A szavak súlya - #JiminYouArePerfect

Írói megjegyzés:

Sziasztok!

Itt lennék egy újabb fejezettel, ami egy, a szívemhez nagyon közel álló, és jelenleg nagyon megsebzett témával lenne kapcsolatos; hogy Jimin most újra a sok stressz miatt (na meg gondolom a saját alakja miatti utálat miatt) megint elkezdte dobálni le magáról a kilókat. Szörnyű, mikor megtaláltam az egykori cikket, már akkor is nagyon a szívemre vettem ezt a dolgot, hát még most, hogy újra kezdte ezt a butaságot, szegényem. Így úgy érzem, ugyan kis kihagyás után is, de muszáj vagyok hangot adni ennek az egésznek, már amennyire nekem, egyszerű embernek lehet egy pici kis hangom ezzel kapcsolatban.
Fut a #JiminYouArePerfect hashtag, használjátok minél többet, főleg twitter-en, hiszen az jut el hozzájuk a legkönnyebben.

Jaj, és azt még fontosnak tartom elmondani, hogy ebben a ficben, nem feltétlenül történik úgy minden, mint a való életben Jiminnel, hiszen nem vagyok/vagyunk ott, nem tudjunk pontosan ez hogy működik nála.

Na de ne húzzuk most már tovább a szót, ez a kis sírás után, jöjjenek a jellemzők, majd maga a kis OS.

Jó olvasást mindenkinek, és mi ARMY-k fogjunk össze és legalább próbáljunk meg tenni azért, hogy Jimin végre elhiggye magáról, hogy Ő úgy tökéletes, ahogy van, nem kell változnia.
(Mellesleg nem is értem miért hiszi magát kövérnek, egy tiniLÁNY megirigyelné az alakját, súlyát, nem hogy egy korabeli férfi/fiú.)

Cím: A szavak súlya

Rész: 1

Párosítás: Jungkook & Jimin

Szemszög: Jungkook

Korhatár: korlátlan

Warning: Helyenként trágár beszéd előfordulhat

Összefoglaló: Jimin furcsán kezd viselkedni; nincs ott az ebédeknél, vacsoráknál, és reggelire sem a megszokott ételeket eszi. Rengeteget eltűnik, álltalában a kondiban van. Fürdés után, kisírtak a szemei. Vajon mi történhet a maknae-line édes, pink hajú tagjával?

A szavak súlya

-Jimin, vacsora!- Szaladtam el az ajtaja előtt, egészen a konyháig, majd utam közben egy sipítozó Tae-t hallottam meg, amint azt kántálja megállás nélkül, hogy „Kaja, Kaja, Kaja, Kaja, […], Kaja!!!”.

Imádom, ilyenkor annyira, de annyira vicces. Úgy tud örülni egy egyszerű vacsorának is, hogy hihetetlen. Pattogva, visongva, vinnyogva ugrándozott el Tae is a helyéig, ahogy én is. Már mindenki az asztalnál ült, kivéve Jimint, de ezt már megszoktuk. Mostanában gyakran késik az evéseknél, illetve elég sűrűn van az, hogy elmegy edzeni, majd pedig utána megy el kajálni. Nem tudom, lehet neki úgy jobb. Nem igazán értem, de ha ő úgy szeretné, akkor csinálja.

Mi még vártunk rá egy ideig, majd Tae kontárkodott bele a főételbe, ami abból állt, hogy kivett egy kocka édes savanyú csirkemellet az üvegtálból, amit Jin helyezett még pár perce az asztal közepére.

- Taehyung!- szólt rá Jin.- Nem szabad addig enni, amíg nincs itt mindenki.- történt meg a szokásos leoltás, majd Tae tovább szemezett a csirkével, ami ott pihent, na meg a többi isteni finomsággal, amiket Eomma készített. Szentté kéne avatni Seokjin nevét. Annyira jól főz, hogy elképzelni nem lehet.

- Srácok…- hallottam meg az ebédlőbe vezető boltív felől Jimin hangját.- Én ma nem eszem… Azaz vacsorázom veletek. El kellene mennem edzeni, mert megint tombol bennem az energia. A kondiban megtaláltok, majd utána eszek.- mosolygott ránk ChimChim, mire én sóhajtottam.

- Jimin ezt egyre többször mondod mostanában. Nem ér rá az az edzés kicsit? Nem is tudom mikor ettél velünk közösen utoljára. Ilyenkor még Suga-hyung is abba tudja hagyni a zene írást…

- Vagy épp a melegpornó nézést.- jegyezte meg utánam Hope, mire Suga erősen megdobta egy kanállal.

- Mi van?!

- Miért nem csukod be az ajtót? Vagy veszed fel a fülesed? Baszki, azt hittem kínoznak, ezért belestem, mint csinálsz.- nevetett a remény, miközben a karját cirógatta, ahol eltalálta a repülő objektum.

- Ezért még meg foglak nyúzni, csak jussak el odáig, fu… De most túl éhes vagyok.- vont vállat Suga, de abszolút nem látszott rajta az, hogy zavarban érezné magát attól, hogy ilyen dolgokat néz a neten, inkább csak amiatt lett dühös, hogy Hope megleste, illetve bement/benézett engedély nélkül a szobájába.

Mire a párbeszéd lezajlott, Jimin szőrén-szálán eltűnt. Igen, nagy valószínűéggel nem igazán akarta folytatni ezt a beszélgetést, ami miatt elég nagy űr lett a szívemben, hiszen még is csak, Jiminről van szó, és nem hallgatott meg. Igen, talán kicsit többet is érzek iránta, mint barátság, na meg, a csapattársi viszonytól végképp, de ez aztán már tényleg nem ide való téma. Attól függetlenül, hogy másra sem tudok gondolni, csak rá, illetve a próbán is folyton azt nézem, ahogy egyre gyönyörűbben és gyönyörűbben mozog, ahogy napról napra fejlődik… Na meg mostanában egyre bővebb ruhákat hord, aminek annyira nem örülök. Jól áll neki, de elvesznek benne a csodálatos idomai, és alakja. Ami elég szomorú szerintem. De majd… valahogy megpróbálom neki ezt mind elmondani, ha lesz rá alkalom.

Mire a gondolatommal végeztem, Tae újabb falatot lopott a tálból, nevetgélve.

- Látjátok? Nem is kellett volna várnunk, simán ehettem volna eddig is.- fújta fel az arcát, majd hátra hajtva kissé a fejét, belepottyantotta a tátott szájába a hús kockát.- Hmmm, Eomma, ez isteni, mint mindig. Szeretem a főztöd Hyung!- villantott tipikus V mosolyt a kis űrlény, majd lassan rajta kívül is, mindenki szedett magának és enni kezdett.

Evés közben tovább forgott az agyam. Rég láttam Jimint, úgy igazán jót enni, vagy csak úgy alapból, enni is. Reggelinél, azért álltalában velünk van, de akkor mindig azt mondja, hogy nem éhes, csak kér valami gyümölcsöt. Eomma pedig az esetek többségében siránkozik, hogy akkor minek főzött ennyit, Jimin pedig mondja, hogy nekem adja a részét, mert most nem éhes, vagy később megeszi, esetleg volt már, hogy csak annyit válaszolt, hogy sajnálja, majd bűnbánó boci szemekkel elkezdte enni a zamatos, piros lédús almát, amit kaptunk. Mindent összevetve, ez a helyzet kicsit hasonlít a pár évvel ezelőttire. Akkor sem evett, egész nap edzett, csomó ideig zuhanyzott és néha elkaptam a nagy sietség közben, amit a fürdő és a szobája közt vívott, s akkor kisírtak voltak a szemeit. Rengeteget fogyott, mint később kiderült, mindig csak mondta, hogy evett, egyébként pedig nem, Jin folyton adogatta neki az ételeket, de sosem volt éhes, vagy valamilyen csellel egy ideig nekem, majd mikor már ez a gond nekem is feltűnt, Taének adta, aki mindent, mindig szó nélkül megesz. Vagy csak épp berakta valamelyikünk (de főleg Tae) asztalára, mintha Jin készítette volna az adott embernek, meglepetésként.

Csak miután ez kiderült, Jimint elkezdtük ezzel úgymond „zargatni”, kérdezgettük, hogy mi ez, mi történik vele, miért csinálja ezt, miért jó ez neki, de ebből mindig veszekedés, és/vagy sírás lett, mert miért képzelünk, hiszünk ilyeneket róla. Aztán a táncpróbákon nagyon sokszor elájult. Nálunk az ájulás nem olyan, hű de durva téma egyébként, mert mindegyikünk volt már, hogy ájult el próbán, de ő akkor elég sokszor. Egyszer bevitték a korházba, és ott derült ki, hogy szörnyű szigorú fogyókúrába kezdett azért, mert pár Army kövérnek látta, vagy azt mondta, hogy ő pufibb, mint a többi tag, amit abszolút nem is értek. Az arca valóban kissé pufi, de nem a zsírtól, ő alapból ilyen, és szerintem hihetetlen édes és abszolút nem zavar, nem is értem, miért hiszi azt, hogy az. Na, mellesleg mindig panaszkodik a fenekére. A feneke… csodálatos. Nem tudom, miért hiszi azt, hogy egy deszkával élni, fenék gyanánt jobb, mint ami neki van, formás kerek popsi. Ahh, imádom, imádom nyomkodni és masszírozni. Igen, mikor ideges, stresszes, vagy mérges vagyok, akkor álltalában készségesen beleül az ölembe a kezeimre és akkor engedi, hogy nyomkodjam a fenekét. Nagyon szeretem ezt, mert tényleg stressz levezető. Basszus jobb, mint egy fidget spinner!

-Kook… -szólalt meg Jin, mikor már csak mi ketten voltunk az asztalnál. Észre sem vettem, hogy idő közben a többiek valahova elszublimáltak.

- Uhm, bocsi, kicsit elgondolkodtam.- ráztam meg a fejem, aztán a tányéromra néztem. Volt még pár falat, amit gyorsan be is toltam az arcom mögé.

- Kook, szeretném, ha beszélnél Jiminnel. Van egy… elég rossz érzésem vele kapcsolatban.- harapott lágyan ajkába, amint ezt kimondta.

Letettem az evőpálcikáim és feszülten figyeltem arra, amit mond. Teljesen úgy gondolkodik, ahogyan én, abszolút úgy hiszi ő is, hogy valami ilyesmi gond van ChimChimmel, mint régen, hisz a héten már kétszer elájult próbán és még csak csütörtök van.

- Azért rád gondoltam, hogy beszélj vele erről, - folytatta-, mert tudom, hogy nagyon közel álltok egymáshoz, hisz látom rajtatok. Az én két kicsit fiam, tudom, mennyire szereti egymást és mennyire fontosak egymásnak, ezért szeretném, hogy megpróbáld te, óvatosan.

Bólintottam Jinnek, kicsit közben el is pirultam, való igaz, hiszen még is csak, célozgatott arra, hogy látszik, hogy valami van köztünk. Amit nem igazán tartok igaznak, hiszen szerintem csak én vonzódom hozzá kissé, fordítva ez nincsen így, de az egy másik kérdés most.

Így hát pár perc múlva, már a kondiban is találtam magamat, ahogy teli hassal letipegtem oda, lassan benyitottam, amikor pedig láttam Jimint, hogy épp felülésezik, majd épp kinyög egy számot, amit irreálisan nagynak gondoltam, és elterül lihegve, kissé szenvedve a földön.

- Szia.- köszöntem, hisz nem akartam megijeszteni, vagy úgy isten igazából meglepni sem. Bementem és becsukva az ajtót magam mögött, leültem arra a bizonyos edző gépre, amin fekve kell kinyomni súlyokat (Sosem tudom ezeknek a nevét, pedig én is eddzek. Mehh).

- Sziahh. –köszönt vissza ő is kedvesen, kissé lihegve, amitől egyből felfutott kissé a vér az arcomba. Hallottam már így lihegni, mert próbák után is hasonló hangokat hallat, de azért ez most még is más, csak ketten vagyunk. És… hah, miért nem más helyzetben liheg ennyire… Ghmm, perverz vagyok. Nem kérdezte meg mit szeretnék, hiszen rám amúgy is jellemző, hogy csak úgy jövök aztán bámulom ahogy eddz, vagy épp leülök oda ahova most, közben zenét hallgatni vagy pihenni, mert egyedül (vagy épp maximum, csak vele) szeretnék lenni.

Lóbáltam egy ideig a lábaim, majd végül egy üveg víz kíséretében mellém ült le, amit egyből meg is ivott. Nagyot pislogtam, mikor láttam, hogy két litert magába öntött alig fél perc alatt és kissé ez is elszörnyedtet. Tudni illik, ha valaki sokat iszik, nem tud enni, mert telít. Ez a csel egyedül este jó, ha valaki éjszakai zaba mániás, és 11kor már nem akar enni, iszik egy-két pohár vizet és enyhíti az éhséget. De ez már durva és nem is egészséges. Nem igazán mertem még ilyen hirtelen ezzel kapcsolatban megnyilvánulni, egyébként is, ő beszélt előbb.

- Mizujs Kook? Most nem hoztál fülest.- kérdezte immár kicsit jobban lenyugtatva a légzését, így már nem lihegett.- Ahh, amúgy bocsi, ha büdös vagyok, eléggé megizzadtam.

- Már mondtam, hogy neked az izzadtságod sem büdös.- pillogtam rá édesen, majd az előtte lévő kérdésre elgondolkodtam kicsit, hogy mit is válaszolhatnék. Nem kezdhetem mindjárt azzal, amiért jöttem.- Ahh tudom, igazából nem is akartam.- mondtam vállat vonva végül.

- Na, hogy hogy?- kérdezte megnyújtózva, kiropogtatva így a gerincét, illetve megnyújtva a karizmait.- Valami gond van, beszélgetni szeretnél?

Na bumm. Ilyenkor mit mondjon az ember. Most… Ahh, jó hát hazudni nem fogok.

- Hát… talán igen.- mondtam, ahogy a kézfejemet lágyan rácsúsztattam az alkarjára, hogy most, legalább egy picit hagyja abba az izmai dolgoztatását.

Jimin kissé meglepődve nézett rám, de nem kellett több, hogy abba hagyja és most már teljesen, csak rám figyeljen.

- Uhm, szeretnéd, hogy az öledbe üljek?- kérdezte meg lágyan azt, hogy szeretném-e a fenekét masszírozni, mert ideges vagyok. Valójában tényleg jól esett volna, de kétlem, hogy tudtam volna figyelni arra, amit mondok egy ilyen csodálatos fenék mellett… Uhm... de... Ahh francokat, egyszer élünk.

Bólintottam a kérdésére, mire a kezeimet, tenyérrel felfelé az ölembe raktam, ő pedig szépen rá ült a kezeimre, nekem háttal. Nem, ez nem olyasmi, mint hiszed! Nem ez nem holmi perverz játék, vagy valami ilyesmi… Nálunk ez már jó ideje így kialakult, mellesleg nem csak mi ketten csináljuk ezt, Jin és Namjoon is szokta. És… Nem, nem kihasználom, meg nem, nem nem tudom mit csinálok, nem vagyok perverz! Egyszerűen nekem jó, mert levezetem a stresszt, ő pedig nem tudom miért hagyja, lehet jó érzés. Bár kinek ne tetszene, ha masszírozzák a fenekét?

Így hát el is kezdtem a műveletet és kicsit nyomkodni kezdtem a csodás formás fenekét, ami olyan jól elfért a kezemben, de már itt tudtam, hogy valami nincsen rendben. Hiszen sokkal csontosabb, mint eddig. Nem adtam hangot neki, de a furcsa érzéstől, egy-egy könny futott a szemembe, hiszen tudtam, most már biztosan, miről van szó.

- Jimin… - szólítottam meg az ölemben ülőt kissé félve és igen, akár hogy forgattam a kezeimet alatta, éreztem, hogy itt bizony nincs minden rendben. (Igen, aláírom, hogy vicces, hogy a feneke puhaságáról megmondom, hogy valami gond van, és fogyott, de akkor nem találtam valami nagy poénnak sajnos).

- Mondd csak, ne tartsd magadban. Fontos, hogy kibeszéld a problémákat.- mondta, hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Jimin…- döntöttem a homlokom a hátának.- Drága Jimin, akkor te miért nem teszed ezt?- kérdeztem mély szomorúsággal a hangomban.

- M-mi? Tessék?- kérdezte, de teljesen biztos voltam benn, hogy tudja, mire gondolok.

- Jimin, nem eszel. És érzem, hogy fogytál…- súgtam kis remegő hangon, majd a kezeimet kiszedtem a feneke alól és a derekát öleltem át, mire szabályosan felsírtam, így kiengedtem a könnyeimet.- Jimin, ne, jézusom, érzem a bordáid! – nyögtem kis sírva és szorítva magamhoz a fiút, hogy ha akar, akkor se tudjon elmenni. Így pedig megéreztem azt, amit eddig annyira takargatott, most már tényleg csont és bőr. Sokkal vékonyabb a dereka, mint eddig volt, és a bő ruhákkal akarta ezt kompenzálni gondolom. Szörnyű, jézusom…- Jimin, könyörgöm! Miért teszed ezt, miért nem kérsz segítséget, miért nem szólsz?! Hyung, kérlek, válaszolj! Hyung mit teszel magaddal, olyan, teljesen olyan, mint régen! Istenem, miért csinálod ezt Hyung?!- szorítottam magamhoz és zokogtam a fehér, az edzéstől már így is nedves pólójába, amit én csak még jobban eláztattam. Az előbb kifejeztem, hogy ha akart sem tudott volna elfutni… Na, úgy éreztem nem is akar. Mozdulatlanul ült az ölemben, majd miután én is csak szavak nélkül zokogtam, neki is elkezdtem reszketni a vállai.

Egy ideig így sírtunk, nem igazán beszélve többet egymáshoz. Pár perc után megfordítottam az ölemben, hogy szembe legyen velem és így öleltem tovább magamhoz. Nincs rajta semmi, csak némi izom, de az sem rengeteg, hiszen az izom is táplálékból épül fel, azaz tud építkezni, és ő abból nem vis be túl sokat, így hát nincs neki miből…

Mélységes szomorúság öntött el, de hát még ő mit érezhetett. Végre nem fogta vissza a könnyeit, a vállamat átölelve sírt ő is.

- Jimin… Miért?- kérdeztem meg újra, mikor már csak pityergett, így tudott beszélni.- Amiért régen?- utaltam itt arra, hogy néhányan pufinak nevezik és esetleg rondának, vagy kövérnek (komolyan, mindnek adok ingyen szemüveget).

Jimin bólintott lassan.

- Megint… nagyon sok ilyet láttam most. Illetve, ha ideges vagyok, nem tudok enni. És a szóló számaimtól nagyon félek, és nagyon félek az emberek reakciójától azzal kapcsolatban… Így sokat stresszelek… és… hát ez összejött… -szipogott.

- Jimin, én… tudom, hogy most csak azt hiszed: kedves akarok lenni. De nem. Hidd el. Tökéletes alakod volt. Te voltál a hetünk közül a legjobb testtel megáldva. Gyönyörű izmaid voltak, és nem volt rajtad felesleg. Az arcod is gyönyörű, tökéletes. Egy szépséghibát sem tudok mondani rajtad, ami ne lenne tökéletes.

- De Jungkook, olyan kövér az arcom…

- Édes, kis pufókás ovis arcod van néha, ha úgy tartod a fejed, de nem is mindig. Nem kövér. Közel sem kövér, hiszen az nem zsír. Neked ilyen az arc és fejformád. De akkor nézd meg a képeket. Régen sokkal kerekebb volt, de mióta férfiasabb az arcod, azaz jobban látszik pl az állcsontod, már közel sem annyira, de ami meg is marad, az tesz téged Jiminné. Csodás vagy és gyönyörű. Hidd el. És én nagyon szeretem, hogy ilyen vagy. Én szerettem a Jimint aki nem volt csont és bőr. Most is szeretlek, de… a tested úgy szebb volt, hidd el. És csak nézz fel a netre. Az ARMY-k hadai ezt harsogják most.

- T… tényleg?

- Igen… - húztam mosolyra az ajkaimar, majd letöröltem a könnycseppeket az arcáról.- Jimin, figyelj rám. Felmegyünk a többiekhez. Elmondjuk nekik, ha te nem szeretnéd, akkor majd én. De ha egyáltalán nem szeretnéd, akkor majd csak a menedzsernek szólunk, vagy szólok. Segítséget fogunk kérni. Segítséget neked.- simogattam meg az oldalát.

- De én nem vagyok beteg, nem járok agyturkászhoz, nem akarok.- húzta össze magát az ölemben.

- Nem csak a betegek járnak ám. – kuncogtam fel.- Én is voltam, mikor gyerek voltam, sőt nemrégiben is voltam párszor és én szeretek is menni. Ne aggódj. Ha egyedül nem megy, akkor majd segítek. Segítünk. Mindenki segít, hisz szeretünk téged Jimin.

- Jungkook…- telt el pár perc, mire újra megszólalt és kimondta a nevemet. Egészen addig a vállamon pihent és próbálta magát összeszedni.

- Igen?

- Köszönöm… És… Én is szeretlek…- csúsztatta a kezét az enyémre, mire egy pillanatra nagyra nyíltak a szemeim, hiszen észre se vettem, hogy az előbb, ezt többször is kifejeztem. Végül csak mosolyogtam és megsimogattam a kezét a hüvelykujjammal.

A szavak, hatalmas hatással vannak az emberekre. Nem is hinnéd mekkorával. Amit te nem gondolsz súlyosnak, más lehet annak érez. Hidd el, ha te nem is, más lehet többször tesz az illető alakjára, vagy akár más tulajdonságára negatív hangú megjegyzést. Sosem tudhatod, mikor telik be valakinél a pohár, és mikor jut el odáig, hogy te adod neki az utolsó lökést a szakadék szélén. Gondolkodj, mit mondasz. Inkább segíts neki, ahelyett, hogy akár csak egy vitában azzal akarsz magadnak igazad, hogy megjegyzést teszel a külsőjére. Az a bizonyos hátizsák egyszer megtelhet, s akkor az illetőt össze fogja roppantani. Gondolkodj.

A képen:

#JiminTeTökéletesVagy
Kérlek használd ezt a hashtag-et, ha azt gondolod, Ő tökéletes, és nincs szüksége diétára.
Chimchim, kérlek állj meg.

//Ha van kedvetek, osszátok meg a képet nyugodtan.//