Csak egy komolytalan kisfiú vagyok

Cím: Csak egy komolytalan kisfiú vagyok

Rész: 1/1 (?)

Párosítás: Jungkook & Jimin

Szemszög: Jimin

Korhatár: Korlátlan

Warning: Helyenként trágár beszéd előfordulhat.

Összefoglaló: Jimint eléggé zavarja, Jungkook tiszteletlensége irányába. Ennek hangot is ad egyszer, nagyközönség előtt. Viszont ezt nem saját kútfőből találja ki, hanem erre utasítják. Ennek pedig következményei lesznek…

Csak egy komolytalan kisfiú vagyok

-Jeon Jungkookie! - kiabáltam a kérdésre válaszként, hogy még is kivel van a legnagyobb gondom a bandából. Tudom, gonosznak tűnik, de ez az egész egy poén...-nak tűnt. Én is nevettem. Ugyan számomra, ez elég komoly dolog volt. Mindenki nevetett, persze én is. De... Ez most kicsit nekem lelkileg még is más.

Nem, nem vagyok ennyire gonosz. Erre az egészre rá lettem utasítva, hogy „Jimin, most menj fel a pódiumra és neked el kell mondanod azt, kivel mi zavar a legjobban a bandából!”, vagy valami ilyesmi. Ch, ha az utolsó két szó nem lett volna, akkor biztosan azt mondom, hogy ez, hogy ide fel kellett állnom és mint valami nagypofájú hisztis idióta, itt kell kiabálnom, hogy mi bajom van. Sajnos ez is az idol élet velejárója. Néha megmondják, mit csinálj. Néha pontról pontra, néha csak kicsit. Néha egyáltalán nem. Természetesen az utolsót szeretjük a legjobban… de ez is van a legritkábban.

- 2 évvel idősebb vagyok nálad!- folytattam a mondókámat- Én nem vagyok egy maknae! Utálom, hogy úgy kezelsz, mintha kisebb lennék! Nem szeretem, hogy szemtelen vagy velem és nem hívsz Hyungnak! Én is idősebb vagyok tőled, mint a többiek! - mondogattam a többiek fölé tornyosulva egy ilyen kis pódium szerűségen állva. Én... Kicsit mérges volt. De ha én mérges vagyok, álltalában nevetek. Reflexszerűen úgy csinálok, mint aki viccel. Mindig. És ezen egyedül a vérszerinti, illetve a Bts szüleim látnak át. Természetesen a kamerák miatt ők is nevettek és poénra vették az egészet, de úgy éreztem Seokjinievel, vagy Namjoonnal beszélni fogok még erről a dologról. 

- De alacsonyabb is vagy nálam. - nevetett a kicsi maknae, gonoszul, vihogva az arcomba. Ettől megint kicsit feszültebb állapotba kerültem. Nem szeretem, mikor valaki ezzel heccel. Nem vagyok egy nagy szamár, de kifejezetten alacsony sem vagyok. Én szeretem a magasságomat. A másik kedvencem, a kezem mérete. Miért kell azzal engem piszkálni? Amikor vicc, akkor rendben van. De van, hogy sorra kapom a hülyébbnél hülyébb, néha elég perverz bántásokat ezzel kapcsolatban.

- Három centivel! Hárommal! Az semmi! Én is Hyung vagyok! – reagáltam újból a megszólalására. Persze továbbra is csak nevetett mindenki, ami még jobban frusztrált engem.

 -Szóval erről lenne szó. - hallottam magam mögött miközben épp a vasalt ruháimat hajtogattam össze és pakolászottam be a helyükre. Meglepődtem, az eset után alig beszélt velem valaki. Pedig erre a tettre fel lettem szólítva. Nem én akartam szidni Jungkookiet... De ezek a dolgok tényleg zavartak engem. Sőt, volt még sok más, amit nem is mondtam el ott. Pedig lett volna még mit kihonom magamból, de nem akartam. A végén még az lett volna, hogy én ezeket komolyan gondolom, és mindenki gonosznak néz. Ami azt illeti komolyan is gondoltam, és most mindenki gonosznak is néz. Na mindegy. Ez azt hiszem egy elég kemény kapufa.

Megfordultam és Rapmonster állt az ajtóban, a vállát az ajtófélfának támasztva és figyelt engem, hogy mit ügyködök.

- Mire gondolsz? - kérdeztem összevont szemöldökkel. - Kivasaltam, gond? Azt hiszem nem rontottam el semmit. Vagy... Valamit rosszul csináltam? - kérdeztem eléggé aggódva. Valamit biztos elrontottam, ha így mondja. 

- Jaj, te. Én nem a vasalásra gondoltam. Azt jobban csinálod, mint én, az tuti. Az egész dormot felrobbantottam volna szerintem. - túrt a hajába nevetve Rapmonster, majd úgy láttam, hogy belegondol, hogy basszus, elég béna, ha ez tényleg igaz. És sajnos ez tényleg igaz. Ő a Bts apukám, de ezzel ellentétben a legügyetlenebb ember (házimunka téren) akit egész életemben ismertem eddig. Nagyon vicces, a konyhában már vagy négyszer vágta el a kezét azért, mert megvajazott vajazókéssel egy zsemlét, Seokjinie segítségére. Szegény Hyungnak utána annyira lelkiismeretfurdalása volt, hogy napokig szomorúan ugrálta körül a leadert, nézve az ujjacskáját, ahogy gyógyul és be sem engedte egy hétig a konyhába. Igen, azt hiszem a leadert el kéne tiltani mindentől, ami ilyesmivel kapcsolatos…

- Hát akkor?- kérdeztem nagyra nyitva a szemeimet, majd lassan leesett, hogy valószínűleg mire is gondol.- A… a délelőttre gondolsz?

- Tudod te miről beszélek. – mondta, majd bejött a szobába és becsukta az ajtót maga mögött. A dormban ma a szokásosnál sokkal nagyobb csend honolt, nem tudom miért. Mióta visszajöttünk senki nem is beszélt velem. Vagy ha igen, akkor csak pár tőmondatot. Pedig nem voltam durva, se bántó. Csak… muszáj volt. De nem akartam.

Sóhajtottam egyet, majd a vasalt inget felakasztva a szekrénybe becsuktam azt és nagyot sóhajtottam. Szomorúan ültem le az ágyam szélére, majd a leader lassan oda sétált hozzám és mellém ült.

- Én nem akartam ezt. Nem akartam megbántani, nagyon sajnálom. Szörnyű ember vagyok, egy borzalom, szörnyeteg, rettenetes!- mondogattam a lábaimra könyökölve és a tenyerembe temetve az arcomat.- Én annyira sajnálom. De ti is tudjátok, hogy nem tudok mást tenni, ha ezt kérik tőlem a fejesek. Én nem tehettem azt, hogy nemet mondok, vagy csak nem megyek fel a pódiumra, vagy mi volt az. Én nem tehettem meg, ahogy azt sem tehetem, hogy nemet mondok arra, hogy félmeztelenül flangálok néha napján a színpadon, pedig azt is nagyon utálom, még is megcsinálom, mert nem tehetek mást.- mondtam és egyre jobban lecsökkent a maradék kis kedvem, ami miatt még nem sírtam, így egyre tovább jutottunk odáig, hogy én, itt és most elbőgöm magamat.

A leader szomorúan sóhajtott, majd megállított a további beszédben.

- Tudom, hogy nem mondhattál nemet és én nem is hibáztatlak. De amiket elmondtál… azok valós problémák, vagy sem? Úgy érzem valósak. Ha ez viszont így van, az baj. Én… azért gondolom, hogy tényleg azok, mert láttam a szemedben azt, hogy téged ezek a dolgok tényleg bántanak attól, hogy abban a pillanatban épp nevettél rajtuk, úgy ahogy akkor mindnyájan nevettünk. Volt aki tényleg, volt aki csak kínjából. Az utóbbi kategóriába tartozol te, ha jól hiszem.- vázolta az elképzelését nekem Bts-apu, én pedig egy bólintással helyeseltem mindenre, amit elmondott.- Figyelj Chimchim ez így nem jó. Ha ezek a problémák mind benned vannak és felgyülemlenek, abból akár gondok is lehetnek. Lelkileg, de akár testileg is. Tudod, volt neked egy ilyen időszakod, amikor nagyon magadra vetted, hogy néhányan kövérnek tartanak, amit azóta sem értem miért tették néhányan, és alig ettél. Az borzalmas volt. A csapatnak, az armyknak… de legfőképpen neked. Nem szabad hagyni ezt az egészet elfásulni. Épp ezért gondolom azt, hogy beszélnetek kellene Jungkookieval. Nem erőltetek semmit rád. Neki sem mondok semmit, ha ezt nem szeretnéd. Viszont tudod, hogy én nem beszélek baromságokat. Én úgy érzem, jobb ha megbeszélitek. Innen dönthetsz, hogy hallgatsz rám, vagy sem.- fejezte be a monológját, majd rám nézett és elképedt egy kicsit, azon amit látott. Kicsit hirtelen talán meg is rémúlt, de végül csak mosolygott egyet és lágyan magához ölelt.

- Te jó ég, ne nézz így. Olyan fejet vágsz, mint aki szellemet lát. Nincs itt a világ vége. Sokunknak volt már konfliktusa egymással. Mindenkivel megesik, velem is volt már ilyen. Szóval ne aggódj. Csak beszéljétek meg, ha te is így érzed.- mosolygott a leader, én pedig magamhoz öleltem egy kicsit, majd mélyről jövően kifújtam magamból a levegőt. Kicsit talán úgy is éreztem, mint aki megkönnyebbült. Igen, valahogy így.

- Köszönöm szépen… „Apu”. Nagyon sokat segítettél.- mondtam, még visszafojtva az elérzékenyülésemet. Ami elég nehezen ment, de végül is sikerült. Igen.

Na, ezek után, már csak annak a bizonyos beszélgetésnek kellene sikerülnie… Jajj istenem. Kell ez nekem?

Idegesen, a körmöm rágcsálva és nézegetve, a jobb lábam az idegességtől fel-le mozgatva ültem a nappali kanapéján. A leader elintézte, hogy most, az este folyamán, csak mi legyünk ott, és mindenki más a szobájában, vagy valahol máshol intézze a dolgait. De a maknae még nem jött ide. Nem tudom, hogy mikor szándékozik, ide tolna az egyébként csodálatos hátsóját, de most már igen csak itt lehetne. Úgy nézhetek ki, mint egy srác az első randi előtt. Holott se nem randi előtt vagyok, se nem azért vagyok ideges, mert életem szerelmével találkozom. Legalább is, azt hiszem… Bár már fogalmam sincs, mi történik még a mai nap, szóval ebből a napból, bármit képes vagyok kinézni, immár.

Nagyon ideges voltam. Nem tudtam összeszedni a gondolataim, nem tudtam, hogy kellene viselkednem, majd ha ide jön. Nem tudtam, mit fog gondolni, miért küldte ide Rapmonster, nem tudtam azt sem, fiú vagyok-e vagy lány. Holott az előbb egyértelműen egy randira készülő hímneművel azonosítottam magamat. Lehet, most már inkább a női tagját erősíteném a dolognak. Te jó isten, miért gondolkodom ilyeneken?!

Némileg szerencsére, némileg abszolút nem jött meg ebben a pillanatban Jungkook, az ő szokásos esti felszerelésében, ami egy fekete és fehér csíkos atlétából állt, illetve egy térdnadrágból; ez volt a pizsamája. Valószínűleg most fürdött, hiszen a haja kissé összetapadt a nedvességtől és isteni férfias tusfürdő illata volt. Az, amit már rég óta használ, de szerintem bárhol felismerném, mert meghalok, annyira csodálatos illata van.

Jungkookie sóhajtott egyet halkan, majd leült a fotelre, ami oldalt a kanapé mellett volt, de kicsit szembe fordítva vele, így, ahogy leült, szembe találta velem magát.

- Rapmon szólt, hogy jobb lenne, ha beszélnénk.- mondta a kicsi maknae a földre nézve le, ahogy a tarkóját vakarta meg. Kicsit csendben maradtam és úgy éreztem, hogy nekem kell most kezdenem. Elkezdtem összeszedni a gondolataimat, de nagyon nehezen ment. Majd amint úgy voltam vele, hogy oké, most neki kezdek, hirtelen Ő kezdte el, előttem.- Figyelj én… én ezeket nagyon sajnálom amiket mondtál ma. Nem tudom… valójában nevettem… de… átgondoltam. Az összes igaz volt, amit mondtál. Volt amit nem is gondoltam volna, hogy valaha bántásnak fogsz venni, de volt amiben egyetértettem veled. Ezért én… én nagyon sajnálom, ha téged ez… ezek a dolgok ennyire megérintettek. Én… Én nagyon sajnálom. Nekem eszemben sem volt bántani téged, Hyung. Látod, Hyungnak hívtalak. Én… én tisztellek, csak azt hittem, ez nálunk lehet egy ilyen kis… kis viccelődéses dolog. De ha te ezt ennyire bántásnak éled meg, miért nem szoltál eddig? És miért ilyen módon kellett közölnöd velem? Én nem haragszom, sőt neked kellene rám, én csak kérdezem. Nem lett volna jobb, leülni és megbeszélni ezt? Én… most… szörnyen érzem magam, hogy ezt az armyk előtt … így…

- Jungkook, én nem akartam!- kezdtem egyből szabadkozni, szinte már megint ott tartottam, hogy a sírás folytogat.- Én nekem… én nekem mondták, hogy ezt csináljam. Én nem akartam! Sőt én szólni sem akartam, kicsi maknae, hiszen nem akarsz te engem bántani, tudom. Csak rosszul esik, de mind tudjátok, milyen érzékeny vagyok. De én nem akartam, hogy emiatt rosszul érezd magad. Én csak… Csak teljesítettem azt, amit a vezetőség elvárt tőlem. Nem örömből csináltam.

Jungkook nagy szemekkel nézett maga elé, hiszen alig hitte el amit hallott. Végig nézve a reakcióján, szinte biztosnak érzem azt, hogy Ő eddig úgy gondolta; ezt az egészet én csináltam így és direkt. Holott ez nem így történt. Miután ezt megkérdeztem, be is igazolódott, amit gondoltam. Ő valóban azt hitte, ezt az egészet én direkt csináltam. Úgy, ahogy minden más tag is. Ezért nem beszélnek velem. Amint ezt Jungkook kimondta, nekem ez annyira rosszul esett, hogy egyszer csak kitört belőlem a sírás és nem bírtam már tovább vissza folytani.

Az, hogy a bandatársaim ilyet hisznek rólam, mélységes szomorúsággal és bánattal tölt el. Nagyon rosszul esik, hogy ha valóban ezt gondolják rólam. Elkezdtem sírni, keservesen, mint egy kisgyerek, aki elveszett a szüleitől a bevásárlóközpontban. Nagyon fájt a szívem, hiszen én… nem hittem volna, hogy valaha, valaki engem ennyire gonosznak hisz. Főleg, a bandatagok, ők a legjobb barátaim.

Keservesen sírtam, majd egyszer csak annyit éreztem meg, hogy Jungkook karjai átkarolják az oldalamat, előről. Elém állt és megölelt. Az arcom takartam, de könnyektől amúgy sem láttam volna semmit.

- Én annyira sajnálom Jimin. Én nem ezt akartam. – Szipogott már kicsit ő is.- De… De… tudod… van még valami, amit tudnod kell, ami miatt lehet ez az egész, azt hiszem.- suttogta kicsit, ahogy magához húzott mégjobban, én pedig beszívtam az illatát a tüdőmbe. Imádom ezt a csodás illatot. Mindig is oda voltam érte. Talán… egy kicsit mintha meg is nyugtatna. Jaj, istenem, istenem.

Felemeltem a fejemet, majd elvettem az arcom elől a kezeimet és felnéztem rá. 

Lehajtotta a fejét, így lelátott rám. Igéző szemekkel vártam, hogy mi van még. Én már nem tudom, mi jöhet még. Mindenki utál a bandából? Ki akarnak rakni? Elegük van belőlem?

Jungkookie elmosolyodott valamiért, mikor az arcomra nézett és az egyik kezével végig simított a nedves arcomon, így letörölve arról a könnyeket.

Szipogtam egyet - kettőt, de még mindig nem értettem. Mondd már, kicsi maknae, itt halok meg.

- Tudod Jimin… - suttogta a maknae, ahogy az arcom cirógatta.- Én, néha úgy érzem, még nem nőttél fel eléggé. A lelkem még mindig egy kisfiú és néha úgy is viselkedek. Tudod, piszkállak, tiszteletlen vagyok, nevetek az esetleges hiányosságaidon, vagy másságaidon, mint például a kezed szokatlanul kis mérete. De tudod ezt a kissrácok miért szokták csinálni? –kérdezte, amint megláttam valami különösen furcsa ragyogást a szemében, miközben a könnyeim simogatta le az arcomról. Leguggolt elém, majd mind a két kezem a kezébe fogta és mélyen a szemeimbe nézett.- Azért, hogy felfigyeljen rájuk az a kislány, aki nekik tetszik. Vagy épp… kisfiú.- mosolygott rám Jungkook, mire teljesen elképedtem. Nem tudtam, miért hasonlítja magát egy kis ovishoz, aki piszkál egy lányt, azért mert tetszik neki. Vagy kisfiút. Egy ideig csak néztem, majd hirtelen kistányér nagyságúra tágultak a szemeim és a tekintetébe fúrtam az enyémet.

Láttam rajta, hogy most kicsit ideges és izgatott. Izgul. Valamiért. 

Nem kellett sok, hogy megértem, mi is volt ennek az oka; oda hajolt hozzám, majd egy puszit nyomott a sírástól (vagy immár, nem csak attól) kipirult arcomra, majd az arcom közelében maradt ajkaival.

- Jimin, én csak egy komolytalan kisfiú vagyok. Ne haragudj rám. De… az érzéseim már nem egy kisfiúéval egyenlőké. Csak… az, ahogyan kezelem őket. Azt hiszem.- gondolkodott el egy kicsit és összekulcsolta a kezeit az enyémeimmel, majd az ajkaimhoz hajolt.