Hyung lakása [1/3]

Cím: Hyung lakása

Rész: 1/3

Párosítás: Jungkook & Menedzser

Szemszög: Jungkook

Korhatár: Korlátlan

Warning: Helyenként trágár beszéd előfordulhat.

Összefoglaló: A srácok új tánctanárt kaptak, aki túl keménykezű velük. Emiatt, elpanaszolják a menedzsernek a problémáikat. Jungkook a próba közben elalszik, majd egy furcsa helyen nyitja ki a szemeit…

Hyung lakása [1/2]

- Öaahhh…- nyögök fel haldokolva, miközben a zenénk utolsó hangjai csengenek vissza a fülemben.- Ahhiistteeeneemmmhhhh…- rogytam le a földre majd teljesen elfeküdtem, ahogy azt V szokta. Mindjárt meghalok. Ez egy órán belül a tizedik eltáncolása volt a not today-nek és ez nagyon nem volt vicces. Ahh, anyám. Jelenleg számomra ez a kedvenc számunk, de meg tudnék halni a tánc közben.

- Jungkook, ha most kidőlsz, mi lesz koncerten? Mi van veled, kifordultál magadból.- hajolt fölém koreográfus-hyung, mire csak egy újabb nyögéssel voltam képes reagálni. Hagyjál békén, ne baszogass, mellesleg nem csak én dőltem ki, hanem Hope-on kívül mindenki szenved. Ő mondjuk álltában is olyan, mint egy felpörgött drogos, szóval meg tudom érteni, hogy most sem fetreng, hanem csak áll és kicsit ugyan lihegve, de beszélget telefonon. De hogy kivel…

- Srácok, felkelni.- pattogott össze vissza a csávóka. Hagyjál már békén, olyan vagyok, mint egy rongy, csavarni lehet belőlem az izzadtságot és nyeklek-csuklok össze vissza.

- Hagyj nekünk egy 5 percet.- kelt a védelmünkre Monie, felülve a földről.- Ez egyhuzamban a 10. volt. 5 perc senkinek sem fog fájni.

- Az idő pénz. Ajh, jól van. Akkor pihenjetek.- legyintett, mint akit nem érdekel semmi, majd fogta magát és elindult kifelé a teremből. Telefonnal a kezében, szóval gondolom telefonálni.

- „Az idő pénz” – utánozta le Tae, a mimikájával együtt.- Ja, neked meg nem lesz segged, ha így folytatod.- sóhajtotta.- Mondtam már, hogy utálom?- csúszott közelebb hozzám.

- Ne idegeskedj, nem hiszem, hogy a menedzser sokáig hagyni fogja, hogy miatta haldokoljunk. Csak egy hete dolgozik velünk, de azóta minden nap max 5 órát alszunk, másfél órát kondizunk és még megszámlálhatatlan órányit edzünk. Arról meg ne is beszéljünk, hogy ma még semmit sem ettem…- tettem a kezem a hasamra, amiben Tae is egyetértett.

- ÉHEN HALOK.-nyögött fel mögöttem Suga. Te jó ég, ha Ő éhes, akkor…

- Srácok, hozzatok neki kaját, mert ennek rossz vége lesz…- szólalt fel V félve.

- Hogy rohadjon meg az összes idióta, aki kitalálta, hogy hattól délután négyig ma itt szenvedjünk! Faszomat, már délután egy óra van és még semmit sem ettem, mindjárt megölök valakit. NYOMORÉK, HALLOD, HA MÁR TELEFONÁLSZ HOZZASS NEKEM KAJÁT LEGALÁBB!!!- kezdett teljesen kikelni magából a cukrot.

- Suga, nyugalom.- sóhajtott Monster.- Ha idegeskedsz csak rosszabb lesz, mellesleg még szivatni is fog. Beszélek Hyunggal, hogy kezdjen valamit ezzel a csávóval, mert borzalmas.- válaszolt a leader.

- Már jön.- fordult meg Hope.- Vele beszéltem.- mondta, majd megnyújtózott és a csodálatos gerincének csodálatos ropi vagy perec hangjait hallgattuk meg. Esküszöm egy ropogós kajából van a csávó…- Azt mondta, hívta Namjoon-hyungot már háromszor, de nem vette fel és kezdett aggódni mi van. Egyébként is a csávókáról akar beszélni, szóval – de itt sajnos be kellett fejeznie, amit mondani akart, mert hallottuk, hogy nyílik az ajtó és jön be rajta a spártai vezér.- … szóval majd megmutatom amint rendesen begyakoroltam, mert addig nem akarom.- folytatta teljesen máshogy a mondatát, hogy ne legyen túl feltűnő a dolog.

- Oké!- reagált rá Tae és tényleg olyan érzésem volt, hogy komolyan vette azt, hogy Hope meg akar mutatni valamit. Hm, érdekes. Kis butuskám.

Végül, hála a jó égnek, vége lett a próbának és megérkezett a felmentősereg; a menedzser. És nem csak a menedzser. Suga épp a sírás határán volt a drágám, Jin ölében lihegve és a hasát fogva, mert szerintem lassan az éhenhalás felé közeledett, Hyung pedig próbálta vigasztalni, ami látszólag sikerült. Majd mikor megjelent a menedzser 4 pizzás dobozzal a kezében, mindannyian felkiáltottunk és ahányan voltunk, annyian ugrottunk a nyakába kiabálva, hogy úr isten, ma látunk először kaját.

Menedzser-hyung kiküldte a táncteremből a hadvezért, majd fogott egy széket és oda húzta velünk szemben, majd az előttem heverő félig üres pizzás dobozból kiszedett egy szeletet és beleharapott.

- Na srácok, meséljetek.

Hasonló nagy hangzavar ütötte fel a fejét, mint amikor bejött a terembe. Hiszen heten, hétféleképpen próbáltuk elmondani, egyszerre, hogy mi bajunk ezzel a kedves kis tánctanárral.

- Oké ez így nem fog menni, sss! – próbált minket takarékra tenni, majd szépen lassan kezdett minket egyesével meghallgatni Rapmonnal kezdve az egész dolgot. Miközben a szörnyeteg beszélt, Suga-hyung épp a könnyeit törölgetve tolta befelé Jin ölében a (szerintem) már ötödik szelet pizzáját. Szegény srác, olyan kis cuki éhenkórász, még sem ehetett eddig semmit egész nap. Elhiszem, hogy ennyire ki van akadva.

Hallgattuk, ahogy a leader beszélt és mindenre bólogatva vagy máshogy kifejezve, egyetértést nyilvánítottunk. Láttam, hogy menedzser-hyung mennyire el van hűlve azon, amit hall, és amit lát rajtunk, főleg Suga-n. De nem, nem kell azt hinni, hogy eddig minden, hű de laza volt. Ez nem igaz, de azért néha volt időnk enni, meg aludni, meg mást is csinálni, nem csak táncolni… néha. Nem mondom, hogy minden nap, de volt. De azért ez már egy hete így megy és ennek az lesz a vége, hogy mind ki fogunk dőlni és ágynak esünk. Az pedig senkinek sem hiányzik.

Hyung fejet rázva fogyasztotta el a pizzát, ami a kezében volt, majd úgy láttam, hogy igencsak elment az étvágya attól, amit hallott. Megtörölte a kezét és a száját egy szalvétában, majd elég sötét tekintettel indult kifelé a táncteremből. Úgy éreztem, hogy végre mellénk áll, teljes valójában. Ez eddig nem fordult elő túl sokszor, most még is ezt érzem, ami boldogsággal tölt el.

Lenyeltem az utolsó falatot is, amire szüksége volt a gyomromnak, majd újból elfeküdtem a földön és a fejem valakinek a combján landolt, amit csak akkor vettem észre, mikor már ráraktam a fejem. Jiminé volt az, de nem úgy nézett ki, mint akit nagyon zavar, így engem sem zavart, szóval nyugodtan hunytam le a szemem és szusszantam párat.

---

Kinyitottam a szemeimet, majd megpillantottam egy sötétszürke falat, beszívtam egy ismerős, vaníliás illatot, megéreztem a teljes testhosszom alatt egy nagy felületű puha meleg dolgot, majd rájöttem, hogy a szemeim nem fáradtak. Mind ezt nagyjából három másodperc leforgása alatt. Mikor mind ezt az agyam is feldolgozta, ekkor felültem az ágyon és körbe néztem magam körül. Egy gyönyörű sötétbarna fa franciaágy ball oldalán fekszem, amin egy még gyönyörűbb fekete selyem lepedő terül el, ami felett egy vörös – sötétszürke mintázatos takaró terül el, s a kettő közt én vagyok. Az éjjeli szekrényen egy csörgőóra és egy cserepes virág. Mennyire bátor vállalkozás ez a kettő egymás mellett? Ugyan ezen a gondolaton nem időztem sokáig, mert tovább dolgoztam fel a látványt magam körül. Volt egy sötétbarna bőr kanapé, amint egy kicsit gyűrött ing hanyatlott el, vállfán, illetve egy nagy szekrény, résnyire nyitott ajtóval. Felültem az ágyon, majd egy pillanatig egy földre hullott nyakkendő látványa után, úgy éreztem magam, mint Mr. Grey egy áldozata abban a borzalmas könyvben… vagy filmben, amit még sosem láttam, csak hallottam róla.

Kissé ijedten dugtam ki a lábaim a takaró alól, a földre helyezve azokat, miközben azon töprengtem, hogy az orromba áradó illatok, miért olyan ismerősök. Ahogy a lábaimat leraktam a padlóra, lassan ráébredtem, hogy itt bizony nincs minden rendben. Végig néztem magamon, és… kissé hiányos öltözetben találtam magamat. Ami egy boxeralsót és egy felgyűrődött pólót jelentett. Elgondolkodtam és nem, nem ebben voltam a próbán. Legalább is a póló még csak nem is hasonlít…

Egyre ijedtebb voltam, majd felkeltem és végig sétáltam a sötétbarna parkettán az ajtó felé lépkedve. Hol vagyok, miért vagyok itt, hogy kerültem ide? Hol vannak a többiek, hogy kerültem el a próbáról, miért nem a dormban aludtam? A redőnyön beszűrődő fény illetve a kipihentségem arra adott okot, hogy elég sokat aludhattam. Tegnap egy, vagy talán fél kettő lehetett az az időpont, amire emlékszem még, most pedig süt a nap hétágra, szóval valami… 11 óra környékén lehet. Te jó isten, eltelt egy nap? Ijedten és kérdésekre várt válaszok vágyától túlfűtve nyitottam ki az ajtót, mire újabb és erősebb ismerős illat tárult az orrom elé. A szemeim elé pedig egy folyosócska, ami egy nappaliban végződött. Hangokat hallottam, mintha csak egy tv szólna. Lassan lépkedtem, ami mezítláb nem is volt megterhelő feladat. Ahogy a kis folyosó végéhez értem, jobbról hallottam a tv zajt, majd egy kanapét láttam meg, ahogy rajta ül valaki és az adást nézi. Valami film volt, nem ismerem.

Rájöttem, hogy hülye ötlet volt semmi védekező eszköz nélkül kijönni, hiszen úgy érzem, hogy elraboltak, de hogy hogyan, azt a rák sem tudja. De akkor meg miért egy ilyen gyönyörű ágyban aludtam? Ahh nem értek semmit. A kanapén ülő férfi tarkót pásztáztam egy fél percig, majd láttam, ahogy megmozdul, hátra fordul és halálosan megijed tőlem.

- Jézusom, Jungkook!- kapott a mellkasához.- A szívrohamot hozod rám. Mióta állsz ott, és miért nem szólaltál meg?- kérdezte egy melyebb levegőt véve.- Ahh te jó ég… Szóval jóreggelt álomszuszék.

Egy hatalmas kő gördült le a szívemről, majd vissza telepedett rá egy másik. Nem raboltak el. De még is akkor miért vagyok itt…?

- Hyung? Neked is. De… Hogy kerülök ide? Miért vagyok a lakásodban… ha ez a te lakásod…- néztem körbe.- És miért nincsenek rajtam a ruháim? Mellesleg mennyit aludtam, verőfényes napsütés van. Miért nem vagyok a dormban? Mióta vagyok itt, és miért?- kérdezgettem össze vissza zavaromban, majd Menedzser-hyung felkelt, lekapcsolta a tvt, majd oda sétált hozzám.

- Gondolom, csak annyira emlékszel, hogy elaludtál a táncteremben, hiszen azóta még csak a szemed sem voltál hajlandó kinyitni, bármit is csináltunk veled.- bólintott.

Helyeseltem.

Ezután Hyung elmesélte, hogy miután elaludtam, képtelenség volt engem felkelteni. Ráztak, hideg vizet öntöttek rám, semmire sem reagáltam. Olyan voltam, mint aki téli álmot alszik. Végig csak aludtam. A tánc próbánk végéig aludtam, majd a srácok be akartak vinni a dormba de Hyung nem engedte nekik, ezért felhozott engem a lakásába.

Végig hallgattam a történetet, majd az eddiginél is több kérdőjel jelent meg a fejem fölött.

- Deeeeeeeeeeeeeeemiértisnemvittetekadormba?- hadartam le gyorsan ezt a mondatot.

- Mert ide hoztalak.

- Oké, ezt érzékelem, de-

- Ne kérdezz annyit. Itt vagy és kész.- intette le, majd a feltétehetőleges konyha irányába nézett.- Éhes vagy?

- Őőő igen, de válaszokra főképpen, Hyung…

- Akkor csinálok kaját.- mondta és elindult a helység irányába, én pedig csak álltam ott a gyűrött pólómban a tarkóm vakargatva és pislogtam, mint borjú az újkapura. Most… én… ezt abszolút nem értem.

Meg reggeliztem (?), kicsit lenyugodtam, realizáltam mennyi az idő, majd próbáltam teljesen nyugodt állapotba kerülni.

- Nhmm… Köszönöm szépen a kaját… akkor ha… visszaadod a cuccaim, megyek is. Még… beérek a mai próba végére.

- Azt kötve hiszem. – mondta Hyung ahogy a mosogatóba tette a tányérokat.

- T… tessék?- kérdeztem utána. Az „elrablóm” kinyitotta a mosogatógépet és tiszta dolgokat kezdte kipakolni belőle, majd szépen elrakni őket a helyükre.

- Azt kötve hiszem.- ismételte el magát.

- De még is miért?- pislogtam nagy-nagy kiskutya szemekkel.

- Kicsi maknae, túl kíváncsi vagy, mondták már?- sóhajtott Hyung, ahogy rám nézett, majd meglátva az ijedt és értetlen tekintetem, inkább sóhajtott, majd elkezdett magyarázni.- Mára szabadnapot rendeltem el nektek. Ez a hét nagyon durva volt, megérdemlitek.- jelentette ki, mire leesett az állam, úgy kellett összekaparnom a földről.

- Hogy micsoda?

- Mi bajod megint? Ne hisztizz ennyit, mert megbánom, hogy megtettem.- sóhajtott kissé frusztráltan.

Újabb kérdés: Még is mit bán meg?

Csendben maradtam és csak bámultam, amit csinál, egy pizsamának nevezett valamiben, ami idő közben leesett, hogy az ő pólójából állhat. Abszolút nem értek semmit, ami jelenleg történt és képtelen vagyok logikus magyarázatot adni arra, ami épp a szemem előtt zajlik. A menedzserem lakásában ébredtem, szinte ruha nélkül. Még csak a telefonom sincs velem. Mondott nekem egy mesét, amiben ha nagyon akarok, simán találok ellentmondást. A sztori felét sem tudom annak, ami tényleg történt. Valaki mondja el, mi zajlik most itt, mert ha ez így fog menni, lehet megőrülök.

Próbáltam megnyugodni, ami kissé nehezen, de sikerült. Ugyan mélyen bennem még mindig ott volt az, hogy nem tudom mi történt, de felfogtam, hogy teljesen felesleges rágódnom a dolgon méghozzá azért, mert úgy is csak annyit mond el és azt, amit Ő akar. Csak bámultam rá a pólójában és a tarkómnál a hajamba túrtam. Miért van egy olyan szörnyű érzésem, hogy innen nem jutok hamar vissza a dromba?