Hyung lakása [3/3]

Cím: Hyung lakása

Rész: 3/3

Párosítás: Jungkook & Menedzser

Szemszög: Jungkook

Korhatár: 18+ !!!

Warning: Helyenként trágár beszéd előfordulhat.

Összefoglaló: A srácok új tánctanárt kaptak, aki túl keménykezű velük. Emiatt, elpanaszolják a menedzsernek a problémáikat. Jungkook a próba közben elalszik, majd egy furcsa helyen nyitja ki a szemeit…

Hyung lakása [3/3]

Miután kiment a fürdőből, otthagyva engem, természetesen, egy nagyjából 15-20 percet ültem a kád szélén és valami olyasmik játszódtak le az agyamban, hogy…

„Úristen, megcsókolt.”

„Úristen, mi csókolóztunk?”

„Úristen, látott egy szál törölközőben.”

„Jézusom, szívrohamot fogok kapni, úgy ver a szívem.”

„Várj, miért ver ennyire a szívem?”

„Dupla-várj: Miért nem érzem rosszul magam a csók után?”

„Nem érzem magam rosszul.”

„Viszont zavarban vagyok.”

„Mit jelent ez?”

„Jelent ez egyáltalán valamit?”

„Egy tízes skálán mennyire vagyok nem normális, olyan 572 elég lesz?”

… és ehhez hasonlók.

Mint a gondolataimban is megfogalmaztam, nem éreztem bűntudatot, vagy hasonlót. Hiszen nem én kezdtem, nem én csináltam, nem rángattam bele semmibe, nem is értem, ezek most, hogy jutottak eszembe. Hiszen amit itt most felsoroltam, mind Ő csinálta és kezdeményezte.

Megráztam a fejem és inkább hagytam a gondolkodást a fenébe, hisz ez az utóbbi, nem az én műfajom. Felöltöttem magamra a tőle kapott alsót illetve az atlétát, amit hozzá gondolt. Teljesen jó volt a méret, nem is értettem, hogy találta el ennyire, de minden esetre nagyon örültem a dolognak.

Izgatottan léptem ki a fürdő ajtón és igyekeztem ki, megkeresni Hyungot. Megint, mint eddig minden alkalommal eben a rövidke kis napban, a konyha irányába indultam; jól is tettem.

Ott volt és üveg tányérokat rakosgatott az asztalra. Érdeklődve néztem mit csinál, a tarkómon az egyik kezemmel zavaromban. Mikor megláttam az arcát, megint felfutott a piros a fejemre. Jajj. Mától soha nem lesz normális színe az arcomnak?

Te jó ég, csókolóztam a menedzseremmel, hát hogy az istenbe lehetne?!

-Ohh, Jungkookie, a lopakodás mestere vagy. - Ijedt meg kicsit megint tőlem, mikor felemelte a fejét és meglátott.- Nem tudom, hogy csinálod, de mindig így hirtelen csak így ide spawnolsz, hogy szlengesen fejezzem ki magam.- nevetett egy kicsit, majd a gameres poénon én is elmosolyodtam.- Na, gyere, ülj le.- folytatta és intett az asztalhoz.- Jók lettek rád a ruhák? Bár ahogy elnézem igen. Ennek örülök.

- Igen Hyung.-válaszoltam- Sőt, tök kényelmesek is!- mondtam kissé lelkesen és leültem. Nem tudom mi volt ez Jungkook, vissza kellene fognod magadat, mondjuk. Nem kellene itt pattogni, mint egy hülye gyerek.

Elmosolyodott a hirtelen és lelkes válaszomon, majd kipakolt egy tálcát a hűtőből, ami ilyen süti papírral volt letakarva. Ránézésre egy tálcányi süti lehetett alatta.

Csillogó szemekkel néztem a tálcát. Istenem, egy hete sütizni akarok. A tányér és a kisvilla is erre ad utalást. Akkor ez most az lesz? Ohh istenem, mondd, hogy van minyon, vagy krémes, akár isler, vagy esetleg mézes francia… Jajj, add istenem…

Kicsomagolta a sütis tálcát, majd elém tárult a menyország; több féle ízesítésű minyon hegyek, krémesek, valami féle rózsaszín krémmel töltött torta szelet, illetve egy csomó gyümölcsös és más, édesnél édesebb és finomabbnál finomabb egyéb sütik. Összefolyt a nyál a számban és csillogó szemekkel néztem a sütit, mint aki még soha nem látott életében.

- Jajj, reméltem, hogy örülni fogsz, de ezt az arckifejezést még én se vártam.- kuncogott Hyung ott állva a székem mellett. Felnéztem rá és a felhevült indulatoktól vezérelve, vonyítva ugrottam a nyakába, a széken ülésből felpattanva. Hát teljesen megkattantam. Először fel sem fogtam mit csinálok, hisz annyira örültem. Nem tudom, mióta akarok sütizni, erre tessék most, egy ilyen csodálatos nap után, csak így meglep egy ekkora tálca sütivel. Jó, nyilván nem mind a ránézésre 20-25 sütit nekem hozta, de ez egy egyértelmű jelzés, hogy igen Jungkook, neked ebből enned kell most és muszáj, mert különben a végén még nem hízol meg és akkor szexi leszel. Azt nem hagyhatjuk.

Jajj, eltértem a tárgytól, szóval a Hyung nyakában csüngtem, mint egy nemnormális baby-csimpánz és visongtam, mint egy kisgyerek, aki most lát életében először ilyet.

- Úr isten, Úr isten, Jézusom, ezt nem hiszem el, annyira örülök!!!- mondogattam boldogan.

Hyung csak nevetett és nevetett és ölelt magához, de érezhetően nem tudta, hogy mi ez a fene nagy boldogság egy tálca süti láttán.

Mikor felfogtam, hogy mit is csinálok, azaz épp Hyung nyakában lógok, eleresztettem és vissza ültem a helyemre, egy „bocsi”-t kidadogva magamból. Kicsit megint zavarba is jöttem, de hát ezt a dolgot már igazán megszokhattam, ami azt illeti.

- Vegyél nyugodtan.- mosolygott Hyung, majd leült velem szembe az asztalhoz és Ő magának kivett egy gyümölcstorta szeletet, és rám pillantva várta, hogy én is tegyek hasonlóképp, hogy egyszerre kezdhessünk el enni.

Szinte mindegyik süti ínycsiklandozó volt és csodásan nézett ki. Elég sokat, talán pár percet is gondolkodtam, hogy melyiket vegyem ki, de végül a krémesre esett választásom. Mosolyogva halásztam ki a többi süti közül úgy, hogy azok ne sérüljenek, majd jóétvágyat kívánva elkezdtem enni, és Hyung is így tett.

- Tegnap hoztam neked, annak reményében, hogy örülni fogsz neki.- kezdett bele a beszédbe.- De úgy tűnik, hogy a tervemet siker koronázza.- kuncogott kicsit, ahogy a villájával vágott a tortaszeletből egy darabot, majd a szájába tette.

- Tegnap, de hisz tegnap még nem is voltam itt. –pislogtam nagy szemekkel, mikorra leesett, hogy mit is mondott. Tegnap? Hogy hozhatta nekem tegnap? Nem értem… Hát… Tegnap honnan tudta volna, hogy én itt leszek nála?

- De.- kaptam rá a választ, ahogy még egy falatot evett a sütijéből. Viszont az én süti darabkám megállt a számban. „De”. Mi az, hogy „De” ?! Kérdően néztem rá, nem értve az egész helyzetet. Felnézett rám, és ahogy a tekintetembe fúrta magát, láttam, hogy lassan megérti, hogy mit nem értek és miért nézek így.- Ja, hát azért nem mondtam eddig, mert nem kérdezted.- mondtam.- Itt voltál már tegnap is. Hisz átaludtál egy egész napot.

Amikor kimondta a szavakat, hirtelen annyi minden pörgött le a szemem előtt. Jézusom, de hát akkor ma… ma nekünk fellépésünk van.

- Jézusom Hyung, mennem kell, fellépésünk van!- ugrottam fel az asztaltól.- Nem hagyhatom cserben a többieket, gyere Hyung, siessünk!- mondtam. Nem hiszem el. Miért nem mondta előbb? Basszus, mennyi az idő? Miért nincs ebben a lakásban egy rohadt óra sem? Mi a franc van? Miért nem vagyok ott? Jézusom, cserben hagyom a többieket. Nem akarom. Basszus… Basszus, Basszus! Nem akarok lemaradni a fellépésről.

- Ülj vissza.- mondta nyugodtan.- Már mindegy, lekésted. Mellesleg elkértelek, tudják, hogy nem mész. Ülj vissza.- mondta higgadtan a tányérján boncolgatva a süteményt, mintha hirtelen nem is érdekelné, hogy mit pattogok.- Na, gyerünk, ülj vissza, nem akarod, hogy én ültesselek.- mondta, immár felnézve rám.

Lassan visszaültem a székemre és a tányéromat bámultam. Kicsit elszomorodtam. Sosem hiányoztam még egy fellépésről sem és én ezt tartani is akartam, örökre. De… Hát ez ezek szerint nem így megy, nem lesz úgy, ahogy én ezt gondolom, vagy akarom. Hisz most már mindegy. A többiek nélkülem lépnek fel, pedig én itt csak épp tengetem az időm, ahelyett, hogy velük lennék. Ez elszomorító.

- De… Hyung, még is miért kértél el? Nincs… Nincs is semmi bajom.- suttogtam egy kis idő után szomorúan. Én elmentem volna fellépni. Én szerettem volna.- mondtam csalódottan, ahogy most én próbáltam a tekintetem az övébe fúrni, csak épp nem nézett rám.

Sóhajtott egyet.

- Na látod, pont ezért. Mert tudtam, hogy ha visszaengedlek a dormba, nem fogsz pihenni, hanem mész táncolni, gyakorolni, énekelni, edzeni a hangod és a tested és nem pihensz, már pedig most arra van szükséged. A szervezeted kiáltott érte. Ezt nem én találtam ki, hanem az orvos. Miközben aludtál, volt, hogy felkeltél de össze vissza beszéltél és mint látod, nem emlékszel rá, bár az orvos is megmondta, hogy nem fogsz. A szervezetedet teljesen legyengítette a folyamatos tánc és edzés, meg az, hogy sosem pihensz. Igen, hívtam neked orvost, miután ennyire furcsa dolgokat csináltál. Na és természetesen azért is nem engedtelek vissza, hogy pihenj a dormban, hanem maradtál itt, mert tudtam, hogy nem pihennéd ki magad. Túl szorgalmas vagy, csak épp a tested most azt mondta, hogy elég volt már a sok hajtásból.- jelentette ki a Hyung, a végén már állva a tekintetem és a szemeimbe nézve. Eléggé meglepődtem azon, amit mondott, de mélyen, belül, kicsit jól is esett, hogy ennyire figyel rám. Bár rengeteg kérdés felmerült bennem, miközben mesélt. De mielőtt kérdeztem volna, egy huncut vigyor húzódott az arcára, amit nem értettem. Természetesen nem volt időm rákérdezni, mondta ő magától. – Na mondjuk meg kell mondjam, itt sem nagyon akartál pihenni.- folytatta kuncogva.

Abszolút nem értettem a dolgot, hogy ezt mire értette. Értetlenül pislogtam rá, majd ő felállt az asztaltól és intett, hogy én is tegyem ugyan ezt.

Felkeltem, majd kicsit ugyan félve, kételyekkel tele indultam utána. Az az ajtó felé közeledtünk, ami a szobába nyílt, ahol felkeltem.

Intett, hogy menjek előre, így hát kissé félve és tétovázva meg is tettem ezt.

Beléptem az ajtón, majd a szoba tárult elém, ahol kinyitottam a szemeimet. Majd csak annyira eszméltem fel, hogy Hyung karjait átölelnek hátulról és a nyakamba hajtja a fejét és egy csókot nyom a kissé lüktető érre a nyakamon. Majd mintha másik dimenzióba kerültem volna egy pillanat alatt…

***

-Mhh… - sóhajtottam fel az ágyon és ahogy lassan kinyitottam a szemeimet újra Hyung arca tárult elém. Valahogyan a mellkasára kerültem. Miért van sötét, az előbb még világos volt.

- Már megint elaludtál.- kuncogott fel, ahogy megcirógatta a hajamat.- Kis álomszuszék.

- Megint? – kérdeztem fáradtan. Valahogy a tény, hogy Hyung meztelen mellkasán fekszem, abszolút nem tudott zavarni, meg az sem, hogy ötletem sincs, épp hol vagyok és mit csinálok. Elég kómásnak érzem magam. Téli álmot aludtam?

- Igen. De semmi gond.- mosolyogott rám és cirógatta a hajamat, mire újból lehunytam a szememet, hisz nagyon jól esett a dolog. Jajj, mi ez a forróság, ami elönt? Furcsa. Mintha csak… Jajj ez egyre kellemesebb… Olyan jó meleg… És bizsergető. Mi történik? Jajj, nagyon tetszik.

- Mhhmm… - sóhajtottam fel halkan, ahogy kicsit megmocorogtam rajta. Teljesen rajta fekszem. Még is hogy kerültem rá? Jajj, túl fáradt vagyok, hogy most ezen agyaljak, kit érdekel…

- Mi a … Jungkookie.- nevetett halkan Hyung. – Az orvos mondta, hogy van efféle mellékhatása a gyógyszernek, amit kaptál, de hogy ennyire…- rázta a fejét édesen, mire lassan kinyitottam a szemeimet, és a szemeibe pislogtam. Ez a forró bizsergető érzés… Milyen finom…

- Mi… Mire gondolsz?- kérdeztem fáradtan, ahogy képes voltam két - három másodpercig a szemébe nézni, de utána le kellett eresszem a szemhéjaim, hiszen nem bírtam tartani őket.

- Vajon mire, kicsi maknae. Te és a tomboló hormonjaid, nyomják a combom. – hallottam a hangján, ahogy vigyorra húzza a száját. Micsoda, mi van a combján?

Fáradtan pislogtam rá.- Jajj Hyung nem értelek.- ráztam a fejem.- De ahh ez olyan jóhh…- bújtattam a keze alá vissza a fejemet, hogy simogasson még. Ngh, de kellemes. Én még szeretnék…

- Kicsi butus maknae.- mosolygott Hyung, majd a kezét levezette a csípőm alá, és az ágyékomhoz tette a kezét. A keze melege szétáradt az alhasamon, és ahogy a vékony boxer anyagon keresztül átölelte ujjaival a nemességem, lassan megértettem, hogy mit hadovál össze.

- Ohh, ahh… Értem most már.- mondtam halkan, de valahogy nem igazán zavart, hogy ott fogdos lent.- Ahhwww, simogass még…- bújtam kezébe a fejemmel, mint egy cica. Hyung a fejét rázva simogatta tovább a fejemet én pedig halkat nyögve pihentem a mellkasán. Nem kellett pár perc, hogy annyira belemerüljek az isteni cirógatásba, hogy a csípőmet megmozgassam, így kissé bele dörgölve a férfiasságom a tenyerébe. – Hahh…- hallattam a hangomat tovább. Egyre jobban önt el a forróság és a bizsegés. Ahh istenem, mi ez a csodás érzés.

- Kicsi Kookie, mit csinálsz.- húzta ki a kezét alólam, némi lágy cirógatás után. Valószínűleg tisztában volt vele, hogy igazából ezt nem szabadna, hiszen nem igazán vagyok eszemnél, de még is nehezen bírta ki.

- Ne, ne ne…- reagáltam, mikor elhúzta a kezét és feljebb csúsztam rajta, így a csípője az enyémmel ért össze, és a szemeibe tudtam mélyedni, hiszen tökéletes rálátásom nyílt.- Ne vedd el…- sóhajtottam szomorúan, hisz már a simogató kezét is elvette a fejemtől.

- Aludj kicsit maknae.- mosolyogott rám édesen és egy puszit nyomott a homlokomra, mire újabbat sóhajtottam.- Te jó ég, milyen kis érzékeny vagy.- pislogott.- Nem gondoltam, hogy ennek a gyógyszernek tényleg ilyen durva mellékhatása van… Bár az orvos felkészített rá, de nem hittem neki. Nem gondoltam volna erre…- hallottam a hangján, hogy gondolkodik.

- Még is miért beszélsz ennyit? – sóhajtottam fel, majd úgy éreztem a kezembe kell vennem a dolgokat. Felcsúsztam a nyakához, majd lágyan körbe harapdáltam és csókoltam. Miközben ezt a műveletet végre hajtottam a csípőmmel kicsit mozogtam ide-oda, így hyung ágyékát dörcsölgetve, de nem igazán zavart a tény, nekem jól esett.

- Jajj, kicsi maknae. Mindjárt visszaalszol. Ne aggódj…- hunyta le a szemeit és hagyta nekem, hogy ott tevékenykedjek.

- Nem, én nem fogok aludni…- jelentettem ki és a kulcscsontját harapdáltam végig, majd afölött elkezdtem megszívni a puha lágy bőrét. Percekig szívogattam, ha jól gondolom. Sokáig tartott és sokáig elidőztem ott, kissé félálomban. Végül eleresztettem és tovább folytattam utamat mellkasán.

- Már azt hittem elaludtál.- sóhajtott fel kissé reményvesztetten és kissé kéjes sóhajtásba fúlóan, Hyung.

- Dehogy alszom.- reagáltam rá, ahogy a csukott szemes csókolgatásból egy kis kiálló kavicskához értem. Nem értettem mi lehet az és túl fáradt voltam, hogy kinyissam a szemem, hogy megnézzem. Az ember ilyenkor persze mit csinál, hát nem megkóstolja? Természetesen de.

Kinyitottam számat egy kissé és körbe fogtam ajkaimmal az ismeretlen kis dolgot, majd rájöttem, hogy valószínűleg a mellbimbóját találtam meg. Amint rájöttem, el is felejtettem, mivel nem igazán érdekelt, csak annyit tudtam, hogy jól esik amit csinálok. Nekem is és Hyung hangja alapján neki is. Csókolgattam ajkaimmal és egy kisebb idő után a nyelvemmel masszírozgattam a kis kavicsot. Hyung egyre gyorsabban emelgette a mellkasát, vagy hullámzik a föld? Nem tudom, lehet az utóbbi, de az is lehet, hogy mindkettő. Minden esetre nem igazán zavart, tehát folytattam a kis műveletem, hiszen egyre inkább kedvet kaptam hozzá. Mikor már egy jó ideje csináltam ezt, hangosan felnyögtem, az egyik pillanatban.

- Annyira szorít…- nyögtem szomorúan a mellkasára hajtva a fejem, pihenve, mintha csak elfáradtam volna egy jó pár kör futás után.

- Mi szorít?- kérdezte egy kissé lihegve, ahogy a hatalmas tenyereit a hátamra helyezte és végig simogatta a gerincem vonalát. Talán rájött, hogy ezt nem kellett volna, hisz még jobban szorított ezután az alsóm, így abbahagyta és elvette a kezeit.

- A… azz alsóm…- reagáltam elnyújtottan. Kisebb csend állt be, majd azt hiszem pár másodpercig lehet, hogy elaludtam, de vissza is kaptam fel a fejemet.- Ahh nem bírom tovább!- jegyeztem meg, ahogy felugrottam hirtelen És a csípőjére ültem.- Hyung Hyung Hyung kérlek segíts, muszáj, meg fogok halni!- nyögtem ki nehezen, ahogy valami keményre ültem. Nem értem… Forró és kemény… Szerintem biztos, valami radiátor… De miért lenne a csípőjén? Nem értem…

- Miért halnál meg? Mit szeretnél?- kérdezte bágyadtan kissé elsóhajtva a végét, majd mikor újabbat ugrottam kicsit a csípőjén, fel is nyögve halkan.

- Nem tudom, de muszáj! Nagyon… eegghhh…- próbáltam magyarázni sikertelenül és fáradtan dőltem vissza a mellkasára. Fáradt voltam és erőtlen, bágyadt, de még sem bírtam ki. Muszáj voltam elkezdenem fel le mozgatni a csípőmet, a másik kis forró test mellett, Hyung ágyékán. Nem tudom még mindig mi az, de… de jó érzés és nekem… e-ezt úgy érzem muszáj csinálnom.- Hyuunngghhh…- nyögtem ahogy az alsó ajkamha haraptam.

Az említett ott alattam morgóan és hangosan felnyögött, majd hirtelen legördített magáról. Próbáltam kinyitni a szememet, hogy megnézzem, mit csinál, hisz valamit nagyon kutakodott. Nem értem, mi a fenét csinál? A combjaimra térdelt, ami kicsit fájt, de nem volt vészes. Rettentően szorít a boxerem… Megőrülök lassan azt hiszem.

Mintha valami nyakkendő szerűséget vett volna ki valahonnan, majd felemelte a kezeimet és az ágy egyik rácsához kötötte, mind a két csuklómat.

- Ne mocorogj.- mondta immár lágyabb hangom, mint ami az előbbi morgásokhoz lett volna méltó.

- Hyung mondd meg, mit csinálsz?- kérdeztem lágyan, fáradtan.

- Lekötöttem a kezeidet. Nem szabad ennyit mozognod, sosem fogsz visszaaludni. Kérlek, aludj.- mondta, majd leszállt rólam, újból mellém dőlt.

- De… Hyung nagyon szorít… a…a … lent…

- Próbálj meg elaludni, kérlek.- hajolt oda felém, majd az ajkaimra nyomott egy lágy, nedves puszit. Újból behunytam a szemeimet és felsóhajtottam, de nem. Fáradt voltam, de nem, így nekem ez nem fog menni.

- Kérlek Hyung, nem fog menni. Kérlek… Én… Így nem fogok tudni.- Sóhajtoztam kicsit mozgatva a csípőm. – Nem tudom mi ez, segíts… kérlek Hyunggh…- fulladt sóhajtásba a kérlelésem vége.

Hyung nagyot sóhajtott és tudom, hogy eltelt egy kis idő. Félig álomországban jártam már, de nem, még mindig nem tudtam igazán elaludni. Tudatomnál voltam, még mindig. Már amennyire eddig tudatomnál voltam, nagyjából annyira…

Hirtelen valami meleget éreztem. Valami meleget és nedveset, ami körbe ölel. Nem, nem az egész testem, hanem oda lent. Mi az? Ez nagyon jó érzés. Kissé megkönnyebbültem. Amint megéreztem ezt a dolgot, hirtelen megkönnyebbülve sóhajtottam és feljebb löktem a csípőm, mire halk nyögést hallottam, ami torokból jött. Olyan fullasztó nyögésnek hangzott. Ezután valamit éreztem, mintha leszorítaná a csípőm. Két kéz…. talán. Hogy ne mozogjak? Lehet. Talán… Talán.

Majd valami mozgás. A nemességem valamelyik részén a szoba hideg levegőjét, néha pedig azt a nedves, meleg valamit éreztem és ez folyamatosanváltozott, hogy mikor mennyire érzem a hideget. Egyre gyorsabban történt ez a valamilyen mozgás, ami hihetelenül jó érzés volt. Biztos vagyok benne, hogy túl sokáig nem tartott, de nekem istenien esett az egész.

Próbáltam kinyitni a szememet, egy idő után résnyire sikerült is. Mintha… Mintha Hyung haját láttam volna megcsillanni a csípőm környékén. Micsoda? Nem értem. Nem mellettem feküdt még az előbb? Nem értem. Nem volt sok időm és lehetőségem ezen gondolkodni, hiszen egyszere, hirtelen elöntött a forróság és egy torkom legmélyéről kiszakadó nyögés után, hihetetlen megkönnyebbülést és lüktető forróságot éreztem. Egyre jobban halványult minden, és vízhangzott. A vízhangokból, mintha egy köhögést tudtam volna kivenni… Majd… hirtelen…

***

Visszatértem a jelenbe. Hirtelen kissé megszédültem, de Hyung karjai tartottak a derekamnál, így nem tudtam elesni.

A fejemhez kaptam az egyik kezem, hisz kissé belenyilallt a fájdalom. Lassan kezdett múlni és kinyitottam a szememet. Az első, amit megláttam, az ágy mellett fekvő nyakkendő volt.

Pár másodpercig gondolkodtam. Hirtelen megfordultam a karjaiban és az ingje felső gombját szinte leszaggattam a helyéről, hogy a jobb kulcscsontjára lássak… és igen, bebizonyosodott. Egy igen nagy és igen erős lila színű szívás nyom volt található pont ott, ahol sejtettem, hogy lesz.

- H…Hyung…- néztem fel rá megremegő hanggal. Ő bíztatóan mosolygott rám. Éreztem, ahogy felfut a vér az arcomra, és muszáj lehajtanom a fejemet, szégyellve magamat.- J-jesszusom, é-én sajnálom.- dadogom ki. Mire kimondtam, már érzem is az államon Hyung kezét, aki felemeli azt és ajkait az enyémre téve, lágy csókba invitál. Lehunytam a szemeim és hagytam, hogy vezessen, hogy irányítson, kissé reszketve tovább. Így, a karjaiba zárva vezetgetett a csókban egy pár percig, amíg el nem fogyott a levegőnk teljesen.

- Én… sajnálom.- mondtam halkan.

- A tested annyira nem sajnálja.- húzta újabb vigyorra a száját.

- Micsoda?- kérdeztem teljesen zavarban. Te jó ég, ha belegondolok, hogy Ő engem… Ő engem… csak azért, hogy ne szenvedjek… Ő...

Megszakítva a gondolataim, kicsit közelebb tolta az enyémhez a saját csípőjét, így lassan leesett, hogy már megint ott tartok, ahol éjszaka. Hogy… megint állok.

- Ajh a fenébe, sajnálom… De… Amit láttam most, annyira igazinak tűnt… -ráztam meg a fejemet és próbáltam pszichológiailag ráhatni a kis gonosz testrészemre.

- Tudod azért, mert igazi volt.- simított az arcomra, ahogy megpuszilta a homlokomat újból.

- Te jó ég… annyi mindenre választ kaptam most…- ráztam a fejemet… Teljesen kész vagyok… Ezt mind még… muszáj feldolgoznom.

- De van még egy valami, amit nem értesz, nem igaz?- kérdezte kuncogva, a derekamat simogatva.

- Öhm, bizonyára. Most mire gondolsz?- kérdeztem kissé bizonytalanul. Hirtelen nem tudom, hogy mire gondolhat.

- Hogy, hogyan tűntek el a fürdőből a ruháid.- cirógatta tovább a csípőmet.

- O-oh… Igen…

- Hát kivittem őket. Muszáj volt valahogy rájönnöm, hogy csak éjszaka vonzódtál hozzám ennyire, vagy tényleg. És éreztem, hogy ha egy száll törölközőben fogsz flangálni, lesz valami jel arra, hogy igen is, egyébként is szimpatikus vagyok, nem csak akkor voltam… - kuncogott huncutul.

- De gonosz vagy…- fújtam fel az arcom.- Pedig tudnád mennyit gondolkodtam és agyaltam miatta, hogy most mit csináljak, tök ideges voltam.- néztem morcosan rá.

- Sejtettem.- mosolygott rám édesen, majd újból az ajkaimat vette a saját kis birtokába. Én nem értem. Hogy bírt… teljesen levenni a lábamról, alig egy nap alatt. De… várjunk, ha éjszaka ennyire megvadultam érte, akkor… Akkor eddig is szimpatikus volt nekem…? Azt hiszem igen. Akkor… De… mi? Hogy nem vettem észre, és még is mióta?...

Egyre több a kérdésem. És ezekre vajon lesz válaszom, valaha?

Bár úgy érzem, segíteni fog megtalálni a válaszokat a kérdésemre… Azt hiszem… ♥