?!- ordított rám teljes torkából, mire már szabályosan átfújt rajtam a hideg, kivert a víz és reszketni kezdtem.

- Nem, Tanár Úr kérem.- hajtottam volna le a fejem, de rájöttem, hogy ez nagyon rossz ötlet. D…de én eddig is rá néztem. Én… nem értem… Mi… Mi történik velem istenem??? Ohh tudtam… Én tudtam, megmondtam, hogy ez lesz. Én… Én istenem, nagyon félek.

- Mi baja van, maga nyárfalevél?!- mordult fel.- Mit beszél vissza?! Ki beszélt magához? Én az előtte ülő fiatalúrhoz beszélek, de ha ekkora szája van, igazán kijöhetne, ha ennyire beszélni akar! Mit remeg össze vissza? Talán nem tanult? – kérdezte, ahogy mérgesen csapott a tenyerébe, engem bámulva.- Na, tessék, egy kettő, de futó lépésben, igyekezzen már!- mordult rám kiabálva. Mi… Mi, most kihív a táblához? Feleltetni akar? Istenem, nem mozdul a lábam. Most hozzám beszél vagy nem? Nem… Szerintem az előttem ülőhöz. Igen, biztosan, ahogy az előbb. Oké, Jin semmi gond nincs. Nem hozzád beszél.

- Maga meg mi a frászt csinál?! Mondtam, kifelé a táblához! FUTÓLÉPÉS! Ha maga így fut, akkor elég nagy gondok lehetnek testnevelésből. Mi a neve, szemüveges nyárfalevél?- kérdezte szinte köpve a szavakat felé.

- K…Kim Seok Jin vagyok, Tanár Úr. –nyögtem ki nehezen.

- Tehát Kim Seok Jin. Rendben, akkor maga nyárfalevél, húzzon ki a táblához, most már nem mondom többször, vagy kérdések nélkül beírom az egyest és még szaktanárit is kap, mert szemtelenkedik és megtagadja a tanár akaratát!- fenyegetőzött, mire már a lábam lassan megindult és kiért a tábla elé, ahol felelni szokás. Nagyon féltem. Rettenetesen. Talán még sosem féltem ennyire semmitől és senkitől, mint most. Szinte érzem, ahogy a szívem a torkomban dobog és lassan mintha a könnyeim is kezdenének termelődni, így érzem, hogy szorul a torkom és nehéz lesz megszólalnom. Ne, Ne istenem, leégetem magam még jobban. Bármit, csak ne sírj Jin. Próbálj meg jól lenni.

Próbáltam mély levegőkkel nyugtatni magamat, amíg végig kérdezte az embereket, hogy mit vettünk, hogy még is miből kérdezzen. Jin, oké. Nagyon sokat tanultál a Hamletból. Menni fog. Mindent tudsz. Az utolsó pillanatig azt tanultad. Minden rendben lesz Jin.

Épp az utolsó mély levegőmet fújtam ki, ami kissé már kezdett volna megnyugtatni, mikor repült felém a gyilkos kérdés.

- Na mondja meg, maga szemtelen falevél, hogy ki írta a Hamletet és mikro volt az első előadás.- kérdezte meg a tanár, miközben lassú, de annál hangosabb léptekkel sétált a terem hátuljába. Gondolkodtam, folyton pörgött az agyam. Oké ezt tudom. Jimin, tudni fogod!

- Tanár úr kérem, a dráma írója William Shakespeare, és a darab első előadása 1639-ben történt meg.- fogalmaztam meg, hátra tett kezekkel, mire a férfi szemében akkora lángot láttam meg fellobbanni, mint soha senkijében ekkorát.

- HOGY MICSODA?! Magának ekkora a szája és ekkora baromságot tud mondani?! Hihetetlen! Miről akar itt beszélni, ha még ezt sem tudja?! Takarodjon a helyére!- vágtatott előre, majd a tanári asztalon kicsapta a naplót és beírt nekem valamit (valószínűleg egy egyest, de nem tudom, akkor nem volt lélekjelenlétem ránézni). Az állam leesett, a könnyek pedig a szemembe gyűltek, amiket vissza tartottam még akkor is. M…Mi? Ennyire buta vagyok…?

Nem akartam, hogy többé hozzám szóljon, így vissza mentem a padomhoz. Nem mertem a srácok szemeibe nézni, nem akartam látni azt a borzalmat, azt, hogy mennyire butának hisznek most. P…Pedig én mindent megtanultam. A füzetemre néztem, hisz nyitva hagytam. Ohh istenem, a francba! Hogy hogy lehetek ekkora marha! 1609! Honnan jött nekem a harminc? Istenem én ezt nem hiszem el.

Továbbra is vissza folytattam a könnyeimet, ahogy leültem volna a padomba, de láttam, hogy még mindenki áll. Aha, szóval ennél a tanárnál az lesz a szokás, hogy mindenki addig áll, amíg össze nem esik? Tetszik, igazán tetszik az ötlet!

- Öhm, elnézést. – hallottam meg az ajtóból egy fiatal férfi hangját.- Nem akarom megzavarni Önt, de nekem itt lesz órám, valószínűleg valami keveredés történt én vagyok az új magyartanár.- mondta az ajtóból valaki, akit istennek hittem. A hangja, mintha csak simogatta volna a dobhártyámat, főeg a szavai, amit mondott. Reményt ébresztett bennem, hogy talán, talán, de csak talán, megszabadulhatunk ettől a rémséges férfitől, aki msot itt próbál nekünk órát tartani, borzalmas. Na, meg akitő az első órá első 5 percében egyest kaptam.

Nem láttam, hogy ki az, hisz nem láttam ki a teremből, nincs kanyar a látásomban. Mellesleg is a fal mellett ülök, azaz jelenleg állok, nem is tudnám látni innen. Bár V-ék már lehet látják. De nem merek az arcukra nézni nagyon félek.

- Én is az vagyok, na és?!- fújtatott egyet a vén férfi. Már elnézést a csúnya kifejezésért.

- Öhm, ne haragudjon uram, de tudtommal, ez a 11.B osztály, és én itt vagyok az új magyartanár.

- Mi? Egy francokat, engem ide küldtek. A 211-be.

- Elnézést tanár úr!- jelentkezett Suga.- Ez a 210.- mondta halványan el is vigyorodva, hiszen szeretett pimaszkodni, főleg ha valami gonoszabb tanárról van szó.

Mikor ez a kis párbeszéd elhangzott, megint nagyra nyíltak a szemeim… Micsoda, lehetséges, hogy…?

- Micsoda? Mellesleg… mit vigyorog?! Pofátlan népség, nem tisztelik a tanárokat!- fogta meg a cuccait a férfi és egyből ki is viharzott. De a naplót a tanári asztalon hagyta. Nem tudom direkt vagy sem, de nem is érdekelt. Ahogy kiszalad, a lelkemben, mintha fény gyúlt volna, akkora öröm lett úrrá rajtam. Istenem, mind ez egy félreértés volt? Istenem, ezt nem hiszem el… Ez… Ez lehetetlen, túl szép, hogy igaz legyen… „Kicsit” megkönnyebbültem, de újra jött a felismerés, hogy oké ő elment, de akkor milyen az igazi? A hangja alapján fiatalos volt, de ki tudja…

S ekkor belépett az, aki az igazi… Mármint az igazi magyartanár!

Most már felpillantottam, immár a valódi tanárunkra köszönve tiszteletteljesen, aki kis mosollyal az arcán lépett be. Az állam a bokámnál, Suga gatyája szintén a bokájánál (legalább is lélekben), V vigyora pedig az egekben. Ha…ha…hoo…

A férfi valóban elég fiatalosnak tűnt (ahogy azt a srácok is állították, nem úgy, mint az előző esetben…), ránézésre nem tűnt idősebbnek nálunk, ami elég vicces volt. A kinézete talán kissé extrémnek számított, de még sem volt kirívó. Szőke haja volt, amely oldalt fel volt borotválva és tökéletesen be volt lőve. Amint végig néztem rajta az arcvonásaim kisimultak és ajkaim közt egy rés nyílott, hiszen tényleg leesett az állam. Izmos volt, látszott, hogy sportolt valamit. És a mosolya… a jelenléte… varázslatos.

Feltoltam a középső ujjammal a szemüvegemet az orromon, hogy legalább egy kicsit kiüssem magamat ebből a zavart helyzetből, ahogy ott állok, ha már máshogy szinte képtelenség volt kirepülnöm ebből az állapotból.

- Sziasztok!- köszönt a férfi, aki az imént lépett, majd lefektette a cuccait a tanári asztalra, majd az asztal elé sétált, és annak neki dőlt háttal, így félig rajta ült, félig pedig állt.- Ohh, üljetek le nyugodtan.- intett a kezeivel is, hogy pattanjunk le a székeinkre.

Mind le is ültünk, majd a tanár őr össze tette a kezeit, így halkan tapsolva egyet, majd így kezdett el beszélni.

- Na sziasztok újra és elnézést az előző kellemetlenségért, nem tudom mit keresett it ez a krapek, de látom egyeseken, most kissé megkönnyebbültetek.- nevetett halkan, eléggé meglepődtem a stílusán, így hirtelen.- Kim Nam Joon vagyok, Goyang-ból származom, jelenleg 25 éves vagyok és ma van itt az első napom. Mit tudjátok a tradicionális 5 évenkénti tanárváltás miatt is kerülhettem én most ide hozzátok, magyar órára. Egyébként ezek mellett a másik szakom matematika illetve angol. Angolt ugyan jelenleg ebben az iskolában nem fogok tanítani, de majd ha el fogtok viselni és esetleg szükség lesz valamelyikőtöknek segítségre angolból, szívesen segítek, csak szóljatok, nem harapok. –kuncogott fel. A mosolya bájos, a szavai közvetlenek.

- Srácok, hé, nyugalom. Jesszus, látom jól rátok ijesztett a kollégám… ha egyáltalán az, bár gondolom. Most már nyugalom, csigavér, semmi gond nincs, nem látjátok többet. Egyébként melyikőtökkel kiabált ennyire?- kérdezte, majd inkább leintette a dolgot.- Ahh nem is kérdem, nem lényeges, úgy is csak valami szokásos tanár hülyeség lehetett.- sóhajtott, majd egylaza mozdulattal átfordult a tanári asztalon így a mögötte lévő székre érkezett. Az állam megint leesett. Ez a mozdulat… Ez egy táncmozdulat átfordítása volt. Ő… azta…

Az óra elkövetkezendő felében, elmondta a Tanár úr, hogy nem tanítani akar jelenleg, hanem megismerni minket, mert szerinte ez egy nagyon fontos dolog, és addig ő nem is érti, hogy lehet tanítani ha nem ismeri a diákokat, az érdeklődési köröket, esetleg néhány szót a diákok családjáról, beceneveket, hiszen azért itt közel sem mindenki a hivatalos nevét használja, hanem inkább beceneveket adunk egymásnak.

A naplóban mentünk sorban, mindenki mondott magáról pár szót, s mikor egyre inkább közeletünk felém, egyre gyorsabban dobogott a szívem.

- Ohh, itt egy újabb „Kim”. Ebben az osztályban csomó névrokont találok magamnak.- nevetett, majd újra a naplóba mélyedt, nehogy elrontsa a nevet.- Kim Seok Jin!

Mikor a nevem hallottam, fel is álltam, ahogy azt szokás, majd elmosolyodott.

- Ohh, a szemüveges úrfi. Na, mesélj magadról.- állt fel a székéről, majd ahogy még egyszer utoljára belepillantott a naplóba, meglátott valamit, amin eléggé meglepődött, majd halk nevetésben tört ki.- Seokjin, hogy csináltad, hogy már van egy egyesed?- kuncogta, majd nem távolodott el az asztaltól, hanem ott, maradt, mire össze rezzentem és lehajtottam a fejemet.

Nem bírtam válaszolni, szörnyen szégyeltem magam, ezért a mellettem lévő padban ballra, Suga -tette fel a kezét, mire Namjoon fel is szólította.

- Seokjinie-t kihívta az előző vénember felelni, miszerint nem figyelt rá, holott egész végig rendesen figyelte, amit mondott a férfi. Elrontotta a Hamlet első előadásának a dátumát, erre bevágott neki egy fát. De Jinie-t jobban ismerem mint a tenyerem, tudom, hogy mióta leadták ezt az anyagot, azóta tanult erre az órára, valószínűleg csak lámpalázas volt.

- Ohh köszönöm az információt.- mondta a férfi, majd rám mosolygott.- Nem akarlak felzaklatni, de tudom, hogy tudod. Ha Suga…- nézett vissza bizonytalanul az említettre, hogy valóban ez a neve vagy sem, de Suga bólintott – Ha Suga ezt tanúsítja, én hiszek neki. Tehát ha most nem bánod… Mikor is adták elő ezt a művet legelőször?

- Tanár úr kére-

- Jesszus isten, meg ne próbálj még egyszer így hozzám szólni!- pislogott rám ijedten.- Egyenlőre nekem bőven elég lesz megszokni azt is, hogy magáztok, nem még, itt, hogy kértek is tőlem. Ne kéregess.- nevetett kissé, mire ugyan zavaromban, de elmosolyodtam én is.

- T-tehát Tanár úr, 1609. – válaszoltam most már magabiztosan.

- Így van. Mi volt itt a probléma?- kérdezte szinte csak magától (Költői kérdés! Ha be akarnék vágódni, biztos most ezt mondtam volna, de inkább csendben maradok), majd láttam, hogy valamit ír, mint később kiderült, kihúzta az egyesemet.

- No, de nem ezért vagyunk itt, mára pont elég volt az irdoalom anyagból.- nevetett halkan. – Mesélnél nekünk magadról Seokjin? Akarom mondani inkább csak nekem, hisz a többiek már ismernek.

- P-Persze. Kim Seok Jin vagyok, szólítson a Tanár Úr Jinnek, ha kérhetem, sokkal jobban szeretem, ha úgy hívnak. Kollégista vagyok az iskola kollégiumában, bár a szüleim nem laknak olyan messze, de így tudjuk a legjobban megoldani a dolgot. A hobbim az éneklés, táncolás, és kissé a dalszerzőség is érdekel, bár a társaim ehhez sokkal jobban értenek. A fiúkkal akiket már meg tetszett hallgatni, Jungkook, Taehyung, J-Hope, Suga, Jimin, velük vagyok egy kis bandában, együtt szoktunk énekelgetni… illetve ilyesmi… Öhm, én vagyok a legidősebb… - mosolygok halványan és itt kicsit elakadok.

Pár másodperc csend áll be, amit a Tanár Úr tör meg.

- Ez nagyon jó! Ti hatan vagytok egy kis bandában? És hogy van ez köztetek? Ti haverok vagytok, mentek csajozni péntek este? Hogy szokott az kinézni, hogy húúú mi egy 6 tagú felfedezetlen fiúzenekar vagyunk, nincs kedvetek felfedezni minket?- nézett vigyorogva mind a hatunkra, majd nevetésben törtünk ki.

Ez volt az első nap. Itt kezdődött minden. Egy történet, melyet álmomban sem gondoltam, hogy valóság lesz.